Az éj sötétje – Monodráma Romy Schneider élete alapján a Színészmúzeumban

2019 november 17. vasárnap, 14:29

Rusznák Adrienn előadásában november 21-én látható Sediánszky Nóra darabja a Bajor Gizi Színészmúzeumban.

Az előadást Romy Schneider élete, filmjei, valamint néhány interjúja ihlette, de elhangoznak Sylvia Plath-versek, francia sanzonok és egy német gyerekdal is.

Rusznák Adrienn / Fotó: Juhász Éva

Romy Schneider Rosemarie Magdalena Albach-Retty néven színészcsaládba született 1938-ban, Bécsben. A Wenn der weisse Flieder blüht című filmben debütált, 15 évesen. A film nagy sikert aratott, Romy dicsérő kritikákat kapott. Őstehetségnek tartották, mert színitanulmányok nélkül állt kamera elé.

Három filmben játszotta el Sissi bajor hercegnőt, aki később Ausztria császárnéja lett, de a negyedik, egyben utolsó Sissi-filmet már nem vállalta, helyette a Christine című filmben játszott. E film forgatása alatt szeretett bele Alain Delonba, akivel Párizsba költözött, s 1959-ben eljegyezték egymást. Romy Franciaországban maradt, s itt nyílt lehetősége megismerni Luchino Viscontit, akinek több filmes szerepét is köszönheti.

1963-ban Delonnal felbontották az eljegyzést, s 1966-ban hozzáment Harry Meyen (1924–1979) német színész-rendezőhöz, majd 1975-ben elváltak. Meyen később öngyilkosságot követett el. Született egy fiuk, David Christopher Meyen (1966–1981). 1975-ben Romy összeházasodott Daniel Biasinivel, de 1981-ben tőle is elvált. Lányuk, Sarah Magdalena Biasini is színésznő.

14 éves fia, David 1981. július 5-i váratlan halála után Romy inni kezdett. Amikor Romyt 1982. május 29-én, 43 évesen a párizsi lakásában holtan találtak, úgy gondolták öngyilkosságot követett el alkohol-túladagolással és altatótablettákkal, de a vizsgálatok kiderítették, hogy szívelégtelenségben halt meg.

Játssza: Rusznák Adrienn. Írta és rendezte: Sediánszky Nóra. Közreműködik: Szvrcsek Anita.

2019. november 21., csütörtök, 19:00
Bajor Gizi Színészmúzeum
(Stromfeld Aurél utca 16., Budapest, 1124)
Belépő: 1000 Ft