A súgó – Absztrakt vígjáték a Nemzetiben

2020 január 03. péntek, 7:00

Mi legyen? A közönség ül, várja, hogy történjen valami, de a színészek tanácstalanok. Elveszetten, ügyetlenül, nevetségesen próbálkoznak, de a súgó segítsége nélkül tehetetlenek.

Ajánló a darab elé:

A színészek elkezdik az előadást. Előjáték. Derengő, titokzatos fény. Egy színész belekezd egy monológba, ami tulajdonképpen egy felsorolás; színész-típusok felsorolása. Közben mindenféle furcsa gesztus, zene, koreografált mozgások. Majd a monológ végén a beszélő azt mondja: ,,Itt van mindenki!”. Minden olyan, mintha valóban egy előadás kezdődne. A színészek azonban elfelejtik a szöveget. Sőt mi több, nem csak a szöveget nem tudják, hanem még azt sem, milyen darabot játszanak. A súgó segítségére várnak, de a súgó eltűnt. Hol lehet a súgó?

A súgó – próba / Fotók: Eöri Szabó Zsolt / Nemzeti Színház

Mi legyen? A közönség ül, várja, hogy történjen valami, de a színészek tanácstalanok. Elveszetten, ügyetlenül, nevetségesen próbálkoznak, de a súgó segítsége nélkül tehetetlenek.

Ez az előadás témája. Ez a furcsa alaphelyzet adja a darab konfliktusát. Mire megyünk a súgó nélkül? Mit tudunk csinálni, ha nincs, aki segítsen, akire támaszkodni tudunk, ha bajba kerülünk? Ki is ez a súgó, aki mindig a sötétben, hátul ül, egyedül, mégis tőle várjuk, hogy kimentsen bennünket az elrontott, reménytelen helyzetekből?

Ez a keresés, ez az elveszettség adja az előadás drámaiságát és komikumát is. Hiszen az alaphelyzet lehetetlensége egyszerre jelképesen hétköznapi, mégis abszurd és komikus. Ahogyan az is, hogy miközben a színészek próbálnak rájönni, hogy milyen előadást kellene játszani, voltaképpen egy előadást játszanak. Arról játszanak egy előadás, hogy nem tudják, mi az előadás. Paradox helyzet, ami egyszerre enged folytonos kikacsintást a nézők felé, és egyszerre ad lehetőséget humorra, könnyedségre, szabadságra.

Az előadás voltaképpen egy gondolati játék, egy téma körbejárása, egy ősi, emberi helyzet változataira épülő gondolatsor, miszerint az embernek szüksége van egy támaszra, egy biztos pontra, egy segítségre, egy Súgóra, hogy ne álljon kiszolgáltatottan, elveszetten a világban, úgy, ahogy az előadás közben a színészek a színpadon.

A darab vígjátéki műfaja, abszurd stílusa, intellektuális játéka mellett természetesen a cél mégis az lenne, hogy mindezek együttállása aztán érzelmileg is megfogja a nézőt; ne csak az eszére, de a szívére is hasson. Ebben segítenek a dalok, amik időről időre, mintegy gondolati összefoglalóként is, fölcsendülnek, de ezek által érzelmi szinten is megpróbálunk közelíteni az emberek lelkéhez, hiszen végeredményben arról szeretnénk valami alapvetőt, eredendőt megfogalmazni.

Berettyán Nándor író, rendező az előadásról:

Van egy abszurd alaphelyzet: a színészek kilépnek a színpadra, mintha elkezdődne az aznap esti előadás, de nincs meg a súgó, és ők nem tudják a szöveget. Mindezt egy absztrakt nyelvezettel – és bízunk benne, humorral – játsszuk el, olyan párbeszédek hangzanak el, egy-egy mondatra olyan replikák érkeznek, amelyeknek a nyelv elsődleges szintjén bizony nehezen lehetne értelmet találni. Ez persze bonyolultabbnak hangzik, mint amilyen valójában. Ha a néző az első percekben ráérez erre a stílusra, ha rááll a füle, akkor Shakespeare-rel szólva rájön: „őrült beszéd: de van benne rendszer”.

Előadásunk főhajtás a nagy francia színházművész, Valère Novarina előtt. Persze a mi darabunk nyelve nem teljesen az, mint amivel Novarina kísérletezik, de hasonló. Még 2009-ben Debrecenben láttam a Képzeletbeli operett című rendezését, amit ő is írt. Az számomra meghatározó színházi élményt jelentett. Emlékszem, az előadás végén a Mészáros Tibor által alakított regényíró arról beszélt egy parádés „végtelen” monológban, hogy sosem tudja befejezni a regényét. Ez a tizenöt-húsz perces szövegfolyam önmagában, szó szerint nézve értelmetlen volt, de ez a monológ mégis sugallt valamit. Nem a nyelv első szintjén van értelme ennek a szövegnek, hanem egy másodlagos síkon kap jelentést mindaz, ami elhangzik. Bonyolultnak tűnik, pedig nem az. Novarina esetében az az aktus válik fontossá, hogy valaki nem tud befejezni egy szöveget, az már kevésbé, hogy ezt szó szerint hogyan teszi. (Nemzeti Magazin)

Szereplők: Ács Eszter, Barta Ágnes, Katona Kinga, Berettyán Sándor, Bordás Roland, Mészáros Martin, Szabó Sebestyén László.

Zene: Szabó Sebestyén László. Súgó: Kónya Gabi. Rendezőasszisztens: Trimmel Ákos. Rendező: Berettyán Nándor.

Bemutató: 2020. január 5., Kaszás Attila Terem.