Állj bele – Interaktív workshopot indít az Orlai Produkciós Iroda

2020 január 01. szerda, 8:40

Az Orlai Produkciós Iroda kiemelten foglalkozik azzal, hogy olyan előadásokat is műsorra tűzzön, amelyek célja azon témák körüljárása, amelyek erősen hatnak társadalmunkra.

Januártól az ÁLLJ BELE programon keresztül interaktív foglalkozások keretében lesz lehetősége az érdeklődőknek egy-egy megkezdett téma bővebb kibontására. A minden hónap második pénteken 18 órakor kezdődő alkalmaknak a Jurányi Ház ad otthont, ahol a programot vezető Nagy Zsombor és Csikász Ágnes mellett az adott előadás alkotói is részt vesznek – számolt be a Deszkavízió.

Az első alkalomra január 10-én kerül sor, ahol a Leszámolás velem című monodráma kapcsán a másság elfogadásáról esik majd szó, az est vendége Nagy Dániel Viktor lesz. 

Forrás: Orlai Produkció, Deszkavízió