Határtalan napok Miskolcon – A nagyváradi teátrum lesz a vendég

2017 január 29. vasárnap, 9:26

Február 9-11. között ismét a határon túli kultúráé lesz a főszerep a Miskolci Nemzeti Színházban.

Három napon át Nagyvárad három művészeti ága (színház, képzőművészet, irodalom) mutatkozik be Miskolcon a Határtalan Napok rendezvénysorozatán.

A 2013-ban útjára indított Határtalan napok fesztivál meghatározó szerepet tölt be a magyarországi színházi és a határon túli magyar színházi élet közti kapcsolat fenntartásában és erősítésében. A Miskolci Nemzeti Színház céljának tekinti, hogy pusztán előadás-centrikus fesztivál helyett egy összművészeti, egész Miskolc számára jelentős eseményt hozzon létre – hogy egy hídfő legyen, mely összeköti a határ inneni és túli színházakat, városokat, magyarokat.

Idén a nagyváradi Szigligeti Színház vendégszerepel Miskolcon. A Szigligeti Társulat repertoárjából Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját láthatja a közönség a Játékszínben, valamint Csiky Gergely Buborékok című vígjátékát a Nagyszínházban. A Nagyvárad Táncegyüttes az Ütközések című táncjátékkal érkezik, a Liliput Társulat pedig – amely a gyermek- és ifjúsági színházi előadásokra specializálódott – 1880-2020/Idő-óda / címmel adja elő klipszínház, filmkoncert és digitális rituálé műfaji megnevezésű produkcióját.

A határon túli képzőművészet és irodalom is képviselteti magát a hagyományokhoz híven. A Nagyszínház nézőtéri társalgójában Deák Árpád szobrászművész kiállítása nyílik, valamint Vendégségben a Törzsasztal címmel a Várad folyóirat beszélgetéssorozatának különkiadására kerül sor. A Játékszínben a nagyváradi Szigligeti Színház és a Várad folyóirat közös produkciója is bemutatkozik. A könnyed hangulatú előadáson mindenféle műfaj megmutatkozik. Az összművészeti performansz aktuális témája: határon innen és turul.

Részletes program:

Február 9. csütörtök

17.00 Kiállításmegnyitó – Deák Árpád szobrászművész kiállítása, helyszín: Nagyszínház, nézőtéri társalgó

A marosvásárhelyi születésű Deák Árpád 1974–1978 között a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolára járt szobrászatra, Mestere Löwith Egon volt. 1986 óta Nagyváradon él és dolgozik, a nagyváradi Művészeti Líceum tanára. A szobrászat mellett grafikai tevékenysége is jelentős. A kiállításon Deák Árpád grafikái, plasztikái és plakettjei lesznek láthatók.

19.00 Székely Csaba: Bányavirág, tragikomédia, helyszín: Játékszín

Székely Csaba 2009-ben vált egy csapásra népszerűvé, amikor Do You Like Banana, Comrades? (Szeretik a banánt, elvtársak?) című rádiójátékával elnyerte a BBC Radio drámapályázatát. Az elismerést aztán további hazai és nemzetközi sikerek követték: a Bányavidék-trilógia 2011-es debütjét követően az egyes részek valósággal meghódították Európa színpadait. A trilógia első része, a Bányavirág középpontjában egy erdélyi kis falu szürke, rideg valósága áll. A darab páratlan humorral és iróniával beszél egy hanyatló, fejlődésében részben önhibáján kívül megrekedt társadalomról, amely képtelen szembenézni a mindennapos idegenségérzettel, s helyette a boldogság látszatát tartja fönn. A falu tragikomikus valóságában egyedül a vigyorgó Illés látja tisztán a helyzetet, akit még saját felesége sem vesz komolyan.

Február 10. péntek

17.00 Határon innen és turul, összművészeti performansz, A nagyváradi Szigligeti Színház és a Várad folyóirat közös produkciója, helyszín: Játékszín

A könnyed hangulatú előadáson mindenféle műfaj megmutatkozik. Míg a háttérben élőzene szól, azalatt a játékmester irányításával irodalmi szövegek hangoznak el, vitaszínház alakul ki, és sok-sok rögtönzött helyzet kerekedik, a nézőkkel közösen. Az összművészeti performansz aktuális témája: határon innen és turul.

19.00 Csiky Gergely: Buborékok, vígjáték, helyszín: Nagyszínház

Solmay Ignác és neje, Szidónia, megkérdőjelezhetetlenül szeretik gyermekeiket, kívánják boldogságukat. Az asszony nagyvilági életvitelt fenntartva keresi fiai és eladósorban lévő lányai számára a fényes partit, gyáva ura pedig erőn felül igyekszik finanszírozni a Pazar pompát és szőnyeg alá söpörni a problémákat. Az almák sem esnek messze a fájuktól: a család feltartóztathatatlanul sodródik a teljes összeomlás felé. Csiky Gergely vígjátéka valódi önzéstörténet, és a buborékok ma éppen úgy elpattannak, mint 130 évvel ezelőtt, pukkanásuk önfeledt kacagásként visszhangzik a nézőtérről. Pukk!

Február 11. szombat

16.00 Vendégségben a Törzsasztal, a Várad folyóirat beszélgetéssorozatának különkiadása, helyszín: Nagyszínház, nézőtéri társalgó

A Várad folyóirat Nagyvárad első számú irodalmi, művészeti, társadalmi és tudományos tematikájú lapja. A Törzsasztal vendégei Miskolcon az Élő Várad alkotói: Jock Evelyn, Kemenes Henriette, Ozsváth Zsuzsa és Bíró Árpád. Az írókkal Tasnádi-Sáhy Péter, a folyóirat irodalmi rovatának szerkesztője, valamint Szűcs László főszerkesztő beszélgetnek.

17.00 1880-2020/Idő- óda, klipszínház, filmkoncert és digitális rituálé, helyszín: Játékszín

„Egy színházi előadás nekem mindig az elmúlásról szól, az elmúlás szép fájdalmáról. Amíg tart, addig együtt vagyunk a közönséggel és mindannyian alkotókká válunk. Teremtünk egy közös jelen időt. Szavak nélkül, mert ebben az előadásban a hiánnyal kommunikálunk. Sokkal jobban elkezdünk figyelni a gesztusainkra, az érzéseinkre, amikor nem beszélünk.” – Sardar Tagirovsky, az előadás rendezője.

19.00 Ütközések, táncelőadás, helyszín: Kamaraszínház

Az „Ütközések” című előadás a ma emberéről szól. Milyenek vagyunk? Hol kedvesek, máskor gyarlóak, vágyakozunk a szerelem után, s ha elérjük, nem tudunk vele mit kezdeni. Harcolunk egymással és magunkkal, támogatjuk és eltiporjuk egymást, elfogadunk és kitaszítunk, együtt sírunk és nevetünk. Naponta ütközünk, szétválunk, majd újra egymásra találunk. Képek, metszetek rólunk, emberekről.

 
 

Kapcsolódó anyagok