Bábelna – Tasnádi-darabbal szerepel a Terminal Workhouse az Átriumban

A tavaly szeptemberben bemutatott Bábelna-Keleti nyitás január 22-én újra az Átriumban látható.

Jön a Mágikus állatok iskolája – Elkezdték a próbákat a Kolibriben

A szerdai olvasópróbával megkezdődött a Margit Auer műve alapján készülő Mágikus állatok iskolája című új előadás próbafolyamata Novák János rendező vezetésével.

Folytatódik az Újranéző a Katonában

Maradva a nagy klasszikusoknál és kapcsolódva a színház jelenlegi repertoárjához, idén Shakespeare-előadásokat nézhetünk újra a Katonában. A sorozat keretében havi rendszerességgel levetítenek egy-egy előadást, ezt követően pedig az alkotókkal beszélgetnek.

Drive Time Színház – Egyedülálló kezdeményezés a József Attila Színházban

A programban részt vevő produkciók a megszokottnál korábban kezdődnek, így az előadás és a munka vége közti holt idő is lerövidül.

Vértestvérek és Guppi – Temesvári vendégjátékok a Szkénében!

Két temesvári vendégjáték érkezik a Szkéné Színházba: a Vértestvérek január 18-án, a Guppi január 19-én látható két-két alkalommal.

Zsöllye – Bíró Kriszta Parti Nagy Lajossal beszélget a Nyitott Műhelyben

A Nyitott Műhely Zsöllye című sorozatában meghatározó irodalmi élményeiről beszélget egy-egy népszerű színész egy íróbaráttal.

Színházi nevelési beszélgetés-sorozat indul a Katonában

2017 januárjától Szempontváltó címen indít színházi nevelési beszélgetés-sorozatot a Katona József Színház.

“Vagányság egy fiatal rendezőtől” – Januárban újra Sirály az Átriumban!

Januárban újra látható az Átrium Film-Színházban Csehov Sirály című darabja, Oszvald Marika, Kaszás Gergő, László Zsolt, Trokán Nóra és Porogi Ádám főszereplésével.

Ismét színpadon az Ernelláék Farkaséknál a Pozsonyi úton

Négy alkalommal látható a Karlovy Varyban Kristály Glóbuszt nyert film alapjául szolgáló előadás a Noha stúdió és alkotóműhelyben.

“Így előbb-utóbb Richárddá válunk” – Vecsei Miklós írása

Január 10-11-én látható a Nemzeti Színházban Shakespeare darabja ifj.Vidnyánszky Attila rendezésében. 

Szépkisnap – Monodráma Szirtes Balázzsal a Mozsárban

Dennis Lumborg egyszemélyes színdarabja először kerül színpadra Magyarországon, Szirtes Balázs fordításában és előadásában a Mozsár Műhelyben.

Irodalmi estek a Várkert Bazárban – Hámori Gabriella és Szávai Viktória is fellép

Új irodalmi programsorozat indul januárban a Várkert Bazárban.

III. Richárd – Trill Zsolttal, Eszenyi Enikővel és Hegedűs D. Gézával a Nemzetiben

Január 10-11-én látható a Nemzeti Színházban Shakespeare darabja ifj.Vidnyánszky Attila rendezésében. Az előadást tavaly mutatták be a Gyulai Várszínházban.

Ádámok és Évák Ünnepe – Regék és királytörténetek a József Attila Színházban
Általános és középiskolai színjátszó csoportok kapnak ismét lehetőséget arra, hogy a József Attila Színházban mutassák be produkcióikat.
Kripli Mari – Mácsai Pál ajánlója Lázár Kati előadása elé

Az Örkény István Színház stúdiójában látható az Orlai Produkció Kripli Mari c. előadása, Lázár Kati Jászai estje.