Rozsda – Becketti történet Bata Évával és Rainer-Micsinyei Nórával a Szkénében

2019 november 19. kedd, 7:00

November 22-én mutatják be a Szkéné és a Manna közös Staféta-nyertes előadását Rozsda, avagy Minden vérünk benne szárad címmel.

A szerepeket Bata Éva, Rainer-Micsinyei Nóra, Baki Dániel, Hajdu Péter és Dióssi Gábor játssza. Horváth János Antal rendezése a bemutató után november 24-én és december 18-án látható a Szkéné Színházban.

“…generációkon átívelő alapélményünk”

A darab ősbemutatóját 2017-ben tartották a Royal Courtban, ezt követően Longman megkapta a legígéretesebb fiatal drámaíró díját. Nem véletlenül: miközben a szöveg fragmentáltságával és élőbeszédszerűségével remekül illeszkedik a kortárs brit drámai hagyományokba, érvényessége nem korlátozódik a helyi viszonyokra. Sőt, a karakterek keserűsége, a nyomor derűs és fájdalmas elviselése közös, generációkon átívelő alapélményünk egész Európában. Éppen ezért válik a fordítói és rendezői munka egyfajta alkotói szembenézéssé is azzal, hogy mit lehet ma kezdeni a magyarsággal, a mozdulatlansággal, a földhöz való viszonyunkkal.

“…egy olyan helyre talált be a szívembe….”

„Az, hogy egy kortársam darabját rendezem, szerintem nagyon fontos, azért is, hogy elinduljon esetleg egy ilyenfajta nemzetközi szintű kommunikáció drámaírók és rendezők részéről, másrészt meg egy olyan helyre talált be a szívembe, ahova talán csak ezen a nyelven, ezzel a témával lehetett volna. Egy kedves tanárom azt mondta, hogy olyan könyvet érdemes adaptálni, és olyan darabot megrendezni, aminél az az érzésed, hogy bárcsak te írtad volna. Na, itt ez volt az érzésem” – vallja a rendező a készülő előadás kapcsán.

Bata Éva a Rozsda próbáján / Fotó: Czikeli Anna

“a világon semmi máshoz nem értenek, csak a birkapásztorkodáshoz”

Maga a történet egy testvérpár, Becky és Anna körül forog, akik a világon semmi máshoz nem értenek, egyedül a birkapásztorkodáshoz. Ez már alapjaiban garantálja számukra a társadalomtól való elszigeteltséget, és lassacskán a család is el-elhull mellőlük: ki a halálba, ki a messzeségbe menekül. A legkevésbé sem számítanak arra, hogy a segítség éppen egy sehonnan jött csavargótól érkezhet, aki megváltoztatja az életüket – pont eléggé ahhoz, hogy egy kicsit másképp lássák a földet, ami a lábuk alatt, és az eget, ami a fejük felett van.

“…most először dolgoznak ebben a felállásban…”

Horváth János Antal 2018-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmdramaturg szakán, a  Rozsda, avagy Minden vérünk benne szárad lesz az ötödik rendezése, és a harmadik bemutatott fordítása. A becketti történet testvérpárját Bata Éva és Rainer-Micsinyei Nóra alakítja, akik most először dolgoznak ebben a felállásban. A rendező állandó munkatársaiként Szabó Márton István és Csomor Katerina mint látványtervező, Baki Dániel pedig Guy, a csavargó szerepébe bújva csatlakozik a munkához.  A további szerepekben Hajdu Pétert és Dióssi Gábort láthatjuk, Bakai Mártont pedig zenészként hallhatjuk.

Fotó: Czikeli Anna

A PÓTSZÉKFOGLALÓ Bata Évával készült interjújából:

Mennyire vagy az az alkat, aki jól bírod a civilizáció „áldásai” nélkül is akár?
Mostanában nem próbáltam ki magam ilyen helyzetekben, de amikor gimis voltam, sokszor jártunk túrázni, fel a Pilisbe vadkempingezni. Persze egészen más az embernek tizenhat évesen a komfortzónája, mégis azt egészen jól bírtam! Általában bizonyos ideig jól bírom, aztán azt mondom: elég! – jó időre.

…és ameddig el nem érkezik az a bizonyos idő, addig mindez tud inspirálni?
Teljesen! Ám utána mégis nagyon tudom díjazni a vizet, hogy nem kell fél órákat túrázni a patakig. Sok egyéb mellett ezek az alkalmak már csak ilyenekért is nagyon fontosak.

