“Ha új bábot veszünk a kezünkbe, az újabb kihívást jelent” – Interjú Szekeres Mátéval és Hrisztov Tomával

2020 március 02. hétfő, 11:28

Szabó Borbála és Varró Dániel közös mesejátéka, a Líra és Epika március 5-én debütál az Ódry Színpad Padlásán.

A Budapest Bábszínház korábbi előadásának alkotói, Mácsai Pál és Ács Norbert ezúttal a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves bábszínész osztályával viszik színre a művet az eredeti bábokkal, amiket Bagossy Levente tervezett. Szekeres Mátéval (Epikum királyával) és Hrisztov Tomával (Líria uralkodójával) ennek kapcsán beszélgetett Spilák Klára.


Mi a történet?

Máté: Van két család, két királyság, akik évszázadok óta háborúznak egymással. Igazából már senki nem szeretné folytatni a harcokat, így Epika királykisasszonyt és Líra herceget össze akarják adni, abban reménykedve, hogy ezáltal béke születik a két birodalom között. Az esküvő azonban kudarcba fullad, folytatódna is a háborúskodás, ha a két fiatal közben nem szeretne egymásba…

Az epikumiak csak prózában, a líriaik csak versben beszélnek?

Toma: Igen. A könyv kerettörténetében Varró Dániel költő és Szabó Borbála író vicces, csipkelődő párbeszéde zajlik – versben és prózában – és tulajdonképpen ebből születik meg maga a mese is, aminek az alaptörténete a két birodalom szembenállása.

Szekeres Máté és Hrisztov Toma / Fotó: Spilák Klára

Milyenek a líriaiak és milyenek az epikumiak – már azon túl, hogy az egyik csapat versben a másik prózában beszél?

Toma: Líriában csupa temperamentumos ember él. Én Poézis királyt játszom, ő a birodalom uralkodója, hevesen veti bele magát a háborúba, nagyon érzelmes, szélsőséges, hirtelen haragú, vérbő ember, hatalmas szívvel, aki nagyon tud szeretni.

Máté: Eposz király és az epikumiak a konzervatív vonalat képviselik. Sokkal földhöz ragadtabbak, mint a líriaiak, a realitás talaján mozognak, a tények, a számok és adatok világában élnek. Nem igazán mutatják ki az érzelmeiket, az érintkezések és érintések hiánya jellemzi őket, a kötelességeiknek élnek, emberi kapcsolataikban csak a szükséges protokoll szerint járnak el. De ha egy picit spoilerezhetek, talán elmondhatom, hogy azért a darab végén kiderül, hogy nekik is érző szívük van, csak félnek a másik felé kimutatni.

Toma: Egyébként az az érdekes a történetben, hogy bár látszólag nagyon mások a két királyságbeli karakterek, a valóságban mégis rendkívül hasonlóak. A fiatalok egymásba szeretnek az esküvőn, majd fokozatosan fedezik fel, hogy milyen a másik, meglátják a szépet egymás különbözőségeiben, ezáltal pedig rájönnek, hogy igazából nem is annyira különbözőek.

Máté: Ebben sokat segítenek a bábok, amik olyanok, mintha papírból készültek volna, anyagiságában ugyanolyanok. Ez is ráerősít arra a gondolatra, hogy mindenféle különbözőségeink ellenére, alapvetően egyformák vagyunk. Emiatt viszályt szítani butaság.

Milyen bábokkal dolgoztok?

Toma: Bunraku bábokkal. Igazi kihívást jelent, hogy egyedül mozgatunk egy-egy karaktert, mert alapból a bunrakunak három mozgatója van. Néha persze adódik olyan helyzet, amikor kell egy kis segítség, ilyenkor együtt oldunk meg egy-egy bonyolultabb mozdulatot.

Máté: Tényleg nehéz feladat, hogy ennek ellenére úgy mozduljon meg a báb, hogy élő legyen minden gesztus. Rengeteget tanulunk belőle technikailag is. De egyébként minden alkalommal, ha új bábot veszünk a kezünkbe, az újabb kihívást jelent: megtanulni mozgatni, életet vinni bele – mert mindegyik báb különbözik a többitől, máshogy kell velük fogalmazni. Különben a Líra és Epika bábjainak nagyon szép, kifejező arcuk és testfelépítésük van, ez sokat segít a szerepalkotásban.

