“Egyszerre voltunk írói, színészei, rendezői a darabnak”

2019 november 02. szombat, 7:00

A Hagyaték című darabot Alice Miller világhírű gyerekpszichológus és fia, Martin Miller történetéből készíti rendhagyó módon a Láthatáron Csoport.

A szülő és gyermek kapcsolati dráma színpadra adaptálása nem újdonság a társulat életében, viszont most először szól a történet közismert figurákról. A társulat Martin Miller: A tehetséges gyerek igazi drámája című, magyarul most megjelent életrajzi kötetből indult ki, amikor elhatározta, hogy megcsinálja ezt az előadást. Ez a kötet egyfajta válasz Alice Miller: A tehetséges gyerek drámája című, hetvenes években megjelent sikerkönyvére, amely forradalmi módon a gyermeki megélés felől közelítette meg a nevelés kérdését a világon elsőként és egészen új távlatokat nyitott a gyerekpszichológiában. Martin Miller a ma Svájcban élő terapeuta viszont arról számol be a kötetében, hogy az ünnepelt pszichológusnő nem volt túl sikeres anya, a fiát egyáltalán nem részesítette az általa leírt ideális gyereknevelési módszerekben.  Az előadás Martin Miller könyvén, Alice Miller tudományos szövegein, levelein, anya és fia képzeletbeli vitáin alapul. 

Horváth Jenny, Rába Roland, Feuer Yvette, Tárnoki Márk / Fotó: Reviczky Zsolt 

Gyulay Eszter dramaturgot, Tárnoki Márk rendezőt és a két színészt, az Alice Millert alakító Feuer Yvettet, valamint a Martin Millert játszó Rába Rolandot kérdeztük, hogy mi volt nekik a kihívás ebben a munkában, hogyan rakták össze tulajdonképpen dokumentumokból az előadást és mik voltak azok az ötletek, elgondolások, instrukciók, amik működésbe hozták a történetet.

Gyulay Eszter: Számomra izgalmas volt ez a narratív történet, amelyben egy ember személyes életútjáról van szó. Mi csak Martin Miller olvasatát ismerjük, az ő kötetéből indultunk ki. Alice Millernek az életműve van, nincs naplója, nincs egy olyan dokumentum, ami konkrétan azokra a kérdésekre adna választ, amelyeket Martin feltesz. Ezért nekem az a legnagyobb kérdés az előadással kapcsolatban, hogy tudunk-e objektívnek lenni, illetve, hogy gyerekként vagy szülőként éljük meg ezt a történetet. A nézőpontot billegtetjük, hogy zavarba ejtsük a nézőt azzal kapcsolatban, hogy van-e abszolút igazság, vagy mindenkinek megvan a saját igazsága. Eleve az érdekelt ebben a sztoriban, hogy lehet-e egyáltalán elfogulatlanul nyúlni egy ilyen anyaghoz. 

Feuer Yvette, Rába Roland / Fotó: Reviczky Zsolt 

Rába Roland: Számomra jó szakmai gyakorlat az ilyen munka, úgy is hívom magamban, hogy workshop. Kihívás, amikor ilyen jó élesen lehet játszani, mert annyira zaklatott az egész történet érzelmileg. Ami megfogott a felkérésben, hogy olyan őrültnek tűnt nekem ez a pasi, a Martin Miller és olyan ismerős volt a sztori, hiszen az anyjával mindenkinek van problémája. Éreztem, hogy ennek a tébolyult történetnek nincs egyetlen igazsága.

Tárnoki Márk: A legnagyobb nehézség és egyben a legjobb játéklehetőség abból fakad, hogy ez nem egy drámai szöveg volt. Martin könyvéből, egy életrajzi kötetből szerkesztettük össze a 80 százalékát, úgy, mintha az anyja mindig válaszolna az általa felvetett kérdésekre. Nagyon erős az intellektuális szál benne. A két szereplő olyan mondatokban fogalmaz, ami magas szellemi szintet tükröz, miközben süt belőle az indulat, a gyűlölet meg a kétségbeesés. Csomó durva, felkorbácsoló érzelem van benne. Mi pedig elkezdtük ezt a furcsa szöveget mindenféle rettenetes akcióval és érzelemmel feltölteni.

Feuer Yvette: Lehetne ez dokumentumszínház, de mégis fiktív, mert ezek a szövegek így nem hangzottak el soha, élőben nem történtek meg ezek a helyzetek, illetve csak a mi fejünkben zajlottak le ilyen módon. Nem tudjuk pontosan mi történt a valóságban, csak rekonstruálni próbáltuk, például a levelezésük alapján. Sokat leveleztek is egymással. Anyát már játszottam a Láthatáron Csoport darabjaiban, a Megmentőben is egy erős, sokszor erőszakos anyát játszom többek közt. De mégis más ez a jégcsap alatt izzó vulkán, mint az Alice Miller, aki az érzelmeit megpróbálja minden helyzetben kontrollálni azért, hogy az egész életét igazolja. Szóval ez egy jó kis komplex feladat nekem.  Az hasítást, amiben ez a nő a saját traumája és a fiával, meg a férjével való viszonya miatt van, megérteni is nehéz folyamat. Sokat beszélgetünk róla a próbákon.

Tárnoki Márk: Alapból úgy indult a történet, hogy megírtunk egy szöveget, amit aztán kidobtunk.

