“Olyan darabokhoz nyúlok, amelyektől eddig tartottam” – Interjú Hegymegi Mátéval

2019 október 01. kedd, 7:00

Be merjük ismerni magunknak, hogy Tartuffe-ök és Orgonok vagyunk?

Hogyan lesz egyetlen koherens szerep négy fajsúlyos dráma főhőséből? És mit árul el a rendezői koncepcióról egy kutya hiánya? Hegymegi Máté első Radnótis munkájaként a Molière – the passion című dráma magyarországi bemutatóját rendezi.

Radnóti Színház: MOLIÈRE – the passion, olvasópróba / Fotó: Dömölky Dániel

Miért gondolod, hogy fontos ezt a drámát ma megrendezni?

A darab egyik különlegessége, hogy egybefűzi négy Molière-dráma címszereplőinek személyiségét, cselekményszálait, ami már önmagában kuriózum. Ennek a darabnak a középpontjában az ember áll a maga kegyetlen önzőségével, ami kisszerűvé teszi. Azzal, hogy a darab szerzői – Feridun Zaimoğlu, Günter Senkel és Luk Perceval – egybeírták ezt a négy erősen negatív tulajdonsággal bíró figurát, egy szinte már nem is létező embertípust teremtettek meg, aki végletekig viszi az önzést. Pont az itt látható szélsőségek miatt bárki könnyen rá tud ismerni a sajátjaira. Míg kevésbé koncentrált dózisban talán csak meglegyintene egy ilyen felismerés, ezt a radikális önzést látva viszont egyenesen arcul csap. Miközben a dráma megtartja Molière humorát, nagyon sötét képet is fest az emberről. Ez a groteszkség nekem nagyon szimpatikus.

Szerinted miért pont ez a négy dráma – A mizantróp, a Don Juan, a Tartuffe, és A fösvény – lett egybeírva?

Dramaturgiailag ezeknek a drámáknak a helyzetei működnek a legjobban öszszefűzve, ezek a személyiségjegyek összeérnek, így lehet a legcélirányosabban beszélni a kisszerűségről, az önzésről, az alapvető emberi gyarlóságról. Elképesztően okos a dramaturgiája, nagyon jó karakterek születtek mind a főszereplő, mind az őt körülvevő szereplők esetében.

Radnóti Színház: MOLIÈRE – the passion, olvasópróba / Fotó: Dömölky Dániel

Nem gondolod, hogy éppen a szélsőségesen negatív főszereplő miatt reális annak a veszélye, hogy nem fognak magukra refektálni a nézők?

Az a remek a drámában, hogy nem egymásra halmoz négy negatív tulajdonsággal bíró karaktert, hanem egymásba fűzi őket, elvezet az egyiktől a másikig. Egyik defekt vezet a másikhoz, de úgy, hogy hatalmas a felelőssége a főhős környezetének is. Mindezt pedig egy költői, verses formában, iróniával és humorral mutatja meg, ami mind képes ellenpontozni a figura túlkapásait. Senki sem akar Tartuffe vagy Orgon szerepével azonosulni, kívülről figyeljük őket, de tudunk kit a helyükbe képzelni. Mizantrópnak vagy fösvénynek is inkább másokat szeretnénk látni, miközben mind a négy figura magja megtalálható bennünk, csak itt fel vannak nagyítva és ki vannak élezve ezek a tulajdonságok. Így kénytelenek vagyunk magunkban is észrevenni őket. Ez a darab kerülni szeretné, hogy felmentsük magunkat.

Miért éppen most nyúlsz Molière-hez?

Az egyetem után az első rendezésem Molière Amphitryonja volt, de azóta valahogy nem éreztem annyira kötődést hozzá, hogy ezekkel a drámákkal foglalkozzak. Amikor erről az átiratról mesélt Garai Judit dramaturg, elolvastam és egyből éreztem valami erős vágyat, hogy foglalkozzam vele. Érdekes, ez az év most mintha erről szólna, hogy olyan szerzőkhöz, darabokhoz kezdek el nyúlni, amelyektől eddig tartottam. A Molière – the passion után például Sirályt rendezek majd.

Radnóti Színház: MOLIÈRE – the passion, olvasópróba / Fotó: Dömölky Dániel

A dráma egyik szereplője, a főhős társa egy kutya, az előadás színlapjáról viszont ő hiányzik. Technikai okokból?

Nem, ezt a szerepet nem kutyával szeretném megcsinálni, ahogy ezt korábban tették. Egy ideig úgy terveztük, hogy egy színésznő játssza majd, de aztán egy sokkal erősebb, több jelentésréteggel bíró megoldást találtunk.

Rendezéseidet jellemzi a fizikai színház formanyelvének használata.

A rendezéseimnek változó a formanyelve, igyekszem mindig az adott téma, darab saját formanyelvét megtalálni. Természetesen mindig fellelhető bennük az, amit tanultam, amit kaptam, ami meghatározza azt, hogy hogyan fogalmazok valamit színpadra. Az absztrakció, a testhasználat, a képek szerkesztésének fontossága mindig jelen van abban, amit csinálok. A Molière – the passion erősen szövegcentrikus, nem kíván sok mozgást, de szeretném, hogy az előadás tartalmazza az előbb említetteket.

Radnóti Színház: MOLIÈRE – the passion, olvasópróba / Fotó: Dömölky Dániel

Ha jól látom, összeállt egy csapatotok Garai Judit dramaturggal, Kálmán Eszter jelmeztervezővel és Fekete Anna díszlettervezővel. Mik azok a belső dinamikák, amik ezt az együttműködést életben tartják?

Idetartozik Kákonyi Árpád zeneszerző is, de ennek az előadásnak Keresztes Tamás szerzi a zenéjét, a fénytervezője pedig Bányai Tamás, akikkel már régóta szerettem volna együtt dolgozni. Visszatérve a kérdéshez, a csapaton belül nagyon értjük egymást, valódi közös gondolkodás alakult ki, de ha arra van szükség, meg is kérdőjelezzük a másik felvetését, ötletét. Senki sem csak a maga területével foglalkozik, többféle irányból tudunk gondolkodni az anyagról, így a képességeink összeadódnak. Már a megírás fázisától kezdve alakítjuk egymás munkáját, így koherensebben tud összeállni a mozgás, az írott anyag, a látvány és a zene, amik mind hasonló fajsúllyal tudnak aztán jelen lenni az előadásban.

Nagy Klára interjúja a Radnóti 2019|2020-as Évados Magazinjában jelent meg.