Művészek gyűjtenek szíriai fiatalok nyári táboroztatására

Szíriai fiataloknak gyűjtenek a Magyar családok a damaszkuszi keresztény gyermekekért elnevezésű akció keretében. A gyűjtés jótékonysági gálával zárul vasárnap a Turay Ida Színházban.

Idén is a Budapest Bábszínház ad otthont a Kritikusdíj-átadó gálának

A 39. Kritikusdíj-átadó gálát szeptember 20-án rendezik meg a Színházi Dramaturgok Céhe és a Színházi Kritikusok Céhe szervezésében.

Tóték – Orosz Ákossal készül a Spirit Színház nyári bemutatója

Az emberi kiszolgáltatottság és a kölcsönös függés viszonyai kerülnek fókuszba a Spirit Nyári Játékok július 3-i bemutatóján. Az egyik legtöbbet játszott magyar drámát, Örkény István Tóték című művét Orosz Ákos, Jantyik Csaba és Nagyváradi Erzsébet főszereplésével mutatják be.

Egyre több törzsnézőt fogad a Mozsár Műhely – Öt premierrel készülnek!

Két saját produkcióval és további három bemutatóval érkezik októbertől a Nagymező utcai Mozsár Műhely harmadik évada.

Táncórák – Ullmann Mónikával és Józan Lászlóval készül a Rózsavölgyi bemutatója
A 2018/19-es új évad első produkciójának, a Táncórák olvasópróbáját tartották a Rózsavölgyi Szalonban, melyet szeptemberben mutatnak be, Dicső Dániel rendezésében.
Shakespeare-, Csehov- és Akutagava-bemutató is lesz a Trojka következő évadában

A társulat újabb, változatos helyszíneken folytatja munkáját Soós Attila vezetése alatt.

Búcsú a Négy Faltól – Fesztiválturnén a Tünet Együttes

Búcsúzik a Tünet Együttes és Ördög Tamás közös játéka, majd a társulat több fesztiválon is fellép a nyár folyamán.

Zseblámpával Bajor Gizi nyomában – Színháztörténeti Villaséta a Színészmúzeumban

A Budapest Beyond Sightseeing legújabb sétájának premierjén bepillanthatunk a magyar színjátszás nagyasszonyának izgalmas életébe.

Tanévet zárt a Színművészeti – Lestyán Attila és Messaoudi Emina kapta a Máthé Erzsi-díjat

Sikeres tanévet zárt pénteken a Színház- és Filmművészeti Egyetem: a nap folyamán 12 osztály és a doktori képzés összesen 110 végzős művészétől búcsúzott el az intézmény.

Díjzápor és évadzáró a József Attila Színházban

Erdélyi turnéval zárta 2017/2018-as évadát az angyalföldi teátrum. Az évadzáró társulati ülésen az évad díjazottjai is átvehették kitüntetéseiket.

Ascher Tamás és Mohácsi János is rendez az Örkény Színházban

Öt bemutatót tart a jövő évadban az Örkény Színház, ahol Bagossy László, Kovács D. Dániel, Mohácsi János, Polgár Csaba és Ascher Tamás is rendez a következő szezonban.

6 helyszínen játszik a következő évadban a Radnóti Színház

Speciális évad előtt áll a Radnóti Színház, amely a szomszéd házban zajló építkezés miatt saját épülete mellett további helyszíneken is játszik a jövő szezonban.

Flashmobbal hívja fel a figyelmet a STEREO AKT és a Mentőcsónak a hajléktalanság problémáira

A hajléktalanság égető problémájára reagálva, június 22-én, 16 órakor a Nyugati téri lépcső aluljárójára várja az érdeklődőket a STEREO AKT. 

Ascher Tamás, Szikszai Rémusz és Csizmadia Tibor is rendezni fog a Budapest Bábszínházban

A 2018/2019-es évadban a színház repertoárja a #abábnemkorosztály jegyében bővül, mindhárom játszóhelyen kortárs formavilágú új produkciókkal készülnek.

“Nincs benne semmi akarás, csak a felelőtlen jó” – Hámori Ildikó Főnix-díjas

Hámori Ildikó talán egész életében erre a nyugalomra, magától értetődő játékos létre készült, amiből már felszívódott a bizonyítási kényszer, a karrier építése, a szerepek akarása.