Hogy dolgoztok Ács Norberttel és Mácsai Pállal?

Máté: Kicsit úgy működünk, mint első két évben a színészmesterségórákon, azzal a nagy különbséggel, hogy most nem magunkban dolgozunk, hanem Norbival közösen rakjuk fel a jeleneteket, aztán rendszeresen érkezik hozzánk Pali, megnézi, hogy mivel foglalkoztunk és az alapján dolgozik velünk tovább.

Toma: Közös kísérletezés zajlik, mindketten nagyon nyitottak az ötleteinkre. Kipróbálunk több dolgot. Az a cél, hogy magunkra formáljuk az előadást és ne a bábszínházi változat egy másolatát készítsük el.

Máté: De viccesek azok a helyzetek, amikor hosszas gondolkodás után javaslunk egy ötletet, Norbi mosolyogva rábólint, és azt mondja: egyébként pont ezt csináltuk mi is. Szóval előfordul, hogy azokra a megoldásokra jutunk, mint annak idején ők.

Mácsai Pál vendégként rendez titeket. Mit tanultok tőle?

Máté: Nagyon motiváló vele dolgozni, mert elképesztő energiával létezik, ösztönöz minket a lelkesedése és az, hogy kíváncsi és vevő ránk és az ötleteinkre. Úgy fogalmaz meg instrukciókat, olyan nyelven beszél hozzánk, amit könnyedén megértünk és jól tudunk rákapcsolódni.

Toma: Nagyon vártam vele a közös munkát. Igazi alkotóközeget teremt. Én például azt vettem észre magamon, hogy semennyire nem feszengek a jelenlétében, mert nagyon közvetlenül viselkedik velünk, miközben egy oda illő, lényeglátó mondattal abszolút helyre tud tenni egy egész jelenetet és rávilágít a valódi szituációra. Biztos keretek között tudok szabadon játszani.

Máté: Ami még szuper, hogy a szélsőségek felé terel minket, és mi bátran megyünk vele.

Az Animában színészként is abszolút meg tudtok mutatkozni, hiszen ti magatok teremtetek kapcsolatot a bábokkal. Itt most inkább a háttérbe húzódtok, és a báb kerül a fókuszba. Mennyire könnyű vagy nehéz, amikor nem te jelensz meg, hanem el kell bújni egy báb mögé?

Toma: Azt gondolom, harmadévre elég jól hozzászoktunk ahhoz, hogy éppen hová tegyük a hangsúlyt: most épp a saját érzelmeimet mutatom meg vagy átviszem a fókuszt egy bábba/anyagba/tárgyba és azáltal fejezem ki magam. Ezzel szerintem jól tudunk már játszani.

Máté: Teljesen más színpadi létezést és hozzáállást igényel. Ha bábbal vagyok a színpadon, akkor a bennem lévő energiákat, érzelmeket, gondolatokat a bábba igyekszem belevezetni, így az életre kel, én pedig háttérben maradok. Ha úgy megyek színpadra, hogy nincs előttem báb, akkor természetesen az én színpadi jelenlétem lesz meghatározó. Mostanra már jól megtanultuk ezt a két dolgot különválasztani.

Toma: De abban mindkettő azonos, hogy az érzelmet mindig meg kell élni, csak épp máshova kell kitenni vagy célozni azt.

Az előadás címe kicsit elbizonytalaníthatja a leendő nézőket. Megnyugtathatjuk őket, hogy nem egy száraz irodalmi értekezés lesz ez, hanem egy igazi mese?

Máté: Amikor meghallottam a címet, és még nem ismertem a művet, egy pillanatra én is megijedtem, hogy mi is lesz ez. Már-már éreztem a papír ízt a számban… de aztán pozitívan csalódtam. Ez egy igazi mesejáték és nem mellesleg, nagyon humoros. Az alapanyag magában is lehetőséget ad arra, hogy mindenkinek szórakoztató színházi élménye lehessen.

