Kinek az ég alatt már senkije sincsen – Elérhető ifj. Vidnyánszky Attila rendezése

2020 április 19. vasárnap, 7:00

Vecsei H. Miklós Arany János és Petőfi Sándor levelezéseiből, elbeszéléseiből, naplóbejegyzéseiből készített színdarabját ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében 2018-ban mutatta be a Pesti Színház.

Az előadás felvétele ide kattintva érhető el.

Fotó: Dömölky Dániel

A korabeli elbeszélések, levelek és naplóbejegyzések alapján megírt színmű, Arany János élettörténetén keresztül próbálja közelebb hozni hozzánk a kor nagyjainak szellemiségét. A reformkori emberi kapcsolatok bemutatásával, a március 15-i eseményekhez fűződő hitek megidézésével az előadás választ keres arra, mi közünk van ma a 19. század gondolatiságához. Az Arany János életútját 13 képben megjelenítő előadás szövegkönyvének elkészültét fél éves kutatómunka előzte meg. Vecsei H. Miklós az Arany-írásokkal és versekkel együtt mintegy 6-7000 oldal szakirodalmat olvasott el, míg végül összeállt a darab alapját képező 400 oldalnyi jegyzet.

Fotó: Dömölky Dániel

“A legfontosabb forrásom Arany levelezése volt, mert azalapján egészen pontos szavakat tudtam szereplőim szájába adni. Az embert és a példaképet szeretnénk megmutatni. A 13 kép mindegyikében egy-egy olyan kérdést teszünk fel, amelyekre a fiatalok megadhatják a saját válaszaikat. Próbáltam azokat az állomásokat kivenni az életéből, amelyekhez mind tudunk kötni egy fontos gondolatmenetet. Kezdetektől fogva Arany hitét kerestük. Hogy ő miért élt és miért dolgozott? Hogy jutott el különböző megállapításokig és kérdésekig az életében. Legfontosabb feladat az volt, hogy feloldjam a tankönyvi szárazságot. Hogy elhiggyük: ők is emberek voltak, akik éreztek, szerettek, mulasztásaik voltak. Ifjúsági előadásról lévén szó, fontos volt, hogy szenteljünk időt a korállapot, korhangulat ismertetésének. A fél év kutatómunka és próbafolyamat alatt, úgy érzem, hogy magamhoz tudtam ölelni Aranyt, mint embert. Ez számomra, és az alkotócsapat számára egy nagy élmény, és még nagyobb feladat az, hogy ezt az érzést, tovább tudjuk-e adni?!”

Fotó: Dömölky Dániel

A Kinek az ég alatt már senkije sincsen szövege, ahogy az alkotók egyéb munkáiban is, a próbafolyamat alatt vált véglegessé. Ifj. Vidnyánszky Attila kiemelte: “Azokat az értékeket akarják visszahozni, amelyeket már elveszítettünk. Ezek az emberek a mi szemünkben múzeumi leletek, azok a dolgok is, amikről beszélnek, akár a magyarságról, akár a szabadságharcról van szó. Megemlékezünk róla, beszélünk róla, de egy tíz-tizenöt éves nem tudja megfejteni a pontos üzenetet. Ha Arany Jánosnak van valami fontos “felfedezése” számomra az az, hogy újra kell tanulnunk embernek lenni, újra kell fogalmaznunk a saját létünket, viszonyainkat az emberekkel, a hazánkkal, a barátainkkal, szeretteinkkel és a párunkkal kapcsolatban is.”

Fotó: Dömölky Dániel

Szereplők: Hegedűs D. Géza, Szilágyi Csenge, Wunderlich József, Zoltán Áron, Csapó Attila, Tóth András, Gyöngyösi Zoltán, Reider Péter, Antóci Dorottya, Rudolf Szonja, Dino Benjamin, Ertl Zsombor, Ökrös Olivér, Mátyus Károly, Maksi Marcell.