Minden játék tétre ment – DESZKA 5. nap

2017 április 01. szombat, 16:01

Zenés mesejáték, a Nyílt Fórum második műhelynapja, egy kikerülhetetlen süllyedés, egy mélypont utáni felemelkedés esélye és két női sors története jutott a pénteki napra.
Tiszta érzelmekre tanítja a gyerekeket Kolozsi Angéla A só című zenés mesejátéka, amit a Vojtina Bábszínház mutatott be pénteken a Gördeszka keretében. Az eddigi legizgalmasabb gyerekdarab volt a fesztiválon, ahol mind a játék, mind az élő muzsikával tarkított ötletek elvarázsolták az apró nézőket, meg a kicsit nagyobbakat is. A legbámulatosabb király szeretné megtudni, hogy lányai mennyire is szeretik őt. Amikor a legkisebb gyermeke azonban számára szokatlan választ ad, rettentő haragra gerjed és száműzi a lányt. Ezek után a szomszéd király udvarába szegődik segédszakácsnak, és véletlenek folytán a királyfi és a lány egymásba szeretnek. Az ifjú szerelmesek útjában már csak az apai szigor állhat. A megbocsátást furfangos módon vívják ki, hisz a király rájön, hogy mit ér a kedvenc étele só nélkül.

A só (Fotó: Csatáry-Nagy Krisztina)

A só (Fotó: Csatáry-Nagy Krisztina)

Mi történik egy felsőbb hatalmi döntés után egy színházzal, ha az épület már egy újonnan alakuló egyetemé, ami közszolgálati célok érdekében kezdett a hallgatók gyártásába? Nem szolgálna közcélt a színház eléggé, csak ha valaki szolgál és véd? Tasnádi István a Bárka Színház egyik alapító tagja volt 1996-ban. Tavaly lett volna húszéves az a teátrum, ami tizenkilenc évig működött; az már Majdnem 20. A főként színészi improvizációkból felépülő szöveg − Vidovszky György rendezésében −, átöleli a legnagyobb Bárka sikereket, köztük – a talán leghíresebb − Szentivánéji álmot is. A fiatalokból álló csapat, akik még mindig csak azt skandálják, hogy „NEM SÜLLYED EL”, a legkitartóbb, akik mindenáron színházat akarnak csinálni. A Bárkát szeretnék megvédeni és vele a színházcsinálás fanatizmusát is. Nyilván volt, aki elment már, másnak fontosabb a sorozatozás vagy a szinkron, de akik még elbarikádozva kitartanak, ők azok, akiket nem lehet lekenyerezni semmivel. Vagy mégis? Hisz a közszolgálati egyetem ajánlata nem is tűnik olyan rossznak: állami finanszírozás, ösztöndíj, ráadásul még a Bárkában is maradhatnak. Csak akkor közszolgaként tudnak a haza szolgálatába állni. Dolgozniuk kell, hisz csak akkor nem felejtik el az arcukat. Az már más kérdés, milyen színház az, ahol parancsszóra kell még levegőt is venni. Van az a kiképzés, ami színház kompatibilis? Ahogy Churchill kapcsán mondják a demonstrálók: ha nem marad kultúra, minek nyerjük meg a háborút? Talán ha nem süllyed el a kultúra, sikerül majd háborút is nyerni vagy inkább békét tartani. Egyszer.

Döntéseink tétje nem más, mint az élet. A Trainspottingban hallott monológok világával indító Addikt LSD hallucinációkhoz hasonlítható víziókkal szemlélteti, tipikus kilencvenes évekbeli zenei aláfestéssel, hogy milyen érzés lehet a leszokás elhatározásához vezető út. Függőségeinkkel és szenvedélyeinkkel a Pécsi Nemzeti Színház jóvoltából szembesülhettünk pénteken este Szücs Zoltán drámájában. Egy rehabilitációs központban minden olyan zűrzavaros az elején. Akik már bent vannak, biztosítanak arról, hogy jó helyen van már, aki belépett az ajtón. A legrosszabb mégsem ez. Mindig van utána rosszabb. Egészen a legvégéig, mert a nehéz napok után jönnek a tajtékos napok, amikor tudni kell helyes döntést hozni. Különben nem ér az egész semmit, és kezdetét veszi az örök visszatérés. Közben persze ott vannak a hétköznapi függőségek, így vagy úgy, mindenki érintett.

Addikt (Fotó: Körtvélyesi Zsolt)

Addikt (Fotó: Körtvélyesi Zsolt)

Visky András, a fesztivál díszvendége és egyik házi bölcse tegnap mint drámaíró is bemutatkozott: a Júlia – Párbeszéd a szerelemről és a Pornó − Feleségem története című drámáival. Utóbbinál a rendező szerep is az övé volt. Mindkét műhöz személyes életesemény is társul. Júlia, Visky édesanyja, aki az ’50-es évek végén egyedül marad hét gyermekével, miután férjét bebörtönzik, őket pedig gulágra küldik. Az asszony nem tud semmit gyermekei apjáról, de kitart. Benne marad abban a szerelmi háromszögben, ami férje, az Isten és ő közte van. Júlia párbeszédben van azzal, aki kitalálta a szerelmet, mert az ember ilyen őrültségre nem lenne képes. De neki köszönhető, hogy küldi a napsugarakat hajszárító gyanánt is, hogy a gyerekek meg ne fázzanak. Az anya súlyos, velejéig ható mondatait Ráckevei Anna olyan mélységekben szólaltatja meg; a sorskockák minden darabkái ott futnak egy párhuzamos történetben. Nem csak az esztétikai hatás, nem csak a mondatok bénítják meg a levegőt, hanem az érzelmi átadás is mély nyomokat kelt. Ez az anya az éhhalálig is énekelne a gyerekeinek, ez az asszony még a halálangyal eljövetelekor is a szerelmeire gondol. A Pornó nem csak a feleség története. Ugyan a dráma alapszituációja egy el nem kezdett élet tragédiája, mégis több és más síkok is felelevenednek. Visky András a Nemzeti Színház felkérésére írt darabban a „Ne lopj!” parancsolatot kapta témának. A ne lopj életet vagy szabadságot, a legtermészetesebb dolog lenne, de nem volt az a ’80-as-’90-es években, Romániában. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatából Albert Csilla és Antal Attila látható a színpadon. Utóbbi a néma társ, aki egy bőgővel szerves része az előadásnak. A Pornó egy fiktív fedőnév, akiről jelentések születtek, csupán azért mert színházat játszott az utcagyerekeknek. Ez volt a legnagyobb bűne, hogy játszani akart. Ez tudta átsegíteni őt a legnehezebb időszakon is, hogy megpróbált jámbor maradni, de a halál angyallal való találkozást sem ő, sem pedig a születő élet a testében nem tudta elkerülni.

A beszámolót készítette: Gál András Andor, Szakál Dóri
Forrás: Csokonai Színház