Vígszínház – A társulat 96%-a Rudolf Péterre szavazott

2020 március 12. csütörtök, 7:26

Bár a Vígszínház igazgatósága “jogilag aggályosnak” tartotta egy hivatalos szavazás megrendezését a társulaton belül, a színház dolgozóiból álló szakszervezet mégis lehetőséget talált arra, hogy a munkatársak közöljék a véleményüket a szakmai bizottságban a társulatot képviselő Hegyi Barbarával – számolt be az Index.

A színház igazgatói posztjára pályázó három jelölt meghallgatása után a 118 beérkező szavazatból 113-an Rudolf Pétert, 5-en pedig Eszenyi Enikőt támogatták, Csányi Jánosra nem érkezett szavazat – mondta el az Indexnek Csőre Gábor színész, a szakszervezet elnöke.

A minisztérium küldöttjéből, a minisztérium által kinevezett Színházművészeti Bizottság delegáltjaiból, a fővárosi önkormányzat által küldött egy fideszes és egy ellenzéki politikusból, valamint Hegyi Barbarából és Csőre Gáborból álló szakmai bizottság végül Eszenyi Enikő pályázatát támogatta (6 igen és 3 nem), Rudolf Péter 4 igen és 3 nem szavazatot kapott, Csányi János nem kapott voksot.

A fővárosi közgyűlés várhatóan március végén dönt az új igazgató személyéről.

Forrás: Index