19 kortárs darab a Vallai Fesztiválon

2016 november 14. hétfő, 10:30

Második alkalommal rendezi meg az RS9 Színház és a Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Alapítvány a Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Fesztivált november 24-27. között az RS9 Színházban.

vallaifesztival2016_suttogok

Andaxínház: Suttogók

A beérkező közel 60 pályázatból az előzsűri döntése alapján 19 kortárs, irodalmi adaptációra épülő színházi és zenei produkció került a versenyprogramba.

A Fesztivált az RS9 három előadótermében, a Vallai Kertben (VII. Rumbach s. u 10.), az RS9 Színházteremben és a Fehér Teremben (VII. Rumbach S. u 9.) tartják.

A produkciókat, egy háromtagú zsűri bírálja el. A zsűri elnöke Kőváry Katalin rendező, a két másik tag Lőkös Ildikó dramaturg és Stermeczky Zsolt Gábor kritikus. A közönség a megváltott belépőjegyével szavazhat a közönségdíjra.

vallaifesztival2016_ederlezi

Ederlezi

A Vallai Péter-díj (a fődíj) 300.000 forint, a második helyezett 200.000 forint, a harmadik helyezett és a közönségdíjas előadás egyenként 100.000 forint díjazásban részesül. Valamint mindegyik produkció fellépési lehetőséget kap az RS9 Színházban.

A fesztivállal, a teátrum egykori színésze, Vallai Péter, illetve egykori igazgatója és a fesztivál szellemi atyja, Dobay Dezső előtt tisztelegnek.

A közönség bármely érvényes fesztiváljegyével szavazhat bármely produkcióra, az előadás sorszámának (pl. #44) a jegyre írásával, és a jegy erre a célra kihelyezett szavazatgyűjtő-dobozba dobásával. Nem csak arra a produkcióra tud szavazni tehát, amelyre az adott előadásjegy szól, hanem bármely másik produkcióra is.

vallaifesztival2016_borsogorgeto

Nemes Nagy Ágnes Művészeti Iskola: Borsógörgető

A jegyár minden előadásra elővételben 1000 forint, melyet a jegy.hu-n (jegy.hu/venue/rs9-szinhaz) illetve személyesen a Rumbach Sebestyén u. 9-es szám alatt található jegyirodában vásárolhatnak meg, legkésőbb az előadásokat megelőző napig.

A helyszínen, az előadások előtt korlátozott számban kaphatók jegyek, 1500 forintért. Mivel mind a három előadótér befogadóképessége korlátozott, ezért minden előadásra maximum legfeljebb 50 jegyet vásárolhatnak meg a nézők.

Jegyfoglalás és információ: 06-1-269-66-10 // jegy@rs9.hu
Jegyvásárlás személyesen: Rumbach Sebestyén u. 9., 10-18h között.

A fesztivál részletes programja itt található.