Közel negyven év után ismét Sirály a Vígszínházban

2021 december 20. hétfő, 4:23

Csehov egyik legismertebb művét december 17-én mutatták be a Vígszínházban David Doiasvili, az Állami Vaso Abashidze Zenés és Drámai Színház (Tbiliszi) igazgatójának rendezésében. Az előadásban Márkus Luca, Nagy-Kálózy Eszter, ifj. Vidnyánszky Attila, Hegedűs D. Géza, Stohl András, Kőszegi Ákos, Méhes László, Majsai-Nyilas Tünde, Antóci Dorottya és Ertl Zsombor lép színpadra.

Fotó: Vígszínház

A Vígszínház ajánlója:

Anton Pavlovics Csehov Sirály című színművét 1896. október 17-én mutatták be először – Sztanyiszlavszkij, a darab rendezője és Csehov levelezéséből tudjuk, hogy bár Csehov komédiának szánta a darabot, a színészek már az olvasópróbán sírtak a szép és olykor fájdalmas szöveget olvasva. Ez a kettősség a mai napig izgatja a színházi alkotókat: a darab szereplői egyszerre költői és mégis egyszerű figurák, egyértelmű, olykor egészen egyszerű álmokkal, vágyakkal, amelyeket azonban legtöbbjüknek nem sikerül elérni, de talán még megfogalmazni sem.

A Sirály nagy népszerűségnek örvend a hazai színházakban, azonban a Vígszínházban legutóbb közel negyven éve, 1982-ben láthatta a közönség. A Horvai István által rendezett előadás máig legendás színházi körökben: részben a különleges díszlet, a színpadon kialakított tó miatt, részben pedig a szereposztás révén, melyben olyan neveket láthattak, mint Ruttkai Éva, Reviczky Gábor, Hernádi Judit, Kútvölgyi Erzsébet, Darvas Iván vagy Gálffi László. A Vígszínház fennállásának 125. évében az ikonikus mű ismét parádés szereposztásban kerül színpadra, a darabot egy egyedi nézőpontú, különleges világú rendező, David Doiasvili értelmezésében, Kozma András friss, a Vígszínház számára készült fordításában tekintheti meg a közönség.

Fotó: Vígszínház

„A Sirály nem csupán egy széteső orosz család drámájáról szól, hanem általánosságban is rámutat az emberi élet folyton változó, különös viszonyrendszerére, az örök elvágyódástól a beteljesületlen szerelmen át egészen a művészlét és a mindennapok szürkesége között feszülő ellentétig. A felszínen zajló, könnyednek tűnő beszélgetések mögött sorstragédiák húzódnak – a sikeres színésznő és kitörni vágyó fiának kapcsolata, a reménytelen vonzódások és taszítások zaklatottsága, és számtalan kérdés… Hogyan teszi tönkre akaratlanul is az idősebb generáció a fiatalabb nemzedék ambícióit? Lehetséges-e ifjúkori vágyaink kompromisszum nélküli megvalósítása? Vajon látjuk-e, érezzük-e saját világunk mélyebb összefüggéseit, vagy csak úgy teszünk, mintha élnénk? Csehov nem ad válaszokat, nem ítél meg senkit szereplői közül, de megadja a lehetőséget, hogy saját magunkra ismerjünk, és ha fájdalmas nevetésen keresztül is, de szembesüljünk tulajdon életünkkel” – emeli ki David Doiasvili rendező, a nemzetközi kortárs színházművészet egyik fontos alkotója. 2007 óta a Vaso Abashidze Zenés és Drámai Színház igazgató-művészeti vezetője, amely az ország egyik legfontosabb színházi intézménye. Munkássága a magyar közönség számára sem ismeretlen, például a Szentivánéji álom és a Cyrano de Bergerac mellett a Tartuffe-ot is színpadra állította a Nemzeti Színházban.

A Vígszínház társulatához is különleges munkamódszerével érkezett, melynek lényege, hogy elsősorban a figurákat megformáló színészeken, az ő látásmódjukon keresztül közelíti meg a szöveget és az adott szerepeket. Az itthon megszokottól hosszabb ideig tartó „elemző” próbákat egy műhelymunka-szerűen zajló próbafolyamat követte, melynek különlegességéhez az is hozzájárult, hogy az előadás alkotógárdája a próbaidőszak nagy részét a Margitszigeten töltötte. Ezáltal nem csak képletesen, hanem fizikai értelemben is kiszakadtak a klasszikus színházi gondolkodásmódból, ami jól jellemzi az előadást is: a költői érzékenységgel és olykor mégis abszurdba hajló profanitással megfogalmazott helyzetekhez összetett látványvilág társul, melyben – akárcsak a próbafolyamatban és az előadásban magában – nem bizonyos elemek, hanem az emberek, a szereplők állnak a középpontban. A Margitszigeten forgatott mozgóképes bejátszások és az előadás során létrehozott valós idejű videófelvételek segítségével a Vígszínház nagyszínpadán is élő és intim tér jön létre, mely egyszerre képes stilizáltan és emberien szólni a nézőkhöz, még közelebb hozva őket ezekhez az olykor nevetséges, ámde mégis fájdalmasan ismerős figurákhoz.

Csehov Sirály című művét december 17-én mutatják be a Vígszínházban, az előadást december 19-én, 21-én, január 12-én, 15-én, 21-én és 29-én is láthatják a nézők. További információ: http://vigszinhaz.hu/Siraly

Fotó: Vígszínház

Anton Pavlovics Csehov:
SIRÁLY

Nyina Márkus Luca
Arkagyina Nagy-Kálózy Eszter
Trepljov ifj. Vidnyánszky Attila
Szorin Hegedűs D. Géza
Trigorin Stohl András
Dorn Kőszegi Ákos
Samrajev Méhes László
Polina Majsai-Nyilas Tünde
Mása Antóci Dorottya
Medvegyenko Ertl Zsombor

Fordította/dramaturg: Kozma András
Díszlet: David Doiasvili
Jelmez: Bánki Róza
Dramaturg-konzultáns: Fabacsovics Lili
Szcenikus: Juhász Zoltán
VIlágítás: Csontos Balázs
Ügyelő: D. Mucsi Zoltán, Wiesmayer Erik
Súgó: Zewde Eszter
A rendező munkatársa: Efstratiadu Zoé
Rendező: David Doiashvili