3 bemutatóval ünnepelte 16. születésnapját a Momentán Társulat

2019 november 13. szerda, 14:03

Vágyak, improvizált nyomozás, nemzetközi vendégelőadók és egy dzsinn. Három új előadással ünnepelt az improvizációs színház.

Fotó: Momentán Társulat

November 7-én a Community című vendégjátékot hívta a Momentán az Impró színpadára. A darab igazi nemzetközi improélményt ígért: egy bolgár, egy dán, egy finn, egy litván és egy szlovén színész boncolgatja a közösség szó mai jelentését a társadalmi-kulturális-politikai előadás keretében.

November 8-án egy kétszemélyes improvizációs előadásban Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója volt a Lev&Te előadás vendége.

November 9-én mutatták be a Gyilkosság az Ó utcában című imprókrimit, ahol a nézők egy igazi gyilkossági nyomozásban vehetnek részt, és ebben maga az áldozat kéri a segítségüket.

November 10-én pedig a Dzsinn című impróelőadást láthatta a közönség, ahol a vágyaink köré improvizáltak különböző világokat az imprószínészek.