Zeneiskolát támogat A GRUND – vígszínházi fiúzenekar

2019 december 17. kedd, 11:17

A GRUND – vígszínházi fiúzenekar 2017. május elsején alakult, a Vígszínház 121. születésnapján adta első koncertjét.

A zenekar tagjai mindannyian a Dés-Geszti-Grecsó: A Pál utcai fiúk című nagy sikerű zenés játék vígszínházi ősbemutatójának szereplői: Wunderlich József, Ember Márk, Zoltán Áron, Medveczky Balázs és a zenekarvezető: Fesztbaum Béla.

Fotó: Gál Bereniké

A zenekar a 2018-as nyári koncertjeinek fotóanyagából megjelentetett egy albumot, ami egyszerre örökíti meg a zenekar feledhetetlen hangulatú koncertjeit, találkozásait a közönséggel, és ugyanakkor egy jó ügy szolgálatába is áll.

A Józsefvárosi Zeneiskola, mely a Nap utcában, Molnár Ferenc Pál utcai egykori „grundjától” pár száz méterre található, immár 50 éve tanítja zenélni a kerület fiataljait. Az album eddigi bevételeiből a zenekar támogatja a zeneiskola alapítványát.

Fotó: Gál Bereniké

A támogatást a zeneiskola hátrányos helyzetű növendékeire fordítjuk majd, akik így kottákhoz és zenei szakkönyvekhez juthatnak” – köszönte meg a felajánlást Katonáné Malmos Edit intézményvezető a zeneiskola adventi növendékhangversenyén.

Fotó: Gál Bereniké

Szeretnénk valamit ezzel a szerény gesztussal visszaadni zenekarunk ihletőjének, a „grundnak”, a VIII. kerületnek, ezáltal ennek a zeneiskolának. Jó koncerteket és örömteli együttzenélést kívánunk. Ami nekünk, a mi zenekarunknak sikerült, sikerüljön a következő generációnak is” – mondta Fesztbaum Béla a rendezvényen.

Fotó: Gál Bereniké

Az album továbbra is elérhető a Tom-Tom kiadó webshopjában, A Pál utcai fiúk előadásai alatt a Vígszínház előcsarnokában, illetve A GRUND – vígszínházi fiúzenekar koncertjein.