Narratíva

Törvényen belül – A Narratíva új darabja a Radnóti Tesla Laborban

A Narratíva alkotócsoport bemutatóját január 6-án tartották. A négy fiatal rendező összefogásából született új színházi társulat Galgóczi Erzsébet darabját vitte színre.

Ajánló a darab elé:

1959, Magyarország. Szalánczky Évát a határon agyonlövik, amikor talán emigrálni készül. Marosi hadnagy elhatározza, hogy kideríti Éva történetét és rejtélyes halálának okát. Nem tudjuk meg, ki ölt meg kit és miért, de Marosi a már nem élő Éva segítségével talán közelebb jut önmagához…

A Törvényen belülben benne van az egész elmúlt rendszer és minden, ami hat ma is: kiskapuk, kompromisszumok, titkos szeretők, elhallgatások, elhazudott életek és mindezzel szemben Éva, aki nem hajlandó a megalkuvásra. Hiszen „Miféle hűség az, amire falakkal kell vigyázni?”

A NARRATÍVA alkotócsoportról:

“A NARRATÍVA jelenleg egy gondolatkísérlet, játék. Szűken véve négyünket foglal magában: Hegymegi Mátét, Pass Andreát, Szenteczki Zitát és engem. A Szputnyik után voltam ezerfelé, kerestem, mikor és hogyan lehetne újraszervezni a független lét eggyel szervezetebb formáját, mint a projektről-projektre létezést. A Vígszínház jó tanulópénz volt, remek emberek voltak akkor ott, de amikor ültem a szereposztás felett, és azon gondolkodtam, hogy ha sok meghívott művésszel dolgozhatnék, akkor kiket írnék be, kik lennének az ideális szereposztásban, és az erős átfedésben volt azzal a csapattal, akikkel most dolgozunk a Kurázsin, szóval arra gondoltam, ha ezen kattogok, akkor miért nem kezdem el ennek a lehetőségét keresni.

Bemutatóról-bemutatóra nagyon fárasztó összecsődíteni a pályázati pénzeket, a közreműködőket, és kiderült, mivel Mátéval már emberemlékezet óta ismerjük egymást és dolgozunk együtt, Andit még a Szputnyikból ismerem, Zitát a Színművészetiről, hogy gyakorlatilag ők is ugyanebben a helyzetben voltak, hasonló értékrenddel keresgélték azt, hogy lehetne kitörni az egy-egy Staféta vagy egy kollaboráció adta lehetőségekből. Leültünk beszélgetni, hogy lenne értelme közös érdekképviseletet csinálni, nem egymás elől elkönyökölni a pályázati lehetőségeket, hanem egymást erősíthetjük, tudod, mint régen Kaposváron, ahol nagy rendezők egymást nézték és véleményezték, nem felülrendeztek, hanem a másik rendszerét megértve szóltak hozzá. Rájöttünk, hogy mi ezt már csináljuk, csak nem intézményesült formában.

Az ízlésünk nem mindig, de az értékrendünk sok tekintetben hasonló. Elkezdtünk agyalni, milyen kilátások vannak egy csapatalapításra azon túl, hogy a puszta túlélést megugorjuk, hogyan lehetne hosszútávon olyan projekteket csinálni, amik túlmutatnak az egyszeri  bemutatókon. Mostanra már másfél év van a négyünk közötti egyeztetésben, kicsiszolódott annyira, hogy türelmetlenek lettünk és elkezdtük csinálni. Buzog a mánia, az alkotási vágy. Mind az alkotótársaktól, a színészektől, a tervezőstábtól, a zenészektől olyan biztatást kapunk, hogy jelenleg ez a bizalom az üzemanyag a dologban.” (Kovács D. Dániel)

Szereplők: Hajduk Károly, Pető Kata, Friedenthal Zoltán, Terhes Sándor, Kárpáti Pál.

Író: Galgóczi Erzsébet. Dramaturg: Németh Gábor, Komán Attila. Zene: Gryllus Ábris. Koreográfus: Raubinek Lili. Jelmez-látvány: Nagy Fruzsina. Díszlet, fény, bábok: Jankó Mátyás. Rendező: Szenteczki Zita.

Támogatók: Budapest Főváros Önkormányzata, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Füge Produkció, Nemzeti Kulturális Alap, Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete, Summa Artium Kultúratámogató Magánalap.

Külön köszönet Kulcsár Viktóriának.