A szerelmesek házai – Shaw-darab készül a Radnótiban

2020 január 11. szombat, 7:35

Elkezdődtek A szerelmesek házai című színdarab próbái a Radnóti Színházban Valló Péter rendezésében.

Bernard Shaw drámáját 1892-ben mutatták be először Londonban, aktualitása ma is érvényes, amelyhez jelentősen hozzájárult Péterfy Gergely és Kovács Krisztina újrafordítása. 

Klasszikus szerelmi történetként, igazi romantikus vígjátékként indul Bernard Shaw színdarabja. A fiatal, jó családból származó orvostanhallgató, Harry beleszeret egy helyes, gazdag lányba, Blanche-ba, és úgy döntenek, hogy összeházasodnak. Ezen a ponton nyugodtan hátra is dölhetnénk, és önfeledten nézhetnénk a fiatalok szerelmének bájos kibontakozását, ám a férjjelölt és apósa között nagyon hamar komoly nézetkülönbség támad.

Blanche apja, a felkapaszkodott vállalkozó, Sartorius ugyanis londoni ingatlanok bérbeadásával foglalkozik, és főleg ügyeskedéssel, a szegény, kiszolgáltatott bérlők megnyomorításával, kizsigerlésével szerezte vagyonát, amit hozományként bőkezűen felajánl lányának és leendő vejének. A fiatal, lánglelkű fiú azonban mereven visszautasítja az ajánlatot. Úgy tűnik, ez az ellentét kibékíthetetlen: Sartorius szerint a pénznek nincs szaga, Harry szerint viszont nagyon nem mindegy, hogy az ember vagyona honnan származik, és inkább lemond mindenről, még a házasságról is, és szegényen él! Kérdés persze, hogy meddig és milyen áron…

“Egy erkölcsileg teljesen magába roskadt társadalomról ír Shaw, amiből a fiatalok se tudnak kiszakadni, mert a szüleik és az ő szüleik is benne vannak nyakig. (…) Igazából hajlok arra, hogy Shaw nem nagyon rokonszenvezett a saját fajtánkkal, de olyan mérhetetlen iróniával tette ezt, olyan élvezetesen. És ez a már-már cinikusnak mondható attitűd hozzám nagyon közel áll. Ezért is rendezek olyan szívesen angol szerzőket” – mondja a rendező, Valló Péter.

Az előadás Kovács Krisztina és Péterfy Gergely fordításából készül, látható lesz benne: László Zsolt, Sodró Eliza, Porogi Ádám, Hajduk Károly, Kelemen József és Martinovics Dorina.

Bemutató: 2020. február 23. vasárnap

Fotó: Éder Vera