Testvérek az életben és a színpadon – Interjú Berettyán Sándorral és Berettyán Nándorral

2019 október 17. csütörtök, 7:00

Aki belép a ringbe, aki bokszkesztyűt húz – legyen bármilyen ügyes és erős –, nem tudja elkerülni az ütéseket. A Rocco és fivérei című Visconti-film forgatókönyve alapján készült színházi előadás két szereplője, Berettyán Nándor és Berettyán Sándor a felkészülés során megismerte a bokszot, bár továbbra is a foci a kedvenc sportjuk.

A családjuk példája, az otthon megalapozott értékrend mellett a csapatjáték jótékony hatásával magyarázzák, hogy soha nem ellenfélként harcoltak, még akkor sem, ha éppen keményen ütötték egymást. A testvérek egymás színházi munkájáról mondott véleménye mögött sem feltételeznek soha rossz szándékot vagy sandaságot. Beszélgetés családról, csapatjátékról, egy keresztrejtvény megfejtéséről és a távolságok változásáról.

A teljes interjú a Nemzeti Színház oldalán érhető el.

Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Gyermekkorukat Balmazújvárosban töltötték, itt jártak általános iskolába. Mindketten 2011-ben érettségiztek a debreceni Ady Endre Gimnáziumban. Nándor az érettségi után egy évet tanult a Debreceni Egyetem magyar szakán. Sándor előbb a Debreceni Egyetemen tanult mechatronikát, majd Budapesten színpadmester-szcenikus képzésen vett részt. Mindketten 2017-ben végeztek a Kaposvári Egyetem színész szakán Vidnyánszky Attila osztályában, és a 2017/18-as évadtól együtt erősítik a Nemzeti Színház társulatát.

Berettyán Sándor (1991) 2019/20-as évadban a Rocco és fivérei, a Tartuffe, A súgó és az Egy előre bejelentett gyilkosság története című új előadásokban lép színére, és láthatjuk még többek között a Sára asszony, Az ember tragédiája, a János vitéz, a Woyzeck, az Egri csillagok, a Csíksomlyói passió, a Psyché, a Részegek előadásain.

Berettyán Nándor (1992) új szerepe a 2019/20-as évadban a Rocco és fivéreiben lesz. Két előadást is rendez: A súgó, Egy előre bejelentett gyilkosság története. Láthatjuk még többek között az Egy ember az örökkévalóságnak, Az ember tragédiája, az Egri csillagok, a Csíksomlyói passió, a Psyché, az Éden földön, a Körhinta és a János vitéz előadásain.

Az interjú a Nemzeti Magazin VII. évfolyamának 1. számában jelent meg.

A Rocco és fivérei próbái bokszedzésekkel kezdődtek. Sportolói múltjukban volt ennek előzménye?

Nándor: Az ökölvívással korábban csak annyi kapcsolatunk volt, hogy megnéztük a tévében a nagy meccseket. Tudtam, milyen eredményeket ért el Erdei Zsolt vagy Kótai Misi. Szurkoltam a bokszolóinknak. De arra soha nem gondoltam, hogy ezt nekem is meg kellene próbálnom.

Sándor: Mindketten fociztunk. Ezzel párhuzamosan volt egy ideig kézilabda is, de a nagy kedvenc ma is a foci. Nagyjából 13-14 évig utánpótlás csapatokban játszottunk Balmazújvárosban, majd Debrecenben.

Egymás ellen is?

Sándor: Hasonló korúak vagyunk, nagyjából másfél év van közöttünk, így a korosztályos bajnokságokon leggyakrabban ugyanabban a csapatban voltunk. Tétmeccsen soha nem játszottunk egymás ellen, legfeljebb edzésen.

De talán meccsen kívül néha megverekedtek?!

Sándor: Kicsi gyerekként biztos, de később nem! Edzéseken ugyan nem kíméltük egymást, de verekedni sosem verekedtünk!

Nándor: Komolyan vettük a játékot: küzdöttünk, de soha nem haragudtunk egymásra.

Ez jól hangzik! De nehezen hihető, hogy két testvér között soha ne lenne rivalizálás!

Nándor: Talán a focival, a csapatjátékkal is magyarázható, hogy nekünk természetes a figyelem, az együttműködés, az egymás támogatása. Közöttünk soha nem az volt kérdés, ki a jobb, hanem hogy segítsünk a másiknak, ha kell. A szüleink is ebben a szellemben neveltek minket.

Nemzeti Színház / Rocco és fivérei / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Ugyanabban a gimnáziumban egyszerre érettségiztek, osztálytársak voltak a Kaposvári Egyetemen, együtt szerződtek a Nemzeti Színházba, de nem kaphatnak ugyanabban a darabban egyszerre főszerepet. Mindebből következhetne a szakmai féltékenység!

Nándor: De nem következik… Tényleg nincs közöttünk semmiféle rivalizálás! Ha a színpadi munka kapcsán valami kritikát mondunk egymásnak, abból sem lehet baj, mert őszinték vagyunk egymással. Tudjuk, hogy a szavak mögött nincs sértő szándék vagy rosszindulat. Csak segíteni akarjuk a másikat.

Sándor: Gyakran játszunk ugyanabban az előadásban. Például az Egri csillagokban Nándi Bornemissza Gergely, én Mekcsey István vagyok, Az ember tragédiájában ő az egyik Lucifer, én Ádám, a János vitézben én Jancsi vagyok, ő a Rablóvezér. Viszont voltak bemutatók, amelyekben nekem nem volt szerepem, nem voltam ott a testvérem mellett a színpadon, de a feszültséget teljesen átvettem, előfordult, hogy szakadt rólam a víz, fizikailag is megviselt az egész.

