Négy bemutatóra készül a Stúdió K az új évadban

2020 szeptember 07. hétfő, 7:00

Gyerekeknek és felnőtteknek szóló bábjáték, Kosztolányi Dezső-regényadaptáció, külföldi vendégrendező előadása és egy új magyar dráma ősbemutatója szerepel a Stúdió K Színház 2020/2021-es évadában.

Fotó: Stúdió K Színház

A színházban szeptember 12-én pótolják Zalán Tibor 100+1 holdaspagony című bábjátékának tavasszal elmaradt bemutatóját, Fodor Tamás, a Stúdió K alapítója rendezésében. “Az Alan Alexander Milne Micimackója által inspirált drámában Róbert Gida nincs sehol, a lomtalanításon felejtett játékállatok pedig saját világot építenek a modern világ törmelékeiből” – áll az előadás ajánlójában.

100+1 holdaspagony / Fotó: Vass László

Szintén szeptemberben kezdődnek a NERO próbái: Kosztolányi Dezső Nero, a véres költő című regényéből Garai Judit dramaturg készített színpadi átiratot, a rendező Hegymegi Máté, a címszerepet ifj. Vidnyánszky Attila alakítja. A Garai-Hegymegi alkotópáros a színház egyik legsikeresebb előadásában, a Peer Gyntben már dolgozott a társulattal, új bemutatójuk október 16-án lesz.

NERO olvasópróba / Fotó: Stúdió K Színház

A 2020/2021-es évadban újabb vendégrendező érkezik külföldről a színházhoz. A Sacra Hungarica (rendező: Urbán András), A város emlékezete (rendező: Edvin Liveric) és az Amikor én halott voltam (rendező: Diego de Brea) című előadások után Mirko Radonjic montenegrói alkotó viszi színre Günter Grass Kutyaévek című művét, amelyet Gyarmati Kata dramaturg, a Stúdió K igazgatója adaptál drámává.

Závada Péter A széplélek című új drámája először a Stúdió K színpadán lesz látható Geréb Zsófia rendező tolmácsolásában. A darab középpontjában II. Lajos bajor uralkodó, avagy csúfnevei szerint “Őrült Lajos”, a “Mesekirály” vagy “Hattyúkirály” áll, aki a saját, elvarázsolt képzeletvilágában élt a 19. századi Németországban.

(MTI, Stúdió K)