“Igenis itt van egy izgi tér!” – Miniinterjúk a PLACCC alkotóival

2019 szeptember 21. szombat, 7:00

Szeptember második felében is folytatódik a PLACCC a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak térspecifikus előadásaival, Apokalipszis-tréninggel, hipnotikus hangkoreográfiával és Duna-parti disztópikus installációval.

A fesztivál programjainak alkotói válaszoltak a kérdésekre:

Somló Dávid: Drift

– Miért éppen ez a forma érdekel hosszabb ideje? Hogyan fejlődött és fejlődik a megközelítésed? Mit ad neked és a nézőknek a „hipnotikus hangkoreográfia”?

Somló Dávid: “A ‘Drift’ nekem azért izgalmas továbblépés az alkotói nyelvem alakulásában, mert ez az első alkalom, hogy az eddigi kontemplatívabb darabok után, most 15 előadóra és egy hatalmas térre komponált, jól érzékelhető dramaturgia szerint építkező koreográfiát csináltam. Amikor a Prágai Quadriennáléra készültem a legnagyobb kihívás és fókusz azon volt, hogy hogyan tudok úgy – csúnya szóval mondva – spektákulomot csinálni, hogy közben számomra hiteles maradjon a dolog,  megtartsa az organikusságát, maradjon tér a véletlenekre és nézői interakciókra is. Itt külön izgalmas számomra a Hősök tere, mint helyszín – egyszerre banális és monumentális is. Májusban volt már itt egy próbája a darabnak és nagyon élveztem, ahogy lassan átalakul a tér a selfiző turistáknak – szerintem ők is. “

Oláh Bori (az SZFE IV. éves dramaturghallgatója): Libál látszerész

– Mit adott neked a helyspecifikus alkotás?

Oláh Bori: Mindenképpen egy nagy és izgalmas feladatot. Extra érdeklődést és türelmet a kutatáshoz (na meg persze a szervezéshez), és extra találékonyságot az ötleteléshez és a gyakorlati megvalósításhoz. Talán egy újfajta arányérzéket. Hogy nem szabad elfelejteni azt, hogy igenis itt van egy izgi tér, és tessék mindig gondolni rá is, ne csak a történetre, színészre, motívumokra és mondanivalóra. Alázatot abban, hogy nem feltétlenül én diktálok, hanem a tér, annak hangulata, és hogy elsősorban ahhoz kell alkalmazkodni.

– Miért bukkan fel a világvége az előadásodban?

Oláh Bori: Az én esetemben ez nagyon nyilvánvaló volt az első percektől. Már az elméleti kutatásnál is. Itt van egy szuperjó és szuperprofi optika, egy nagyon kedves látszerésszel. Nagy múltja van, nagy híre, különleges elismerése, és mégis kilóg a mai világunkból. Egyszerűen nem illeszkedik bele, nem ismerik már annyian, inkább idejétmúltnak látják az emberek. És akkor itt jön a látás fogalma, az egész téma, amivel a bolt is foglalkozik, csak hát üzletszerűen: embereknek segítenek, hogy jobban lássanak. Na de akkor nem tudjuk megjavítani a látásunkat, ha nem a megfelelő helyre megyünk a segítségért. ,,Fokozatosan, de gyorsan, szinte percről percre veszítjük el a látásunkat. Nem úúúgy! Az éleslátásunkat!” Hát valami ilyesmit észlelek mostanság. Meg zavart, valamilyen bizonytalan feszültséget, ami csak egy ideig tud szórakoztató lenni.

Törley-Havas Sára (az SZFE IV. éves dramaturghallgatója): Magyar Szentföld Templom

– Mit adott neked a helyspecifikus alkotás?

Törley-Havas Sára: Izgalmas volt az alkotás, szinte minden pontja. Elmenni a Ferences rend bázisára a kulcsokért, alig tíz fokban összefagyva próbálni, egyre inkább felfedezni ennek a teljesen őrült és furcsa, ugyanakkor lenyűgöző épületnek a zugait, és megszeretni azt. Most már menőzni is szoktam, hogy nekem ehhez az épülethez van kulcsom. Persze hivatalosan ez csak ideiglenes.

– Miért bukkan fel a világvége az előadásodban?

Törley-Havas Sára: Nagyon sokáig tanácstalanok voltunk, hogy itt van ez a hatalmas épület, ami jól néz ki, de mit is kéne benne csinálni. A hangulata, ahogy benne sétálsz, határozottan nyugtalanító és különös érzés. Egyszerre van benne valami stabil, és érzed azt, hogy bármikor összedőlhet. Vannak gyönyörű és lenyűgözően ronda részei, akár egymás mellett. Amikor az előadást készítettük, sokat hallgattuk Bagossy tanár urat robotokból és a világvégéről beszélni. Az egyik ilyen óra után állt össze a kép, hogy az ilyen irányú szorongásokat valahogy bele lehetne csatornázni ebbe a projektbe. Aki teheti, jöjjön el, mert ezt az épületet tényleg látni kell, és nem tudom, hogy az állapota miatt ez meddig lehetséges még.

Cserne Klára (Átváltozó Egyesület): Apokalipszis-tréning

– Miért éppen az Apokalipszisra tréningeztek a nézőkkel és résztvevőkkel?

Cserne Klára: A világvége azért jó, mert nem valószínű, hogy egyik percről a másikra fog bekövetkezni, vagy ha igen, akkor mindegy, nem érdemes tervezni, viszont vannak vágyaink, amiket akkor élnénk ki, ha összeomlana a társadalom, és ezeket valójában akkor is el lehet kezdeni kiélni, amikor még nem omlott össze minden, vagyis elkezdhetünk sokkal kalandosabban, vidámabban, szabadabban élni: kempingezés, túrázás, táborozás.

– Miből áll a tréning?

Cserne Klára: Játékokból felnőtteknek, amiken keresztül el lehet mélyülni a különféle világvége víziókban, és ezáltal túllépni azon a bénító tehetetlenségen, amit a média, a hírek, a sajtó által keltett folyamatos ökológiai katasztrófahangulat okoz, amitől az lesz az érzésünk, hogy nem tudunk semmit tenni, vagy éppen a kapitalista túlélési módba menekülünk, felhalmozva rengeteg felszerelést, egyedül bezárkózva a lakásba és fegyverkezve a többiek ellen. Ha ezek helyett elmerülünk az általunk javasolt szimulációs helyzetekben, akkor lehetővé válik az, hogy egy aktív, cselekvő állapotba kerüljünk, mert nem rettegünk a jövőtől.

A PLACCC programja itt található.