Évadot hirdetett A Vadász Esélye

2021 október 30. szombat, 9:31

November 21-én lesz megtekinthető A Vadász Esélye idei első bemutatója, a 999, melynek a Trafó Kortárs Művészetek Háza ad teret.

A Vadász Esélye társulat évadismertetője:

Az elmúlt másfél év nehézségei ellenére a társulat továbbra is azon dolgozik, hogy széles közönségréteg számára hozzon létre olyan előadásokat, melyek a jelenkor kérdéseivel és problémáival foglalkoznak. A tervezett repertoárban egyaránt megtalálhatóak klasszikus darabok és saját ötlet alapján létrehozott produkciók. Reméljük, hogy egyre több közösen gondolkodni vágyó emberrel találkozhatunk az elkövetkező évadban is! Az évadban a következő előadásokkal készül az alkotóközösség.

Fotó: Cseke Tamás

999

A 999 című produkció 2020. november 4.-ei bemutatója a járványhelyzet miatt elmaradt. A társulat zárt házzal mutatta be az előadást. Az erről készült felvétel levetítésre került a Létra Kulturális Egyesület szervezésében és A Vadász Esélye társszervezésében megrendezésre került első Nemzetközi Színházi Workshop Fórum keretein belül. Az előadást a Trafóban idén ősszel élőben is megnyitják a közönség felé. Kozma Gábor Viktor első rendezése a Szerb Antal Színházzal koprodukcióban jön létre. A közösségi alkotás munkamódszerével az alkotók a klímaválságot és annak lehetséges hozadékait olyan kontextusba helyezik, amely egyszerre képes rámutatni a helyzet komolyságára és abszurditására. Egy minden elemében játékos, görbe tükröt képzeljünk magunk elé, melyben jól megfér a leleményes ember felmagasztalása, de hanyagságának bírálata is. Talán érdemes eljátszani egy olyan jövő gondolatával, amelyben az ember az extrém életkörülmények ellenére is megpróbálja fenntartani jól megszokott kényelmét. Az előadásról megjelent kritika a Színház folyóirat júniusi számában olvasható. A projekt támogatói a Nemzeti Kulturális Alap, a Greenpeace Magyarország, a Magyar Művészeti Akadémia, a Művészek A Klímatudatosságért csoport, a SÍN Kulturális Központ és az Utcaszak – Utcaszínházi Alkotóközösség.

Fotó: Doreen Photography

CSONGOR ÉS TÜNDE

A 2020 januárjában bemutatott előadást továbbra is műsoron tartja az alkotóközösség. Az idei évadtól egy háromlépcsős színházi nevelési programmal egészül ki az előadás, amelyen elsőként a Vörösmarty Mihály Gimnázium tanulói vettek részt, szeptember 6-án. A Bélai Marcel rendezte előadás legközelebb december 14 és 15-én 20:00 órakor, a Három Holló-ban lesz látható. A produkció és a színház nevelési program az NKA támogatásával jött létre.

Fotó: Cseke Tamás

ISZMÉNÉ

Bélai Marcel rendezése a Radnóti Tesla Laborban kerül bemutatásra, 2022 januárjában. Az előadás a Labdakida-ház kihalásának történetét követi végig Aiszkhülosz, Szophoklész és Euripidész tragédiáin keresztül. A családtagok egymást sújtó átkai vég nélkül ismétlődnek, és beteljesednek. Iszméné ebben az önsorsrontó közegben nő fel a thébai uralkodó család legkisebb gyermekeként. Az események retrospektív módon, az utolsó túlélő, a címszereplő szemszögéből tárulnak elénk. Az emlékezés melankóliájába ragadt lány megpróbál kiszabadulni a családi bosszúk végeláthatatlan spriáljából. De mi várja ebben a légüres, ismeretlen térben? Megsemmisülés? Megbocsátás? A családi minták folytatása? Szabadság? A múlt eseményei végigzúdulnak, és megérkezünk a jelenbe. Iszménén a sor, hogy eldöntse milyen irányt vegyen a családtörténet. Továbbmegy a felmenők által kijelölt úton, vagy elindul az ismeretlen felé? A produkció az NKA támogatásával jön létre.

Fotó: Cseke Tamás

VALAKI

A VALAKI, Bélai Marcel rendező és Benedek Zsolt drámaíró közös vizuális színházi álom-fantáziája a 21. század legsürgetőbb morális problémáiról. A középkorban keletkezett moralitásjáték, az Akárki tanúsága szerint akárki vagy bárki is legyen az ember, éljen bármilyen életet, halála pillanatában egyedül, lelke teljes csupaszságával kell majd megállnia az a Valaki előtt, aki majd megméri bárki szívét és csak akkor engedi be őt az örök boldogság birodalmába, ha bárki ráébred, hogy e világon minden hiúság. Így bárki legfőbb feladata az lesz, hogy szabaduljon meg e hiúságoktól, vetkőzze le magáról bűneit, s ha eleget vezekelt és megtagadta a világot, akkor van esélye arra, hogy ez a bizonyos Valaki megbocsájtson neki.

Mit tehet viszont az a 21. században született ember, aki már csak azért sem lehet bárki, mert Mindenki már itt és most elvárja tőle, hogy ő maga is legyen Valaki a valakik közt. S ha emberünk e megszámlálhatatlanul sok Valaki egymásnak ellentmondó parancsszavai közt legszívesebben maradna mégis inkább egy névtelen, láthatatlan Senki, akkor sem halhat meg úgy, hogy ne hagyott volna maga után valamit (ha mást nem is, de saját ökológiai lábnyomát, félresikerült kapcsolatait, vagy egy kínos YouTube videót). Muszáj tehát valakinek elvállalni Valaki szerepét és muszáj tennie valamit, hiszen ha csak tétlenül ücsörgő Senkinek álcázva próbálja meg végignézni a borzalmat, akkor is érzi a lelke mélyén, hogy ő egy gyáva Valaki. De mi számít ma bátorságnak? Mit tehet ma Valaki, ha nem akar a túlvilági feloldozásra várni, hanem itt ezen a világon próbál békére és harmóniára lelni?

HARMADIK RICHÁRDOK

A Harmadik Richárdok munkacímű projekt Shakespeare, Matei Visniec és Hans Henny Jahnn művei alapján kívánják körüljárni III.Richárd hírhedt alakját. A shakespearei mű főbb cselekményszálait megtartva, az indusztriális-technokrata kultúra monotonitásának és elmagányosodásának atmoszférájában látjuk viszont a történelmi “rémalakot”. Richárd felismeri, hogy minden és mindenki az akarat és az önzés céljából létezik ezen a világon. Tehát minden megszerezhető. Mindent akart, mindent megszerzett. Hogyan tovább? Sehogy. Nincsen tovább. Abban a pillanatban, hogy Richárd fejére kerül a korona, újra célt és értelmet vesztett a létezése. Oda jutott, ahonnan elindult. Richárd kinőtte a világot. Kinőtte az öntudatát, hiszen már nincsen semmi, ami az akarata tárgyává válhatna. Céltalanul bolyong a korona-féltés útján és végül őt is eléri a paranoia. A leggyanúsabb alak pedig önmaga. Mert kicsoda is Richárd az eljátszott szerepei és az elhordott maszkjai mögött? A közös ellenség? Vagy vágyainak megtestesítője? Esetleg a gyűlöletünk tükörképe? A koré biztosan. Mert ahogy Géher István írja Richárdról: “Amilyen a kor, olyan a hőse.” Az előadás Bélai Marcel rendezésében lesz látható 2022 májusában. A produkció az NKA támogatásával jön létre.