Vidékről a fővárosba – Dokumentumfilm-sorozat indult a Rocco és fivérei színészeivel

2019 szeptember 29. vasárnap, 9:03

Az ötrészes dokumentumfilm-sorozatban a Rocco hat fiatal színésze mutatja be, honnan is érkezett, hol és hogyan talált rá a színészhivatásra.

A Nemzeti Színház-beli bemutató után útra kel Vidnyánszky Attila rendezése, a Rocco és fivérei. A Luchino Visconti filmje és Giovanni Testori A Ghisolfa-híd című regénye alapján készült előadás a pesti premier után Szentpétervárra látogat, ahol szeptember 27-én és 28-án részt vesz a Színházi Olimpián, majd október 7-én visszatér a Nemzeti Színházba. Ez alatt a két hét alatt publikálják az alkotók azt az ötrészes dokumentumfilm-sorozatot, amelyben a Rocco hat fiatal színésze mutatja be, honnan is érkezett, hol és hogyan talált rá a színészhivatásra.

Az Így jöttem… című online sorozathoz az ötletet maga a színházi előadás adta. Luchino Visconti filmklasszikusában a délolasz faluból a nagyvárosi lüktetésű Milánóba érkező Parondi fivérek a bokszon keresztül próbálnak boldogulást – legalábbis megélhetést – keresni a metropoliszban. Vidnyánszky Attila előadásának szereplői között több olyan fiatal színész is akad, aki Roccóékhoz hasonló utat járt be: vidékről érkeztek a fővárosi Nemzeti Színházba. Tapasztalataikat beépítik az előadásba, hátrahagyott otthonaikról pedig a sorozat egyes epizódjaiban mesélnek.

Az ötrészes sorozatban Mészáros Martin mutatja be a délvidéki Csókát és Zentát, Berettyán Nándor és Berettyán Sándor Balmazújvárost és a pusztát, Barta Ágnes Szolnokot, Szabó Sebestyén László Debrecent, Bordás Roland pedig a beregi Hetefejércsét. A Nagy Anikó Mária rendezte önéletrajzi idegenvezetés epizódjait három-négy naponta teszik közzé az alkotók a Bonum TV Youtube-csatornáján a szeptember 19-i színházi bemutatót követő két hétben.