“Veszélyes színházat csinálni, ez a cél” – A Narratíva alkotói válaszoltak

2019 november 04. hétfő, 6:19

Négy fiatal, de külön-külön már bizonyított rendező, Hegymegi Máté, Kovács D. Dániel, Pass Andrea és Szenteczki Zita összefogásából NARRATÍVA néven új színházi társulat született. Az alapítókkal beszélgetett a 24.hu.

A 24.hu interjújából:

Mindannyian tevékenyen dolgoznak a szakmában, tehát aligha a kényszer hívta életre a NARRATÍVA ötletét. Erről szólva Kovács D. Dániel elmondta: “(…) Nekem egyszer csak – talán azért is, mert most született gyerekem – átkattant valami a fejemben azzal kapcsolatban, hogy azon túl, hogy meghívott rendezőként dolgozhatok remek társulatokkal, vagy a szakmától elismerő visszajelzést kapok, mégis mit szeretnék elérni a színházcsinálással. Itt, Budapesten a független színházi szcéna nem egy őrült terebélyes terület, járunk egymás előadásaira, ismerjük egymást, szeretjük, vagy épp hogy nagyon nem szeretjük egymás melóját. Így azt is láttam, hogy nem csak én vagyok így, hanem van egy csomó megszállott színházcsináló, aki nem a kényelmes helyzeteket keresi, hanem azt, hogy hogyan tudnánk a minket körülvevő világról beszélni, akár nem ideális körülmények között is. Ez a mániákus akarás erősen megvan ebben a csapatban. Hamar kiderült az is, hogy egy ilyen közös platform érdekérvényesítésre is jó lehet, könnyebb a közösséggel pályázni, és piszok sokat tudunk tehermentesíteni egymáson – miközben azért az érdekérvényesítésnél többet szerettünk volna, abban gondolkodtunk, hogy közösséget találjunk.”

Fotó: 24.hu,  Ivándi-Szabó Balázs

Pass Andrea arról is beszélt, alkotóként borzasztó nagy szükség van a motivációra. “Mindezt egy állandó csapatban, egy olyan alkotóközösségben, ahol három másik rendezővel gondolkodhatsz együtt a mániádról, az nagyon inspiráló tud lenni. Másfelől a független munkáinkkal kapcsolatban mindannyian átéltük azt, hogy nem rendelkezhetünk az előadásaink sorsáról, hogy mennyit és meddig játszhatjuk. Ugyanis, ha független területen hozol létre egy produkciót, akkor azt a rendszerből adódóan ritkán tűzik műsorra a játszóhelyek, hiszen a szabadúszó színészek egyeztetése nem könnyű dolog” – számolt be az író-rendező.

Szenteczki Zita azt is elárulta, hogy egy éven át találkoztak rendszeresen és közösen megírták a belső irányelveiket, elérendő céljaikat. “Aztán Bánkon csináltunk egy közös projektet, és az nagyon fontos lépcsőfok volt abban, hogy az alkotásra ne úgy tekintsünk, mint valami egyénileg birtokolt dologra. Mindannyian rendeztünk két – két mesét, ezek füzéréből lett előadás, az első összpróba után volt egy nagy megbeszélés az összes színésszel, ott mondta Dani, hogy akkor ez most egy kísérlet; nem csak a saját jeleneteinkhez fogunk hozzászólni, hanem mindegyikhez. Több szem többet lát, több tapasztalat, több gondolat van, és mindez egy közös dologban hatványozódni tud, nekem ez volt az élményem ott – és ez tart most is. Emellett strukturális változásokat is szeretnénk tenni, mondjuk, hogy egy előadás próbafolyamata ne a premierig tartson, hanem azáltal, ahogy reagál a közönség, folyamatosan fejlesszük – az a célunk, hogy ezeket a változásokat meg tudjuk valósítani a gyakorlatban is.”

Hegymegi Máté hozzátette: “Még ha az ízlésünk sokszor eltérő is, az a vágyunk közös, hogy az adott projekt mindenkinek egy ügy legyen, hogy a színészek és a stáb is a sajátjának, fontosnak, a magáénak érezze. Azokból a helyekből, amelyek el tudják látni a független színházi előadásokat, sajnos kevés van, túltelítettek, emiatt, ahogy Andi említette, fontos előadások is rossz helyzetbe kerülnek, túl keveset mennek, veszélyeztetve a minőségüket. Ezért is kerestünk, és szeretnénk majd idővel kiépíteni egy olyan saját helyet, ahol ezt ki tudjuk küszöbölni, és ez csapatban egyszerűbb, mint külön-külön. De a legfontosabb az, hogy szeretnénk egy fix társulatot, akikkel nem kell elölről kezdeni az építkezést egy új próbafolyamatnál, ahol egymásra tudnak épülni a korábbi tapasztalatok, mert a legtöbb esetben csak egy-két évente találkozunk újra színészekkel, társulatokkal.”

Most egyelőre pályázati pénzekből dolgoznak, és ahogy Kovács D. Dániel mondja, jelenleg az alkotótársak lelkesedése az üzemagyag, de hosszútávon is szeretnék fenntarthatóvá tenni a munkát. Olyan rendszert szeretnének kidolgozni, ami az előadások, a színészek fejlődését és az ő fejlődésüket is lehetővé teszi.

Helyszínül egy mobil teret képzelnek el, egy kamion platóján hordozható színházi teret, ami a 2020/21-es évadra készülhet el. Idén még a Radnóti új játszóhelye, a Tesla Labor ad otthont az előadásaiknak.

“Szerintem mind a négyen olyan rendezők vagyunk, akik keressük a járatlan utakat” – mondta Pass Andrea, míg Kovács D. Dániel úgy fogalmazott: “Veszélyes színházat csinálni, ez a cél. Kikértük egy csomó embernek a véleményét arról, hogy egyáltalán lehet-e és hogyan lehet ma, most, itt színházat alapítani. És olyan válaszok jöttek, hogy „ó, nagyon jó lenne, de most épp nem épp a legalkalmasabb”, meg hogy „várni kéne, vagy nem tizenöt színésszel kellene elindulni, hanem biztonságosan, egy kifizetődőbb, tervezhetőbb dolgot először, és ha az megáll a lábán, akkor utána eggyel nagyobbat vállalni”. Én meg feldúlva rohanok haza, és ütöm fel a Brechtet, hogy akkor viszont a Kurázsiról akarok beszélni, és erről a hozzáállásról, hogy ülj még és várj.”

Szenteczki Zita azt is elárulta, a felállás önmagában hordozza a végét, 7 év után fel fognak oszlani, az ez idő alatt felépített struktúrát, esetleg helyet, szellemiséget továbbadva, újradefiniálásra szánva a következő generációnak.

A teljes interjú itt olvasható.