Egyébként át tudná venni a testvére szerepét!

Sándor: Nem! Erről szó sincs. Ő nem én vagyok.

Ahhoz mit szólt, amikor kiderült, a Parondi fivérek közül Rocco, a címszereplő az öccse lesz!

Sándor: Vincenzo szerepét viszont én kaptam! Végre egy olyan előadás, amelyben az öcsém bátyja lehetek, ahogy a valóságban is. Eddig ilyen még nem történt a színpadon.

Jó, elhiszem! De azért megjegyzem, az interneten Berettyán Nándornak van rajongói oldala, Sándornak nincs!

Sándor: Hoppá! Majd megnézem, mit írnak Nándiról.

Például az egyik rajongója beküldte a Ferencvárosi Újságban megjelent keresztrejtvényt. A megfejtés meghatározása: a Nemzeti Színház társulatának egyik művésze.

Nándor: Bizony! Megfejtettek!

Sándor: Ezért talán nem kellene féltékenykednem?!

Nemzeti Színház / Rocco és fivérei / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Bocsánat, csak tettem egy próbát. De térjünk vissza a debreceni Ady Endre Gimnázium dráma tagozatához. A sportsikerek után miért a drámát választották!

Sándor: Sportoltam, fociztam, az iskolában elég jól tanultam. Az általánosban matematika tagozatos osztályba jártam, de érdekeltek a humán tárgyak is. Sokáig nem tudtam, merre induljak. Aztán egy október 23-i ünnepségen szavaltam, és utána megdicsért egy nyugdíjas tanárnő. Azt mondta: nekem színésznek kellene lennem. Ekkor vetődött fel a drámatagozat. Tetszett az iskola, jelentkeztem, felvettek, a nulladik osztállyal kezdtem…

Nándor: Nyolcadik után én is Debrecenbe, egy hagyományos gimnáziumba mentem, de nem éreztem jól magam. Szerencsére sokat időztem a bátyámékkal. Először leginkább a társaság, a jó hangulat vonzott. Aztán egy év után átjelentkeztem hozzájuk, így lettünk osztálytársak.

Elvégezték a dráma tagozatot, de egyikük sem jelentkezett a színművészetire.

Nándor: Akkor talán még nem éreztem késznek magam erre a pályára. Nem tudtam, mit akarok. A színházban engem leginkább a rendezés vonzott és a dramaturgián is gondolkodtam. Érettségi után elkezdtem a magyar szakot a Debreceni Egyetemen. De amikor megtudtam, hogy Kaposváron Vidnyánszky Attila indít színészosztályt, nem akartam kihagyni a lehetőséget. Jelentkeztem én is.

Sándor: Tizennyolc-tizenkilenc évesen még én sem tudtam, merre tovább. Azt hiszem, kalandvágyból kezdtem el a mechatronikai mérnök szakot Debrecenben. Szerencsére hamar rájöttem, nem érdekel az engem igazán. Közben elvégeztem egy színpadmester–szcenikus képzést Pesten, és rendszeresen stúdióztam is a debreceni Csokonai Színházban. Jelentkeztem ugyan a pesti Színművészetire, az első rostán túl is jutottam, de a másodikra már nem mentem. Következett Kaposvár, és most itt vagyunk!

Gondolom, Vidnyánszky Attila – akkor még a debreceni színház igazgatójaként – tanított a gimnáziumban a dráma tagozaton!

Sándor: Nem. Ő nem tanított minket a gimnáziumban. Viszont az első nagy színházi élményem még Debrecenben a Liberté 56 volt, és azt ő rendezte. Igaz, akkor még sok mindent nem értettem az eseményekből, mégis nagyon megfogott az előadás. Aztán a Mária, a Szarka Tamás-féle musical ősbemutatóján már én is ott voltam a táncosok között. Az volt az első alkalom, hogy együtt próbálhattam a tanár úrral. Neki nyilván komoly szerepe volt abban, hogy színész lettem, de az is nagyon jó volt, hogy a testvéremmel együtt mehettünk Kaposvárra.

Nemzeti Színház / Rocco és fivérei / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

A fiúk bevonzották egymást a színházba! A lánytestvérüket meg kihagyták?!

Sándor: Szerintem Petrát, a húgunkat is érdekelte volna a színház. Most is mindig megnézi az előadásainkat. Talán csak nem mert elindulni ezen a pályán. Szerencsére most már több időt tölthetünk együtt, mert itt van Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tanul.

Rocco és az ő fivérei is vidékről érkeznek a nagyvárosba. A balmazújvárosi fiúk hogy érzik magukat Budapesten?

Nándor: Az elején nagyon nem volt egyszerű, de egyre jobban! Szép ez a város, itt is jól érzem magam.

Rocco hazavágyott. Az öccsét is arra tanította, hogy nem szabad elfelejteni a falujukat.

Nándor: Az tényleg nagyon szép, amikor azt mondja: „a mi kis falunk az olajfák földje, az álmoké és a délibáboké!” Nekem, az alföldi fiúnak különösen tetszik, hogy a délibábot is megemlíti. Egyébként meg én sem tudom, nem is akarom elfelejteni a szülőföldemet.

Sándor: Nekem sincs semmi bajom a nagyvárossal, de azért ha van egy kis szabadidőm, igyekszem haza, vagy legalább a természetbe.

FOLYTATÁST A NEMZETI SZÍNHÁZ OLDALÁN TALÁL.

Kérdezett: Filip Gabriella