A Rozsdában a te karaktered, Anna mennyire bírja ezt a fajta nomádságot?
Anna pici baba kora óta itt nőtt fel, ebben a világtól távoli közegben szocializálódott, legalábbis én így képzelem. Reggel kelni a nappal, dolgozni egész nap – szinte rá is van kényszerítve arra, hogy az életnek ezt a „praktikus” részét lássa, mert ha ő nem végzi el ezeket a gyakorlatias feladatokat, akkor helyette nem teszi ezt senki. Ezért aztán muszáj neki bírnia, és nincs is neki „mihez képest” változtatni, nem ismeri a nagyvárost…

Bata Éva a Rozsda olvasópróbáján / Fotó: Szkéné Színház

Anna életébe mennyire lehet „belekódolva”, mennyire lóghat az ő életének a levegőjében az, hogy itt előbb-utóbb változni fog, változnia kell az ő világának?
Mennyire lehet belekódolva sorsszerűen a változás? Azt gondolom, hogy az ő fejében fel sem merül a változás, a változtatás lehetősége. Olyan fajta elvágyódás egy másik, egy „jobb” életbe, mint amilyen a másik két testvérének a fejében él. Talán pont azért sincs, mert az ő fejében nincs is alternatíva arra, hogy ha nincs az a fajta praktikus világlátás, amiben ő jelenleg él, akkor mi az a másképp, ahogyan lehetne még élnie.

Akkor, ha jól értem, ő nem is tud, nem is képes nem praktikusan élni, gondolkodni?
Ez a fajta praktikum része is az ő életének, másfelől pedig ide, ebbe menekül az elől a negatív, eddig megélt élettapasztalat elől, mely őt ezidáig érte. Ez egyfajta menekülés: akár a leendő fájdalmak, negatív érzések, tapasztalatok elől, mert érzi, hogy ezek a hatások őt akadályoznák abban, hogy „tegye a dolgát”! – ilyen módon próbálja eltolni a problémákat maga elől.

Gondolom, te alapvetően nem ilyen alkat lehetsz, vagy igen?
Nem igazán, persze az attól is függ, hogy milyen életkörülmények vesznek körbe épp. De azt gondolom, hogy én alapvetően szeretek szembenézni a démonjaimmal! Ezért aztán jó kis feladat most, hogyan fedjem, távolítsam el ezt a mindig küzdő, agyaló, mindig mindent „túl problémázó” énemet. Elfedni azért, hogy azonosuljak Annával, aki mindig távolabb szereti helyezni magától a problémákat, avagy épp a problémáktól saját magát.

Fotó: Szkéné Színház

Akkor lehet, hogy most érdemes lenne valamit Annától terápiás jelleggel megtanulni? Nyilván nem egy az egyben, hisz az lehet, hogy sok lenne.
Azt, hogy mit tanulhatsz egy karakteredtől, azt nyilván bizonyos távolságtartás után tudod majd igazán megítélni. Mégis jó, hogy ezt most említed, mert szoktam ezen gondolkodni: „igen, jó lenne ezt megtanulni, hogy nem kell, nem jó mindig, minden piszlicsáré apróságra rárepülni!” Azt gondoljuk sokszor, hogy akkor uraljuk az életünket, kontrolláljuk a dolgainkat, ha minél aprólékosabban elveszünk a részleteiben, holott pont ekkor csúszik ki az életünk a kezünk közül a leginkább! Meg kell tapasztalnom újra és újra, hogy ha túl van szervezve valami, akkor az már onnantól kezdve nem a saját életét éli! Persze, én most nagy szájjal beszélek erről, hogy milyen jó is lenne ezt nem elkövetni, nem így csinálni még nekem se – közben viszont ezt nehéz valóban meg is lépni a gyakorlatban.

Hogyan lehet ezt úgy jól csinálni, hogy közben a helyes arányát is megtaláljuk az előbb említett két minőségnek – Anna meg tudja tanulni, meg lehet ezt tanulni?
Azt gondolom, hogy kell ehhez valami vállalt, önmagunk előtt is felvállalt bátorság! Ahogy az időt is jól kell tudnunk kezelni, a saját helyi értékén ráadásul. Nagyon gyorsan akarunk mindent megoldani, mert azt hisszük: szorít az idő! Miközben nem szorít! – csak mi gondoljuk azt, hogy szorít. Hagyni türelemmel, hogy az idő kiforrhassa magát…

Ez a hagyni tudás megvan bennünk, avagy tanulható?
Szerintem ott van bennünk alapjában, és tanulható is. Az a fontos, hogy milyen mértékben vagyunk bátrak ezekben a helyzetekben – a mértéken viszont tudunk változtatni, szerintem.

Folytatást a PÓTSZÉKFOGLALÓN talál.