“560 gyerek mászott át a hátamon” – A Tünet Együttes évada számokban

A Tünet Együttes évadértékelőjében idén a számoké a főszerep.

Állva ünnepelte a pozsonyi közönség a Vígszínház társulatát

Hatalmas sikerrel játszotta a Vígszínház Nádas Péter Találkozás című darabját az Eurokontext fesztiválon.

Tízezreket érdekel a kortárs művészet – Sokszínű évadot zár a Trafó

A 2016/2017-es évadban több mint 40 ezren voltak kíváncsiak a Trafó programjaira, 2800-nál is többen a kiállításokra, így az évadot 90%-on felüli látogatottsággal zárta az intézmény.

Színház a kertben – Fullajtár Andrea, Szávai Viktória és Mészáros Máté is játszik az Óbudai Társaskörben

Két Glattauer-darabbal és zenész színházi előadásokkal várja a közönséget nyáron az Óbudai Társaskör kertje. 

Szabadtéri Liliom cirkuszi attrakciókkal – Dicső Dániel rendezése Óbudán

Nyáron immár harmadik alkalommal mutatnak be új színházi produkciót az Óbudai Nyár programsorozatának keretében.

Átadta díjait a k2 Színház – 6 bemutatóval készülnek a jövő évadra

Évadzáró összejövetelt tartott a k2 Színház.

Rendezés – Bartis Attila marosvásárhelyi előadása a Maladype vendége

A Maladype Színház Crossroads/Keresztutak programjának keretében Budapesten vendégszerepel a Tompa Miklós Társulat.

A Káva Kulturális Műhely gyakornokot keres a 2017/18-as évadra!

A Káva Kulturális Műhely gyakornokot keres, aki elsősorban a 3 fős menedzsment munkáját segíti!

Eladták a Centrál Színházat – Puskás Tamás a vevő

Ahogy korábban sejteni lehetett, az igazgató, Puskás Tamás veheti meg a Centrál Színházat, értesült hivatalos forrásból a Hvg.hu

“Minket most nem a politika érdekel” – Fiatalok Antigonéja a MÜSZI-ben

Jean Anouilh műve alapján, György Zoltán Dávid rendezésében, Kiss Erzsi​ zenéjével látható  az Antigoné c. előadás június 15-én, a MÜSZI-ben. 

Józsa Imre emlékére alapított díjat a József Attila Színház – Évadzárót tartottak

Sikerrel zárta 60., jubileumi évadát az angyalföldi teátrum. Az évadzáró társulati ülésen a 2016/17-es évad díjazottjai is átvehették kitüntetéseiket. 

Shakespeare “beköltözött” a Madách Színházba

Bemutatták a Szerelmes Shakespeare című darabot Nagy Sándor, Tompos Kátya, Petrik Andrea és Solti Ádám főszereplésével.

​Önkénteseket keres a Színházak Éjszakája 2017!

Idén lesz hat éves a rendezvény!

Utoljára látható az Emberszag a Szkénében – Alkotók vallanak a búcsúelőadás előtt

Fodor Tamás, Kovács Krisztián, Tóth József, Simkó Katalin és Szikszai Rémusz nyilatkozott a darabról.