Meghirdette a jövő évad programját a Spirita Társulat

2020 április 27. hétfő, 7:00

A budapesti Spirita Társulat következő évadában három friss bemutató és egy régebbi előadás is helyet kap.

Az idei szezonról elhalasztott Addams Family (TM) premierjére a tervek szerint 2020 őszén kerül sor a Bethlen Téri Színházban.

Addams Family (TM) olvasópróba / Fotó: Csuka-Fügedy Márton

2021 januárjában a társulat vezetője, Egressy G. Tamás bemutatja a Pilátus című monodrámát. Az ősbemutatóként prezentált színmű a híres-hírhedt júdeai helytartó önostorozó visszaemlékezésein keresztül foglalkozik a hit, az emberség, a hatalom és a társadalmi elfogadás kérdésköreivel.

A társulat az évad végén, 2021 tavaszán állítja színpadra Klaus Mann Mephisto című regényének színpadi átiratát. Az alkotók nem titkolt célja, hogy felkutassák és alaposan megvizsgálják az örök érvényű karriertörténet ma is aktuális vonatkozásait – színházról, lelkiismeretről, a művészvilág mindenkori feladatáról és az alkotói felelősségről.

Fülke / Fotó: Véner Orsolya

A három bemutatón kívül visszatér a Spinoza Színház színpadára a Fülke című egyfelvonásos pszichológiai thriller, valamint a társulat tervei között szerepel egy oktatási-nevelési projekt elindítása is, ami 2020 végén kerül meghirdetésre.