“Nagyon tág horizonton lehet a színházról gondolkodni” – Interjú Kelemen Kristóffal

2019 szeptember 23. hétfő, 15:57

A 2017-es dunaPartnak köszönheti Kelemen Kristóf és Pálinkás Bence György előadása, a Trafóban bemutatott Magyar akác, hogy ma már Európa-szerte sokan ismerik az invazív növényfaj sajátos humorral átitatott történetét. A rendezőt az előzményekről és távolabbi terveiről is kérdezte Jászay Tamás.

Magyar akác

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen jártál dramaturg szakra. Onnan mi látszott abból a színházi világból, ami az országhatárokon kívül működik?

Már az egyetem előtt igyekeztem követni, főleg a német színházi kultúrát. Pécsi gimnazistaként feljártam az Őszi Fesztivál előadásaira, így láthattam a Münchner Kammerspiele Jelinek-vendégjátékát, a Rechnitzet, vagy Michael Thalheimer berlini Faustját. Ezek az előadások egészen fiatalon fontos referenciákká váltak számomra. Szintén az egyetem előtti meghatározó élmény volt, hogy az Ulmi Színházban két hónapig szakmai gyakorlaton vettem részt, és egy időben komolyan gondolkodtam rajta, hogy külföldön tanulok tovább. Aztán a Színműn lehetőségem adódott a külföldi színház iránti érdeklődésemet elmélyíteni. A berlini Schaubühne FIND fesztiváljának van egy színházi hallgatókat célzó, nemzetközi programja, amelyen az egyik évben tíz magyar színművészetis vehetett részt. Amellett, hogy olyan jelentős színházcsinálók előadásait láthattuk, mint Thomas Ostermeier vagy Romeo Castellucci, workshopokon is részt vettünk. A legfontosabb élmény mégis az Erasmus ösztöndíjjal Münchenben eltöltött öt hónap volt. A Münchner Kammerspiele nemzetközi fókusszal dolgozó színház, ahol az egész világról megfordulnak művészek, másfajta formai megoldásokkal és alkotói metódusokkal, így alapélményemmé vált, hogy nagyon tág horizonton lehet a színházról gondolkodni.

Ha rosszindulatú akarnék lenni, azt mondanám, hogy tudatosan alakítottál ki magadnak egy olyan rendezői profilt, olyan színpadi esztétikát, ami hiánycikk Magyarországon.

Belülről nem éltem meg ezt ennyire tudatosnak. A külföldi inspirációkat fontosnak tartom a saját munkáimnál: minél több és többféle esztétikai impulzus ér, annál gazdagabban tudok gondolkodni művészként. Hiába van Budapesten rengeteg előadás, azok stílusukban, formailag egy ponton mégis körbeérnek. Mégsem gondolom, hogy közvetlen kapcsolat lenne, mondjuk, egy Münchenben látott előadás és az én valamelyik bemutatóm között: nem veszek át semmit egy az egyben. És az utazások során annyi minden hat még rám: egy kiállítás vagy egy operaelőadás, de akár egy érdekes beszélgetés is tágíthatja a látókörömet és óhatatlanul beépül a munkámba.

Magyar akác

Ritkán beszélsz arról, hogy azon kevés független alkotó közé tartozol, akinek van egy kőszínházi énje is: a Radnóti Színház dramaturgja vagy. Van átjárás a két terület között?

Számomra az is kérdés, hogy szükséges-e az átjárás. Én személy szerint nagyon támogatom a független csapatok és a kőszínházak együttműködését, de azzal is tisztában vagyok, hogy nem mindegyik repertoárszínháznak ez az útja, és fontos, hogy az adott helynek belső motivációja, önmagát megújító célja legyen egy független alkotó vagy csapat meghívásával. Épp idéntől a Radnóti tesz egy lépést ebbe az irányba: a Tesla második emeletén egy új, állandó játszóhelyet nyitunk, ahol bevállalósabb, kísérletezőbb előadásokat mutatunk be, továbbá független csapatok projektjei is láthatók lesznek. Nagy boldogság, hogy a tervek szerint a Magyar akácot is el fogjuk játszani itt, persze továbbra is a Trafó égisze alatt. Vagyis lehetséges az átjárás, és azáltal, hogy jelen vagyok a Radnótiban, én is hatással lehetek a közös gondolkodásra, hozzáadhatok ahhoz, hogy szélesebbre nyíljon ez a kapu. A másik oldalról nézve: a személyes utamban és fejlődésemben nagyon fontos a Radnóti, ahol folyamatosan tanulok. Nagyon érdekes követni egy kőszínház működését belülről, a hétköznapok szintjén is. Ezek az élmények sokat segítenek a saját projektjeim kigondolásában is.

