Indul a Bábváltó – Interjú Barna Zsomborral

2019 október 06. vasárnap, 11:01

A Manna Matiné minden hónapban egy új független bábművészt vagy társulatot mutat be a B32 Új bábszínház Újbudán programjában.

A hónap második vasárnapján délelőtt a gyerekeknek, este a felnőtteknek mutatnak be bábelőadásokat, melyeket ritkán vagy soha nem lehetett még látni a fővárosban. A Bábváltó sorozatban a fellépő művészeket, alkotókat mutatják be, akik egymásról is vallanak. A sorozat első részében Barna Zsombor bábszínész függetlenségről, társulati tagságról, hagyományokról és újításokról is beszélt.

Két éve végeztél az SZFE bábszakán, a diploma után a Budapest Bábszínház tagja lettél. Friss diplomásként egyértelmű volt, hogy hol fogsz elhelyezkedni? Vagy gondolkoztál vidéki helyeken, függetlenségen?

Szerencsére elég sok lehetőséget kaptam az egyetem utolsó évében a megmutatkozásra. Összesen 11 bemutatóm volt abban az évadban, ebből 3 a Budapest Bábszínházban, 4 az Ódry Színpadon és 4 független színházi produkcióban. Az egyértelmű volt számomra, hogy a fővárosban szeretnék maradni. Amikor elérkezett a szerződtetési időszak, Meczner tanár úr felajánlotta, hogy csatlakozzak a Budapest Bábszínház társulatához, mire én kértem egy kis gondolkodási időt, mert nagyon vonzott a szabadúszás is. Végül aztán a társulati lét mellett döntöttem. Egy kérésem volt csak, hogy hadd szerepeljek ezentúl is külsős produkciókban, ezt a tanár úr szerencsére kifejezetten támogatta. Így azóta is megmaradt ez a fajta kettősség nálam. És visszagondolva nagyon jól tettem, hogy leszerződtem a Budapest Bábszínházhoz. Nagyon jól érzem magam a társulatnál, úgy gondolom befogadtak és megbecsülnek a színháznál.

Az osztályban könnyen találtatok helyet a szakmában? Mennyire keresett ma egy bábszínész? Könnyű volt elindulni mindenkinek vagy csak Te vagy szerencsés?

Szerintem ritkaság az, hogy egy osztályban mindenki el tud helyezkedni a diploma után. Nálunk ez volt a helyzet. Öten mentek a Vaskakas Bábszínházba, a többiek pedig a Griff Bábszínház, a Vígszínház és a Miskolci Nemzeti Színház társulatához szerződtek, mi, Pájer Almával pedig a Budapest Bábszínházhoz. Szóval az egész osztály elkelt. Érdekes egyébként, hogy azóta hárman is a szabadúszás mellett döntöttek inkább. Különösen a mai független színházi helyzetet figyelembe véve. Szerintem ma nagyon is van felvevőpiaca a képzett, professzionális bábszínészeknek. Inkább mondanám, hogy hiány van és ezt időbe telik pótolni, hiszen csak minden ötödik évben indít az egyetem új bábszínész osztályt. Persze sokan vannak, akik nem az SZFE-n végeznek, hanem mondjuk Kaposváron tanulnak, ahol a képzés alatt találkoznak a bábozással és végül annyira megszeretik, hogy a bábszínház mellett döntenek a diploma után.

Egy idén 70 éves intézmény mondhatni oszlopos tagja lettél szinte azonnal, főszerepekkel. Az évtizedes hagyományok biztos alapot jelentenek, vagy inkább szorongatóak az elvárások egy frissen érkező számára?

Az egyik vonzó tényező éppen az volt a Budapest Bábszínháznál, hogy rengeteg fiatal bábos volt ott, maga a társulat is éppen egy megújuláson ment át és ez nagyon tetszett nekem. Sokakat ismertem már, hiszen a korábban végzett bábosztályokból gyakran jártak hozzánk az egyetemre vizsgaelőadásokat nézni és mi is eljártunk a Bábszínház új bemutatóira. Szóval nem volt teljesen idegen a közeg. Ami a főszerepeket illeti, azzal kapcsolatban meg roppant hálás vagyok a Tanár úrnak, hogy ekkora bizalmat szavazott nekem, hogy egyetemi hallgatóként főszerepet osztott rám, rögtön az első előadásomban. Nyilván féltem, hogy meg tudom-e ugrani és bizonyítani is akartam a társulatnak. Talán sikerült is, mert következő évben A csillagszemű juhász kapta a Színikritikusok Díját a legjobb gyerek- és ifjúsági előadás kategóriában.

A bábos jelenléted mellett egyértelműen megálltad a helyed a prózai színpadon és a televízió képernyőjén is. Most letetted a voksod a báb mellett, vagy számíthatunk rá, hogy felbukkansz ismét más területen is?

