90 éves a Bethlen tér 3. – Születésnapi házbejárást tartanak

2019 november 28. csütörtök, 8:08

90 évvel ezelőtt, 1929-ben épült az a több mint 100 lakásos, kétudvaros bérpalota, ami a mai Bethlen Téri Színháznak is otthont ad. A színház – akkori nevén Bethlen téri Színpad – nyitó előadását 1929. november 29-én tartották.

A 90. születésnapon és a hétvégén még egy alkalommal a színház munkatársai és a lakóház lelkes önkéntesei különleges ház- és kulisszajárást tartanak, ahol nemcsak a színház épületrészének kalandos történetét ismerhetik meg a látogatók, hanem a lakóházat is bejárják a pincétől a tetőig.

A színház az 1937-es csődje után különböző neveken több mint 50 évig moziként üzemelt, majd a Rock Színház használta próbateremként. Ezután a Közép-Európa Táncszínház otthona volt 15 évig, egészen a Bethlen Téri Színház 2012-es újranyitásáig.


A Bethlen ma befogadó színházként működik. Műsorán többek közt kortárstánc és prózai előadások, koncertek és gyermekprogramok is szerepelnek, ezen kívül több tehetségprogramot is indított, amivel fiatal, pályakezdő rendezőknek, koreográfusoknak és színházi alkotóknak ad bemutatkozási lehetőséget.

Prózai műsorának nagy részét a Találkozások tehetségprogram kétszereplős előadásai adják.

A születésnapi házbejáró séta időpontjai:
november 29. péntek 13.00 és december 1. vasárnap 10.00
A sétán való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Bejelentkezés: jegy@bethlenszinhaz.hu
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/514333372494746/