V4-es workshopot tartanak a Baltazár Színházban

2020 március 13. péntek, 8:36

A March of March című rendezvény fókuszában a sérültekkel kapcsolatos társadalmi beidegződések átkeretezése áll.

Fotó: Baltazár Színház

A négynapos munka egy nyilvános projektbemutatóval és egy utcai flashmobbal zárul. A projektbemutatót március 27-én a Baltazár Házban rendezik meg, a flashmobot pedig március 28-án a Hősök terén tartják.

A projektben résztvevő színházak, a szlovák Mestské Divadlo z Pasáze (Banská Bystrica), a lengyel Fundacja Teatroterapia Lubelska (Lublin) valamint a budapesti Baltazár Színház megalakulásuk óta már rengeteget tettek külön-külön is, hogy ezeket az előítéleteket lebontsák.

Fotó: Baltazár Színház

A márciusi workshop alatt a résztvevők azt szeretnék megmutatni, hogy milyen sok erő van az összefogásban, az egymás iránti nyitottságban. Céljuk, hogy közösen láthatóvá tegyék azt a tehetséget, amellyel a sérült emberek rendelkeznek: az érzelmi intelligenciát, amely alapja minden művészeti tevékenységnek.

A Baltazár Színház számára mindig fontos volt a nemzetközi jelenlét. Elek Dórát, a színház vezetőjét huszonkét évvel ezelőtt egy belga sérült színészekből álló társulat egyik előadása ihlette a Baltazár Színház megalapítására.

Fotó: Baltazár Színház

A lengyel, a szlovák és a magyar társulat munkamódszerében vannak közös pontok és eltérések is, amit viszont mindegyik csapat szem előtt tart, az a professzionális színházi hozzáállás és a művészi szempontból kifogástalan előadások létrehozása – írják, hozzátéve: mindez lehetőséget teremt a társulatoknak arra, hogy a közös munka során sokat tanuljanak egymástól és egymásról.

Forrás: MTI, Színház.org