“Hiszek a női intuícióban” – Interjú Eszenyi Enikővel

2019 október 07. hétfő, 9:02

“A hagyományokat megőrizve, új energiákkal szülessen újra a színház, mely erőteljes, friss, mai hangon tud szólni közönségéhez” – ezzel a küldetéssel kezdte meg 2009-ben munkáját a Vígszínház direktoraként Eszenyi Enikő.

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda interjúja:

A Vígszínház, a Pesti Színház és a Házi Színpad előadásai estéről estére teltházasak, ami azt jelenti, hogy napi szinten 1700 néző érdeklődésére tartanak számot. Hogyan alakítják ki egy-egy év repertoárját, mik a főbb vezérlő elvek? Hogyan tudják felmérni, hogy mi iránt nyitott és érdeklődő a közönség?

A Vígszínháznak hűséges és érzékeny közönsége van, kíváncsiak ránk, értik a törekvéseinket. A műsor összeállításánál fontos az a tapasztalat és tudás, amire az elmúlt harminchat évben szert tettem. Megkerülhetetlen szempont, hogy reflektáljunk olyan társadalmi problémákra, amelyek körülöttünk zajlanak. Mindenkor figyelembe vesszük a társulat összetételét, és olyan alkotóművészeket hívunk, akikkel tudunk együtt gondolkodni és inspirálóan hatnak a társulatra. Célunk, hogy értékes drámai műveket játsszunk sok ember számára. Számos alkalommal rendeztem külföldön, több olyan művészbarátom van a világban, akikkel gyakran beszélgetek a színház jelenéről és jövőjéről, és nyilván ez is nagyban kihat a Vígszínház műsorpolitikájára. Legvégül támaszkodom a megérzéseimre, mert hiszek a női intuícióban.

(…)

Eszenyi Enikő / Fotó: Dömölky Dániel

Rendezőként jelenleg mi foglalkoztatja?

A Mágnás Miska. Közel húsz éve nem volt a Vígszínházban operett. Rajongok ezért a műfajért, mégpedig azért, mert a dráma és a humor, a szenvedély és a helyzetkomikum ugyanolyan erővel van benne jelen. Ehhez társul a zene, ami halhatatlan, hiszen az előadásban elhangzó dalokat mindenki kívülről fújja. Ez így együtt nagyon különleges érzetet hoz létre a nézőben, hol nevet, hol összeszorul a szíve, hol pedig elandalítja. Egyedi lesz a színpadkép, egy kukoricatábla a Vígszínház közepén. Ez a gyerekkoromat juttatja az eszembe, azt a vidéket, amihez annyira kötődöm, az ottani embereket. A másik darab pedig a Lulu, ami a női lét határait feszegeti. Az erotika, a dráma és a groteszk hármas egységét vagy olykor különböző irányba mutatását boncolgatjuk. Először dolgozom Kolozsvárott, ami rendkívüli élmény. Mind a két előadásban nagyszerű munkatársak segítenek, és kitűnő színészekkel dolgozhatok.

Az ön szárnyai alatt ért be a Vígszínház hosszas küzdelme: Magyarország egyetlen színházaként az Európai Színházak Uniójának tagja lett. Ezzel milyen új perspektíva nyílt meg a Vígszínház, illetve a magyar színházi világ előtt?

2015 júniusában az Európai Színházak Uniója (UTE) a Vígszínházat művészi eredményei és nemzetközi elismertsége révén teljes jogú taggá választotta, így jelenleg egyetlen hazai színházként képviseli Magyarországot a jelentős szervezetben. Ez az elismerés nem csupán felelősséget és óriási figyelmet jelent számunkra, része lettünk a nemzetközi vérkeringésnek, és számos új lehetőség megnyílt előttünk. A tagok intenzív, közös alkotómunkát folytatnak. 2018-ban az UTE közgyűlésének a Vígszínház adott otthont, Európa legnagyobb és legnevesebb színházainak képviselőit, világhírű színházi szakembereket köszönthettünk Budapesten. 2019 szeptemberében pedig az UTE támogatásával valósul meg az Európában is egyedülálló, fiatal színházi rendezőknek meghirdetett workshopunk, a Classperimental, aminek szakmai vezetője vagyok.

Hogyan összegezné az elmúlt éveket, megvalósultak az elképzelései, mint színésznő, rendező és igazgató?

A Vígszínház nem csak Budapesten, nem csak Magyarországon, hanem Európában is tájékozódási pont lett. Ezt a célt tűztem ki tíz évvel ezelőtt, és örülök, hogy sikerült megvalósítani. Előadásainkkal beutaztuk a világot, vittük a magyar kultúra és a Vígszínház jó hírét, voltunk Koreában, Kínában, Oroszországban, Izraelben, Szlovákiában, Csehországban, Németországban, Székelyföldön és még számos helyen. Jó érzéssel tölt el, hogy a nemzetközi színházi világban nagyon sok barátunk és alkotótársunk van, aki figyel ránk és szeret bennünket. Az egyik legnagyobb büszkeségem, hogy itt járt a Vígszínházban Robert Wilson, az egyik legkiemelkedőbb alkotó, akivel volt alkalmam együtt dolgozni, és az általa rendezett előadást a Vígszínház közönsége is láthatta. Kiemelt eredmények sorakoznak mögöttünk, amelyeknek természetesen örülünk, de ezzel párhuzamosan a jövő felé is tekintenünk kell. Folyamatosan azon dolgozunk a Vígszínház társulatával közösen, hogy a hagyományokat megőrizve, új energiákkal szülessenek olyan nagyszerű előadások, melyek erőteljes, friss, mai hangon tudnak szólni a közönséghez.

Folytatást itt talál.