Hogyan tudunk és hogyan nem tudunk együtt élni? – Székely Kriszta a Nóráról

2017 június 17. szombat, 11:46

A Nóra – Karácsony Helmeréknél c. darabbal versenyez a Katona József Színház a POSZT-on. Az előadás rendezőjét a Pótszékfoglaló.hu kérdezte.


A potszekfoglalo.hu cikkéből:

Amikor elővettétek a Nórát, akkor a gyerekkori, a serdülőkori vagy az ifjú felnőttkori emlékek motiváltak, vagy mindhárom?

Elsősorban valamiféle társadalomélmény volt az, amit motivált talán… Mióta az eszemet tudom és növök, azóta figyelem a saját szüleimet, a kapcsolataimat és persze mindenki másét is magam körül. Engem mélyen érdekel, hogy hogyan tudunk és hogyan nem tudunk együtt élni, és mindezekből mi az, ami valós, zsigeri tulajdonságunk, illetve mi az, ami ebből felvett, tanult és levetkőzhető – szerintem ez borzasztóan komplex kérdés. Mert nem lehet azt mondani, hogy ezekből minden magunkra vett, és semmi nem jön a valódi női vagy a férfi princípiumból. Ez az anyag alkalmas arra – áthelyezve a hangsúlyokat, – hogy el lehessen gondolkodni ezen.

Székely Kriszta a POSZT-on (fotó: potszekfoglalo.hu)

Székely Kriszta a POSZT-on (fotó: potszekfoglalo.hu)

Ónodi Eszter Nórája képes– ahogy mesélte is a ma délelőtti szakmai beszélgetésen – 180 fokos ívet bejárni. Általában Ibsen Nóráját, ha nem is teljesen egysíkúnak, de ennél jóval szűkebb regiszterű karakternek szoktuk elképzelni…

Ibsen Nórája bizonyos értelemben valóban ilyen is, szerintem. Natascha Kampusch története például – akit pincébe zárva tartottak – valamelyest hasonló Nóra történetéhez. Nóra nyilván nem egy pincében élt, de a rabság, a kiszolgáltatottság az mégis hasonló. Persze, amit Ibsen eredetileg írt, azért merőben más, mint amit én elképzeltem. Egyrészről azóta eltelt 140 év, másrészről bizonyos értelemben ma is nagyon sok nő és férfi fogva tartja saját magát és a másikat is a játszmáiban, szerepeiben. Ezért is egy ilyen korú, fajsúlyú nő, mint Eszter, játssza ezt a szerepet. Lehetett volna a társulatból Nóra Mészáros Blanka is, de ő vele ez már egy másik történet lenne… Engem az érdekelt, hogy mi történik, ha egy nőt nemcsak a férjével szembeni játszmák tartanak fogva, hanem ha ő saját magát sem tudja felszabadítani a tanult, társadalmilag öröklődő szokások és szerepek alól.

Ez a “magamat se vagyok képes fölszabadítani”, azért nagyon alapképlet… Mára ez már szinte teljesen belénk épült.

Hogyne, borzasztóan! Persze ez nehéz, hisz amikor az ember fiatal – és itt most magamról is beszélek, – akkor azt hiszi magáról, hogy ő majd más lesz, aztán természetesen ő sem lesz más – ugyanúgy él majd, mint az anyja és az apja. A világ mégis elindult valami felé, amiben kezdi levetkőzni vagy legalábbis próbálja levetkőzni ezeket a sémákat. Nem lettek helyettük azonban újak. Persze egy nő elválhat, és ezt követően nem muszáj prostituáltnak lennie, de közben mégsem lettek kitalálva ezekre a helyzetekre új minták. Viszont egyszerűen szükségszerű a nők helyzetét is újragondolni, miközben tudom, hogy ez baromi nehéz.

…ebből is adódhat az, hogy bármennyire is igyekszik a rendezésed újra strukturálni a Nóra-problematikát, lényegében mégsem mond alapvetően újat…

A darabot, amikor az ember elkezd foglalkozni vele, akkor ezer és ezer verzióban végigzongorázza. Szerintem maga a darab nem alkalmas arra, hogy arról a Nóráról szóljon, aki teszem azt például egy greenpeace aktivista, aki titokban hitelt vett föl és lebukik. Inkább arra való, hogy ne akarjunk kilépni abból a történetből, amiről az eredetileg szól. Nem is tudom, hogyan tudna ez egy feminista kiáltványként szólni, hiszen csak a vége az.

Igen,…a vége az, de az is csak nagyon decensen…

Engem inkább az érdekelt, hogy ezeket a szerepeket – nyilván felerősítve – megmutathassa ez az előadás. Nemcsak Nóra szempontjából, hanem Torvaldéból is, aki közben nonstop a saját szerepeinek a beteljesítésével van elfoglalva.

(…)

A Karácsony Helmeréknél mint alcím a decemberi premierre szeretett volna ráerősíteni, vagy attól függetlenül is egy jó fókuszpont? Hisz a családi drámák általában ekkortájt jönnek elő…

Maga a sztori Ibsennél is karácsonykor játszódik, bár ez nem annyira hangsúlyos nála. Azt éreztem, hogy ez egy nagyon jó helyzet, ami rendezői hozzáállástól függően hangsúlyozható vagy épp ki is hagyható. Van egy szép szerzői utasítás – talán a második vagy a harmadik felvonás elején: “a cukorkák már ki vannak bontogatva a fán.” Az első és második felvonásban ott áll a szép, “pedáns” karácsonyfa, a következőben viszont már körülötte a kibontott és megevett cukorkák… Tehát Ibsen is foglalkozik azzal, hogy itt épp karácsony van, és ez így nagyon izgalmas valami tud lenni, szerintem. Mindannyian tudjuk, hogy azért karácsonykor elképesztő dolgok tudnak történni egy családban.

Folytatást a potszekfoglalo.hu-n talál.
Kérdezett: Csatádi Gábor

 
 

Kapcsolódó anyagok