Alföldi Róbert: “Ha nevetsz, azt jelenti, fölismered a saját problémádat”

2019 december 28. szombat, 7:34

Hilda és Otto átlagos, középkorú, középosztálybeli pár, temetői kertészetet üzemeltetnek, házasságuk egyhangúan, rutinszerűen működik. A hozzájuk váratlanul érkező, börtönből szabaduló rokon, Fritz jelenléte előhozza elfojtott érzelmeiket, vágyaikat, és ez a robbanás hatással van alkalmazottjukra, Mitzire is.

Eddig olyan, mintha egy átlagos családi-szerelmi bulvárdráma kiinduló helyzetét olvasnánk… A Radnóti Színház legutóbbi bemutatójáról a rendezőt, Alföldi Róbertet kérdezte a Papageno.hu.

A vágy 1999-es magyarországi bemutatója után írta Kroetzről Molnár Gál Péter, hogy „a kiürültség és a jóléti lepusztultság diagnosztája”. A kérdésre, ezzel egyetért-e, Alföldi Róbert úgy válaszolt:

Alföldi Róbert A vágy olvasópróbáján – fotó: Dömölky Dániel

“Nem. Szerintem most, nekünk ez a történet jóval zsigeribben keserű. (…) A vágyban már az alappal van probléma: azzal, hogy egyszerűen elfogadjuk, hogy nem működnek a dolgaink. (…) A vágyban van egy férj és egy feleség, akik évek óta nem élnek szexuális életet. Ez mindkettejüket frusztrálja, de nem beszélnek róla. Együtt vannak, megszokták egymást, de a házasság évei alatt megváltoztak az érzelmek, mert mást jelent ennyi idő után a szó vagy az érintés, mégsem dolgoznak rajta. Azt mondja a darabban Hilda, a feleség, hogy az igazi szerelem az, amikor együtt alapítunk vállalkozást, együtt nevelünk gyereket, és minden rendben van az életünkben. (…) Nagyon ravasz Kroetz: behoz ebbe a viszonyrendszerbe egy figurát, aki megéli a vágyait, és emiatt már a jelenléte is felkavaró és mindenkit önmagával, az elfojtásaival szembesít. Azt is vizsgálja az író, hogy a szerelem és a vágy azonos-e, hogy a szexus szerelem-e, egyáltalán: hogy a fogalmainkat hogyan keverjük. De leginkább szerintem arról szól ez a történet, hogy a hiány mit indukál, és az őszintétlenség milyen szétrohadáshoz vezet kicsiben és nagyban is” – számolt be a rendező.

Arról is beszélt, hogy ő javasolta a darabot a Radnóti Színháznak: “Annak ellenére, hogy finoman szólva is szabados a darab sztorija és nyelvezete, nagyon finoman szól a szerelemről, az összetartozásról, az egymásra utaltságról, a saját bénázásainkról, a magányról. Szomorúan szépnek találom, mert valami olyanról beszél, amiről nem szoktunk beszélni színházban sem. Nem azért, mert kínos, hanem azért, mert nagyon nehezen artikulálható, mert művészi és emberi szemérmességünkről is nehezen beszélünk. Pedig ezzel mindenki küzd.”

A felvetésre, ha csak a helyzet tragédiáját mutatja, elviselhetetlenül nyomasztó lesz, miközben valahol kínosan röhejes az egész, Alföldi Róbert úgy reagált: “Ha nevetsz, azt jelenti, fölismered a saját problémádat. Szerintem visítva lehet és kell rajta nevetni. Kicsit úgy írta Kroetz, mintha népi bábjáték lenne, és így is kell játszani: egy tömbben. Ebben az értelemben stíljátékról van szó. Ugyanakkor viszont nagyon sűrített benne minden mondat, gesztus, pillanat. A színésznek ebben az a nehéz, hogy nincs idő eddig eljutni, nincs rákészülés. Ez eleve iszonyú intenzív és megterhelő, egy négyszereplős kamaradarabban pláne.”

A teljes interjút ITT olvashatja.