3 bemutatóval és 4 összművészeti fesztivállal vár a Gyulai Várszínház

2017 március 09. csütörtök, 10:10

Idén is három bemutatóra készül a nyári évadban a Gyulai Várszínház, amely június 29. és augusztus 13. között várja a látogatókat.

Gyulai Várszínház

Gyulai Várszínház

Arany János A nagyidai cigányok, valamint Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című műve mellett egy táncjátékot, a Shakespeare műve alapján készült Szentivánéji álmot is színpadra állítják.

A Gyulai Várszínház idei évadában négy összművészeti fesztivált rendeznek: a XIII. Shakespeare Fesztivált, a VIII. Irodalmi Humorfesztivált, a XXVI. Gyulai Vár Jazz Fesztivált és a XII. Vár Blues Fesztivált.

A 2017. június 29. és augusztus 13. között megrendezésre kerülő nyári évadban minden nap színes programokkal várják a nézőket a 600 éves vár udvarán, a tószínpadon és a város különböző terein felállított színpadokon. Lesz felolvasószínház, zenés estjével érkezik Udvaros Dorottya, színre kerül a Liliomfi ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében, látható lesz az Orlai Produkció Római vakáció c. előadása, a Harag György Társulattól a Tévedések vígjátéka, a Zsótér Sándor rendezte III. Richárd, a Hair temesvári adaptációja, a Hamlet Horgas Ádám rendezésében, az Egy, kettő, három Alföldi Róberttel, a Sirály Oszvald Marikával.

A végleges program júniusra készül el.

Színház.org

 
 

Kapcsolódó anyagok