Sok hűhó Shakespeare-ért – Zenés színész hallgatók lépnek fel a MÜPA-ban

Az SZFE III. éves zenész színész osztályának hallgatói december elején két alkalommal is a Művészetek Palotája színpadára állnak.

Oxigén – Koncertszínház egy kultikus darabból a Nylon Group-pal

A SzínMűhely Alapítány, a Kortárs Drámafesztivál és a Nylon Group ősbemutatót tart Ivan Viripajev Oxigén című darabjából december 2-án, az Anker’tben.

Klasszikus, kortárs és kortalan bemutatókkal készül a Manna a Mozsár Műhelyben

Csokonai Karnyóné és Lumborg Szépkisnap című drámája, valamint a Kortalan Kortárs színházi talkshow kerül a Mozsár Kávézó felett nyíló Műhely színpadára decemberben.

A képzelt beteg – Alföldi újra a Bábszínházban rendezett

November 19-én mutatta be a Budapest Bábszínház A képzelt beteget Alföldi Róbert rendezésében.

A Szerelmes Shakespeare a Madáchban! – Főszerepben Petrik Andrea és Tompos Kátya

A Szerelmes Shakespeare című romantikus komédiát mutatja be a Madách Színház jövő júniusban.

Besértődsz vagy betámadsz? – Börcsök Enikő és Tóth József a Pszichoszínházban

“Besértődsz vagy betámadsz?” címmel Bácskai Juli Pszichoszínháza december 10-én, este 7-kor az Eötvös10-ben tart előadást Börcsök Enikő és Tóth József főszereplésével – közbehegedül Bóna János.

“Belehasít a színházba” – Újra Budapesten Mundruczó Kornélék előadása

A Proton Színház Szégyen című előadása Lille, Frankfurt és Pilsen után újra Budapestre érkezik, ahol 65. alkalommal lesz látható. November 28, 29, 30-án ismét a Trafóban kerül színre Mundruczó Kornél legendás rendezése.

Szubjektíven – Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter mesél

A Kieselbach Galéria sorozatának vendége Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter lesz november 27-én 17 órától.

Sörgyári capriccio élő kocsmazenével a József Attila Színházban

Új bemutatójára készül a József Attila Színház. Bohumil Hrabal klasszikusa, a Sörgyári capriccio december 10-től Hargitai Iván rendezésében, élő kocsmazenével látható.

Patkányok – Közös előadást mutat be a Forte Társulat és a Szkéné

Patkányok címmel látható a Forte Társulat és a Szkéné Színház közös előadása; Gerhart Hauptmann drámáját Horváth Csaba rendezésében mutatják be november 25-én.

A fura – Világsikerű regény adaptációja az Orlainál

December 17-én mutatja be az Orlai Produkciós Iroda a B32 Galéria és Kultúrtér színpadán Benedict Wells Spinner című sikerregényének adaptációját A fura címmel.

Gyermekáldás miatt búcsúzik egy időre a ZS-kategória

Két színésznő is gyermeket vár, így november 28-án átmenetileg búcsúzik a közönségtől a Gólem Színház ZS-kategória – önfeledt zsidózás revüvel című előadása.

Vendégségben a Vendégség
Ismét a Nemzetiben a Gárdonyi Géza Színház

Páskándi Géza: Vendégség című drámáját játssza a Reformáció 500. évfordulója alkalmából a Nemzetiben az egri teátrum november 25-én.

Észt-magyar koprodukcióban készül a Kolibri tavaszi bemutatója

A Kolibri Színház az észt VAT Teaterrel együttműködve hozza létre legújabb produkcióját a Platform Shift+ nemzetközi projekt keretében.

Milyen egy óra a Színművészetin? – Nyílt nappal vár az egyetem

Nyílt napot tart a Színház- és Filmművészeti Egyetem november 25-én délelőtt 10 órától.