Gyulay Eszter: Óriási kérdés volt, hogy menyire lehet fikcióssá tenni egy olyan sztorit, aminek 89 százaléka igaz és tulajdonképpen meg is történt Alice és Martin megélései által. Sokat vitáztunk azon, hogy van-e olyan, hogy valóság, vagy az csak szubjektív szűrőn át létezik. A narratív történetre próbáltunk kitalálni konkrét helyzeteket, ami a mi olvasatunk és az eredetihez képest biztos torz, de mégis közelebb van a színházhoz. Felmerült, hogy maradjunk azoknál a szövegeknél, amire adott a valamiféle helyzet és azt próbáljuk érzelmileg megtölteni. Végül visszatértünk az alapműhöz, Martin Miller könyvéhez.

Gyulay Eszter, Tárnoki Márk / Fotó: Király Krisztina

Tárnoki Márk: Megérkeztünk egy koncepcióhoz, azt elvetettük, majd újra építettük. Viszont ez a gondolkodási folyamat valami módon be is szivárgott a próbákba, így valóban workshop volt a próbafolyamat. Közösen kezdtük el a színészekkel átgondolni a szövegeket így egyszerre voltunk írói, színészei, rendezői is a darabnak. És ez jó, mert ekkora stábbal még könnyedén lehet szabadon és kreatívan gondolkozni.  Jelenleg azt szeretem benne a leginkább, azt a vad kölcsönhatást, ami a két szereplő között történik és próbálom afelé terelni őket, hogy minél nagyobb hatást gyakoroljanak egymásra.

Gyulay Eszter: A nézőpontváltás volt a legdrasztikusabb a számomra. Nyáron még azzal próbálkoztunk, hogy ránézünk kívülről a történetre és ebből lett az, hogy Martin könyvén keresztül, szubjektív szűrőn át viszonyulunk. 

Feuer Yvette: Számomra az a legérdekesebb feladat, hogy ezen a nézőponton belül Alice igazságát is képviselnem kell és meg kell jeleníteni az anyai oldalt és a tudós nőt is.

Gyulay Eszter: Igen, Alice Miller életműve ugyan közismert, de ezt nem lehet evidenciának vennünk. Nekünk azt szintén fel kell fel kell mutatni Martin történetéhez képest.

Feuer Yvette: Egyébként érdekes tapasztalat volt, hogy Magyarországon milyen kevesen ismerik Alice Millert.

Feuer Yvette, Rába Roland / Fotó: Reviczky Zsolt 

Gyulay Eszter: Igen, miközben nekünk ez kezdettől fogva világos volt, hogy Martin Miller könyve sem arról szól és a mi előadásunk sem arról fog, hogy vulgáris szinten lejáratunk valakit, aki eddig hiteles emberként volt számon tartva a világban. Az történik csupán, hogy komplexebben nézünk rá. Ezért számomra az a legszebb a darabban, amit a fia mond a végén, hogy Alice Miller életműve ettől függetlenül nem megkérdőjelezhető, sőt ennek tudatában az egész életműve erről szólt, hogyan próbálta jóvátenni és feldolgozni a saját, személyes tragédiáját.

Tárnoki Márk: Ez a leleplezés nem egy bulvár fogás volt Martin részéről sem, hanem egy kutatás a saját személyes igazsága után és az anyja után.

Feuer Yvette: Megérteni, hogy az anyja valaminek az áldozata. Az a közhelynek tűnő frázis, hogy mindannyian áldozatok és elkövetők is vagyunk, értelmet kap az ő történetében és ennek nagyon fontos társadalmi vonatkozása van. A szerepben sikerült közelebb kerülni ahhoz az anyához, aki nem látott rá magára, nem látta mit tesz a saját fiával, mert maga is traumatizált volt. Ebben a folyamatban értettem meg, hogy egy bántalmazott nő – és ez nem feltétlenül fizikai bántalmazást jelet – nem fogja tudni megvédeni  a gyerekét soha. Ez nem volt ilyen világos, de ebből az elemzésekből az.

Horváth Jenny, Tárnoki Márk, Feuer Yvette, Rába Roland / Fotó: Reviczky Zsolt 

A beszélgetés elején felmerült, hogy a közönség számára szükséges volna egy objektív nézőpont kialakítása a nézők számára. A dramaturgot és a rendezőt végül arra kértük foglalják össze, hogy ez mennyire sikerült szerintük így közel a bemutatóhoz.

Gyulay Eszter: Jó lenne, ha váltakozna a nézőben az, hogy éppen kinek a pártján áll és tudna azonosulni mindkettőjükkel. Biztos az lesz, hogy ki szülőként, ki gyerekként ül be eleve a nézőtérre, de remélem, hogy végül mindenki rá tud nézni az előadás által a saját életére és, ha még élnek a szülei, akikkel rendezetlen számlája van, törekedni fog rá, hogy beszélgessen erről velük. Szerintem egyébként van egy olyan kor, ami fölött ezt a beszélgetést már nem is érdemes lefolytatni, inkább egy belső dialógusra van szükség, ahogy a Martin mondja. A lényeg, hogy mindez a nézővel történjen és benne fogalmazódjon meg, mi biztos nem fogjuk azt mondani, hogy az Alice szent volt és egy őrült fiút szült, vagy fordítva.

Tárnoki Márk: Most még inkább a színészi túlkapások billegtetik bennem azt, hogy kivel tudok azonosulni és kit látok épp szörnyetegnek, de valóban az a cél, hogy ez folyamatosan váltakozzon is a nézőben.

Szerző: Kultur Márta