A 2017-es dunaPart színházi programjának legnagyobb visszhangot keltő darabja a Magyar akác volt, ami azóta megfordult Lipcsében, Drezdában, Chemnitzben, Baselben, Nyitrán, Brüsszelben és Frankfurtban. Mi az, ami a külföldieket ennyire izgatja ebben az előadásban, és mi az, amit ezek szerint hiányolnak a többi magyar előadásból?

Az a lecture performance-ra hasonlító forma, ami szerint épül az előadás, jól olvasható, mégis saját stílussal rendelkezik a nemzetközi kurátori közegben. Érdekességet jelent az is, hogy a képzőművész Pálinkás Bence Györggyel közös rendezésünk a projekt, amitől maga a munkafolyamat is különlegesnek hat. És persze tematikusan is vonzó, mert a külföldi kurátorok, akik egy politikusabb színházi közegből érkeznek, sokszor hiányolják ezt a magyar színházból – a Magyar akác például olyan témákat jár körül, mint a populizmus vagy a nemzethez tartozás kérdése. Úgy látom, hogy a klasszikusokra épülő kettős beszéd hagyománya egy német fesztiválválogatónak kevésbé olvasható, mint amikor egy kortárs történeten keresztül mai politikai és társadalmi kérdéseket feszegetünk. A külföldi kurátorok azon túl, hogy megnéznek egy előadást, erősen érdeklődnek aziránt, mi történik épp az országban, hogyan zajlik a politikai élet, hogy érzik magukat a magyarok, és a Magyar akác ezekről is tudósít. Olyan apró epizódok, mint amikor kidekoráljuk az érettségiző diákoknak átadott alaptörvényt (amely a mostani kormány képviselte történelmi narratívát kívánja közvetíteni), sokat elárulnak egy társadalom működéséről. Külföldön sajátos mellékízt ad az is a produkciónak, hogy a helyi magyarokat mintegy „összegyűjti” ez az előadás.

Megfigyelők / Fotó: Csányi Krisztina

Nagy eltérések vannak abban, hogyan fogadják az előadást külföldön?

A közönség különbözősége mellett mindig kérdés, hogy mi az a helyszín vagy fesztivál, amely meghívja a produkciót, mivel ez is egyből kijelöli a befogadói közeget. Nyitra volt az egyik legjobb fesztiválélményünk, ahol talán azért is hatott eggyel zsigeribben a Magyar akác, mert földrajzilag és élményanyagban is elég közel állunk ahhoz a régióhoz. Németországban sokkal inkább az előadás intellektuális része és az abszurd humora szokott működni. Októberben visszük a müncheni Spielart fesztiválra, amelynek kurátora, Sophie Becker hangsúlyozta, hogy az előadásban kiemelt témákat kevesen tudnák ilyen jó humorral színpadon feldolgozni. És persze vannak helyi sajátosságok: amikor Brüsszelben léptünk fel, az Európai Unió ellen szóló magyar politikusi kirohanások még intenzívebben hatottak. A terveink között szerepel a Magyar akác New York-i bemutatója is, amire egyelőre nem tudtunk önerőt szerezni. Mindenesetre még idén Bencével kiutazunk egy prezentációt tartani az előadásról, és ha minden jól megy, 2020 őszén az Amerikából érkezett invazív faj hazatérhet az őshazájába.

Megfigyelők / Fotó: Csányi Krisztina

Az idei dunaPartra beválogattuk a teljesen más formanyelvvel dolgozó Megfigyelőket is. Van benned izgalom, hogy vajon ugyanolyan jól fogadják-e majd, mint a Magyar akácot?

Inkább kíváncsi vagyok, és főleg az foglalkoztat, hogy egy külföldi nézőben, aki akár a posztszovjet országok valamelyikéből érkezett, akár egy nyugati demokráciából, milyen különböző vagy hasonló asszociációkat indít majd el az előadás. Az eddigi külföldi visszajelzések pozitívak voltak, és a dunaPart előtt visszük a Megfigyelőket Drezdába és Prágába is, vagyis már azt megelőzően elindul a külföldi élete. Ez a nyitottság nyilván összefügg a Magyar akác sikerével is, és bízunk benne, hogy hasonlóan hosszú út vár erre az előadásra is.

Kérdezett: Jászay Tamás