Berettyán Nándor lesz a Karinthy Színház új igazgatója

2021 június 05. szombat, 8:24

Berettyán Nándor vezeti igazgatóként július 1-től a fővárosi Karinthy Színházat – közölte Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára szerdán a színházban tartott sajtótájékoztatón.

“Karinthy Márton csaknem négy évtizeden át modern polgári, színészcentrikus színházat vezetett. Szeretném ezt tovább vinni, emellett sok és nagy teret adni a fiatal alkotóknak” – mondta az új igazgató, a 28 éves színész-rendező.

Szabó László felidézte, hogy a színházat alapító Karinthy Márton 2019-es halála után az MTT lett a Karinthy Színház fenntartója és tulajdonosa, ami – mint fogalmazott – különleges felelősség a Társaság számára, hiszen először végzett működtető-felügyelő funkciókat egy színházban. Hozzátette: a mögöttük álló átmeneti időszakban Karinthy Vera, Karinthy Márton lánya, valamint egy művészeti tanács dolgozott együtt a jövőbeni működés megtervezésében. A színházat ebben a most záruló, a pandémia miatt mindössze egy bemutatót hozó szezonban Bakos-Kiss Gábor vezette, aki július 1-től a Győri Nemzeti Színházat fogja igazgatni.

Június 2-án ünnepelte volna 100. születésnapját Karinthy Ferenc Kossuth-díjas író, drámaíró, dramaturg, Karinthy Frigyes fia és Karinthy Márton édesapja. Ebből az alkalomból Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója bejelentette: az általa vezetett teátrum és a Karinthy Színház egy kooperáció keretében műsorára tűzi Karinthy Ferenc két egyfelvonásos darabját, a Gellérthegyi álmokat és a Dunakanyart.

“Sokat játszottam és rendeztem is a Karinthy Színházban, és mintegy tíz évvel ezelőtt már volt egy közös bemutató a kecskeméti teátrummal. Mi a 125. évadunkat ünnepeljük a következő szezonban, amely a Karinthy Ferenc-jubileum mellett a 2022-2023-as Petőfi-bicentenáriumot is a fókuszába helyezi” – szögezte le Cseke Péter.

Galambos Attila, a kecskeméti színház irodalmi vezetője felidézte, hogy Karinthy Ferenc számos színmű-adaptációt készített a kecskeméti teátrum számára, az általa írt darabok közül 1970-ben mutatták be a Budapesti tavaszt, 1980-ban a Gellérthegyi álmokat.

A két színház közös produkciójában készülő két egyfelvonásos, a Gellérthegyi álmok és a Dunakanyar bemutatója decemberben lesz Nagy Viktor rendezésében. Előbbi a világháborús ostrom alatt játszódik Hajdú Melinda és Aradi Imre főszereplésével, utóbbi helyszíne egy országúti presszó, és két végzős kaposvári egyetemista, Szabó Dorottya és Varga-Huszti Máté főszereplésével kerül színpadra.

Mint elhangzott, a Karinthy Színházban októberben mutatják be Gyurkovics Tibor Nagyvizit című darabját, novemberben pedig Örkény István Kulcskeresők című művét. A sajtóeseményen színházi bejátszásokkal, hangfelvételekkel emlékeztek a 100 éve született Karinthy Ferencre, akiről unokája, Karinthy Vera is mesélt.

(MTI)
Címlapfotó: Major Attila