Toma: Zseniális a szöveg. Mi magunk is újra és újra nevetünk azokon a mondatokon, amiket sokadjára próbálunk. Nagyon jó szituációk, helyzetkomikumok vannak benne, amik már önmagában viccesek, a karakterek pedig elrajzoltak és szerethetők.

Szekeres Máté és Hrisztov Toma / Fotó: Spilák Klára

Máté, most volt bemutatód a Hogyan születnek a császárok? című előadásban, ami nem osztály projekt és nem is báb előadás. Nagyon más munka volt?

Máté: Nagyon más volt, mint amit eddig csináltunk. Elsősorban talán azért, mert a színészmesterség órákon minket eddig inkább a realista színjátszás felé vittek, ebben a darabban pedig sokkal elrajzoltabbak a karakterek, szélsőségesebben kell fogalmazni. Az is izgalmas és frissítő volt, hogy új emberekkel dolgozhattam, mert az előadásban rajtam és Kedves Csaba osztálytársamon kívül a velünk párhuzamos Máté Gábor osztály játszik. Meglepően jól esik nem ugyanabba a 11 szempárba belenézni, amit lassan már három éve látok. Kellettek az új impulzusok. Nagyon élveztem a közös munkát.

Toma, te fél évig Párizsban tanultál Erasmussal. Miért mentél ki és mit csináltál ott?

Toma: Mindenképpen szerettem volna kihasználni az Erasmus nyújtotta lehetőségeket. Azért mentem ki, mert vágytam rá, hogy megismerjek új embereket, megtapasztaljak új helyzeteket, és egy időre fizikailag is eltávolodjak az itthoni életemtől és miután visszajövök, kicsit messzebbről rálátva ugyanazokra a dolgokra könnyedebben tudjam kezelni azokat.

És ez megvalósult?

Toma: Igen. Fantasztikus élmény volt Párizsban lenni, örülök, hogy megléptem és hálás vagyok, hogy az osztályfőnökeim is támogattak ebben. Rengeteg izgalmas színházi előadást láttam, nagyon jó kiállításokon voltam. Kint színház szakra jártam. Sokrétű volt a képzés: a díszlettervezéstől a dramaturgián és drámaíráson át a tárgy animációig és prózai színészmesterségig sok mindent tanultunk. És persze mindezt franciául, ami először mélyvíz volt, szinte minden pillanatban a komfort zónámon kívül éreztem magamat, és miután helyt álltam egy nehéz helyzetben, az önbizalmam is épült, a félév végére teljesen belejöttem.

Mi lesz a bemutató után?

Toma: Sardar Tagirovskyval fogunk dolgozni, a bemutató április közepén lesz. Közben Ellinger Edinával páros gyakorlatokat csinálunk, amikből június elején vizsgázunk majd.

Máté: Emellett még lesz egy vásári báb kurzusunk Schneider Jankóval és a tanév végén megyünk Bialystokba, az ottani egyetemi bábfesztiválra. Ez egy olyan időszak, amikor sokat és nagyon más dolgokat tudunk tanulni.

Egyébként csak úgy zárásként, zárójelben: ti szeretitek a bábot?

Máté: Én bábszakra akartam jelentkezni első pillanattól fogva. Az anyaggal való kísérletezés miatt jöttem ide, iszonyatosan kíváncsi vagyok arra, hogy csak egy olyan tárggyal, mint akár egy pohár víz, mit tudok csinálni, mit hozok ki belőle, és hogyan tudok azon keresztül elmesélni egy történetet. A báb egy olyan végtelen asszociációs labirintus, ami engem nagyon érdekel, és ki akarom aknázni.

Toma: A Pesti Magyar Színiakadémiára jártam a Színmű előtt és ott volt egy kurzusunk Hoffer Karival, Ellinger Edinával, Ács Norbival, Kuthy Ágival. Akkor ismertem meg a bábot, előtte nem sokat tudtam róla, de annyira megtetszett, hogy eldöntöttem, erre a szakra jelentkezem. Szeretem, hogy valódi összművészeti műfaj: képzőművészet, tárgyjáték, próza, ének, mozgás és sok-sok gondolatiság van benne és tetszik a performance iránya is. Azt érzem, nagyon jó szakot választottam.

Kérdezett: Spilák Klára