Új önálló esttel jelentkezik Galla Miklós

Galla Miklós legújabb önálló estjén szóviccekre épülő poénok, vicces dalok, és egy rövid festménybemutató tanúja lehet a közönség április 7-én a Gödör Klubban.

Különleges és egyszeri előadással készül a Frenák Pál Társulat

Április 4-én egyetlen alkalommal látható a Frenák Pál Társulat XX_&_Fragments_ című estje, amelynek során, a társulat tagjai – köztük az idén 60 éves Frenák Pál is – egymást koreografálva mutatkoznak be.

Egy előadáson Haydn, Esterházy és Nádler – Közreműködik Kerekes Éva és Mácsai Pál

Nádler István festményeivel és Esterházy Péter szövegével mutatják be Haydn egyik legnépszerűbb művét április 9-én a Kiscelli Múzeum Templomterében.

“Ebben az anyagban minden szó mögött gondolat van” – Villáminterjú Falusi Mariannal

Agota Kristof 1956-ban emigrált Svájcba, új hazájában való letelepedését Az analfabéta című művében írta meg. A Rózsavölgyi Szalonban március 28-tól ősbemutatóként látható a könyv színpadi változata Falusi Mariann előadásában.

Repedések a rendszeren – Sándor L. István kötetbemutatója az Írók Boltjában

A szerző beszélgetőpartnerei Radnóti Zsuzsa dramaturg és Hegedűs D. Géza színész, rendező lesznek április 4-én.

Semmi Konferencia – Színházi turnéra indul a Kiscsillag Földes Eszter rendezésével

Új formában láthatja a közönség a Kiscsillag zenekar és Földes Eszter színművész tavaly bemutatott zenés darabját, a Semmi Konferenciát.

“Meg szeretnénk ragadni a gyermeki létben az ösztönösséget” – Villáminterjú Pass Andreával
Végszó – Fekete Ernő lesz Csáki Judit vendége

A Spinoza Színházban Fekete Ernővel beszélget a kritikus március 29-én.

SELFY – Cserepes Gyula szólótánca a MU Színházban

Cserepes Gyula SELFY című szólótánca április 12-án látható a MU Színházban. Az alkotóval készült villáminterjú.

RevizorOFFline – Péterfy Gergely az író színházában

A RevizorOFFline Ír-olvas című sorozatának harmadik vendége Péterfy Gergely, aki március 28-án este hétkor olvas fel a Stúdió K-ban.

24 órás Humor Maraton a Bethlen Téri Színházban

Négy nap, 17 humorista, egy 9 órás stand-up rekorddöntés és 960 perc garantált nevetés!

Egy csillogó világ sosem látható bugyraiba kalauzol a Díszítők

A Díszítők című kortárs darab ősbemutatója a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében március 31-én lesz a B32 Galéria és Kultúrtér színháztermében.

Kihallgatás? – Krimi-thriller Hevér Gáborral és Thuróczy Szabolccsal az Átriumban

Ismét ősbemutatót tart az Átrium Film-Színház: a Kihallgatás? című előadást április 4-én láthatja először a közönség Dömötör Tamás rendezésében.

Pedig én jó anya voltam – 10 éves jubileumát ünnepelte Pogány Judit monodrámája

Napra pontosan a tíz évvel korábbi premier napján, 2017. március 23-án este tartotta a Pinceszínház Vajda István egyszemélyes dokumentumdrámájának jubileumi előadását.

Vándorlásra születve avagy mit jelent romának lenni Európában – Verbatim színház a Tavaszi Fesztiválon

Az előadást április 12-én lehet megnézni az Átrium Film-Színházban.