Bár most a báb műfaja lett elsődleges számomra, a prózai darabok és a filmezés is nagyon közel állnak hozzám. Ha lehetőségem nyílik ilyenekben szerepelni, akkor azt mindig megragadom. Az egyetem utáni nyáron szerepet kaptam az RTL Klub, A tanár című sorozatában, tavaly ősszel pedig a Herendi Gábor rendezésében készült Ízig-vérig című produkcióban volt szerencsém játszani. Ezen kívül futnak prózai előadásaim az Átriumban, a Hatszín Teátrumban és időnként a Mozsár Műhelyben. Illetve most elkezdtem újrafordítani John Osborne Dühöngő ifjúság című drámáját, amit szeretnénk jövő tavasszal bemutatni, de ez a projekt még alakulóban van.

Az ország legnagyobb múltú bábszínházához szerződtél, de független bábosnak is felcsaptál, hiszen van egy Vitéz László mono-előadásod, amivel járod az országot, sőt most folytatást is készítettél hozzá. Mennyire tudod menedzselni magad és megállni a helyed nem csupán bábosként, hanem szervező, ügynök, díszítő és minden más feladatokban, amit ez a helyzet megkíván?

Azt hiszem kezdek lassan belejönni. Végzősként mindenkinek kellett csinálnia egy önálló bábelőadást, gyerek közönségnek. Hozzám a Vitéz László és a vásári bábjáték műfaja állt a legközelebb, úgyhogy egyértelmű volt, hogy én ebből az alapanyagból akartam majd megcsinálni a diplomamunkámat. A próbafolyamat nehéz volt, mivel „külső szem” nélkül dolgozni nem könnyű. De visszagondolva már nagyon hálás vagyok ezért a feladatért, mert rengeteget lehetett belőle tanulni, megérte a nehéz munka és a sok erőfeszítés. Először ez csak egy vizsgaelőadásnak indult, az Ódry Színpadon játszottam első évben, aztán Gálvölgyi Dorka jóvoltából a Hatszín Teátrum gyerekműsorát színesítette a produkció, majd egy évvel később saját magam kezdtem az előadásom menedzselésébe. Eleinte nem volt könnyű, de szép lassan kezdett híre menni az előadásnak, voltak helyek, ahová rendszeresen visszahívták. A legjobb visszajelzés az, amikor azért hívnak egy helyre játszani, mert máshol elégedettek voltak a munkámmal és beajánlották az előadásomat. Számomra ez az igazi elismerés.

Miért szántad rá magad, hogy összehozd újra a csapatot és elkészüljön a Vitéz László Ángliában?

Mivel egyre több érdeklődés mutatkozott a Vitéz László menyecskét keres című előadásom iránt és volt, hogy bizonyos helyekre újra hívták az előadást, ezért eszembe jutott, hogy kellene csinálnom hozzá egy folytatást, hiszen, ahol eddig játszottam az első részt, ott következő évben mehetne a folytatás. Összeültem hát az alkotócsapattal, akikkel az első részt is csináltuk (Markó Róbert – író, Horváth Márk – tervező és Tatai Zsolt – konzulens) és kitaláltuk, hogy hogyan is folytatódjanak László kalandjai, ebből született meg a Vitéz László Ángliában című produkció.

A B32 Manna Matiné sorozatában szeptemberben a Te előadásod nyitotta az évadot, októberben pedig a Tintaló Társulás érkezik, szintén egy egyszemélyes előadással: a Zsiga föstő fest mesedarabbal. A Tintaló Társulást láttad már valaha?

Persze, ismerem őket és nagyon szeretem a munkáikat. Többször láttam őket Kecskeméten, a Magyarországi Bábszínházak Találkozóján, mint független bábos társulat. Személyesen ismerem az alkotókat, sőt, Sipos Kati készítette a Bábszínházban futó Batu-tá kalandjai című egyszemélyes előadásom bábjait, pontosabban a testüket, Kolozsi Angéla pedig az egyetemen tanított nekem bábmozgatást. Csodálom azt a lazaságot és kreativitást, amivel ők dolgoznak. Biztos megnézem ezt az előadásukat is, nagyon kíváncsi vagyok.

Mennyire ismered a független bábos csapatokat? Volt időd megfigyelni a szakma szereplőit, akár az egyetemen, vagy utána maradt-e kíváncsiság eziránt?

Igen, az egyetem alatt rendszeresen jártunk az imént említett kecskeméti Bábszínházak Találkozójára, ahol minden független produkciót megnéztem. És azóta is szívesen járok ilyen előadásokra, akár ihletet meríteni, akár csak a szórakozásért. Nagyon szeretem például a Hoffer Károly által rendezett Az időnk rövid története című előadást, ami a Trafóban készült, de most a B32-ben lesz látható, ahol a Manna Matiné keretében én is játszom többször az évadban.

Manna Produkció