Trianon és székely honderű – Verebes Ernő dramaturg gondolatai a Nemzeti bemutatójáról

2020 március 20. péntek, 7:00

Verebes Ernő dramaturg, a színpadi adaptáció készítője a Nemzeti Magazinban írta le gondolatait a Nemzeti Színház Tizenhárom almafa című Wass Albert-bemutatójáról.

Verebes Ernő írása a Nemzeti Magazin VII. évfolyamának 6. számában jelent meg.

Nemzeti Színház: Tizenhárom almafa / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

1940-ben, Erdélyben, a második bécsi döntés, a határmódosítások idején román és magyar földterületek gyakran valami furcsa logika szerint cseréltek gazdát. Wass Albert kisregényének, a Tizenhárom almafának az alapmotívuma is ez: hogyan és miért kerülhet hét almafa magyar, hat pedig román földre egy olyan birtokon, mely addig Táncos Csuda Mózesé volt (előbb magyar, aztán román földön, most meg félbevágva)? Számunkra ez a felvetés azt a lehetőséget kínálta, hogy Erdély egy részének visszacsatolása szemszögéből láttassuk Trianont.

Nemzeti Színház: Tizenhárom almafa / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Egy időutazás a múltba, mely felcseréli az okot és az okozatot. Vajon a magyar békedelegáció 1920 januárjától júniusáig tartó párizsi tevékenysége hogyan kapcsolódhat Táncos Csuda Mózes és családjának sorsához, mely már a második világháború vészterhét nyögi? Hőseink történetei kusza rajzolatként cáfolják meg a mindenkori világpolitika igazságát. Ugyanakkor lehetőséget adnak arra, hogy újraértelmezzük ennek a negyed századnak a tragikumát – a békediktátumtól a két évtizeddel későbbi határtologatós székely-román viszonyig, s végül az orosz megszállásig.

Nemzeti Színház: Tizenhárom almafa / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

A váltakozó csatákat és békeidőszakokat egyetlen, átörökített háborúként szemlélve igyekeztünk megteremteni e történelmi folyamat színrevitelének lehetőségét. Wass Albert világa, nyelvezete pedig olyan támpontot szolgáltatott mindehhez, amely a megmaradás, a szülőföldön való túlélés tényét fátumként kezeli, mégpedig sajátos módon: a mindent felülíró derű erejével; a sorsot mint terhet cipeljük évszázadok óta, viszont e teher nélkül célunk sem lehetne szülőföldünkön.

Nemzeti Színház: Tizenhárom almafa / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Egyébként a szülőföldre való visszatérésnek, vagy onnan való elköltözésnek a legfurcsább módja akkoriban bizonyos tájakon a határmozgatás volt: lépni sem kellett, csak vigyázzban állni egy darabig, s máris egy másik ország zászlója lobogott felettünk. Mindezt a világpolitika egyfajta játékként kezelte. Ezek a játékosok és játékmesterek, a vesztesek és győztesek ugyancsak megszólalnak a darabban. Különböző igazságaik összecsapása az abszurd határán játszódik.

(…)

Folytatást a Nemzeti Magazinban talál.