Ha szeptember, akkor Kolibri Fesztivál!

2017 augusztus 19. szombat, 7:00

Szeptember 2-án ismét egésznapos, ingyenes programmal, előadásokkal és vidám vásári hangulattal várják a családokat a Kolibri Évadnyitó Fesztiválon.
Méhes Csaba nemzetközi hírű pantomimművész és a bolognai La Baracca gyermekszínház is vendégszerepel a jubileumi évadát ünneplő Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház évadnyitó fesztiválján, amelyet a hagyományokhoz híven szeptember első szombatján rendeznek meg a Jókai téren.

Kolibri Fesztivál

Kolibri Fesztivál

Az egész napos, ingyenes fesztiválon idén is a hazai báb- és utcai előadóművészet legkiválóbb hazai és külföldi képviselői várják a közönséget. A váltott színpadokon zajló non-stop rendezvényre az ország minden tájáról érkeznek produkciók a kicsik és nagyok szórakoztatására. Az idei vendégfellépők között szerepel a pécsi MárkusZínház, a miskolci Csodamalom Bábszínház, a Majorka Színház, az Aranyszamár Bábszínház, a szlovákiai Árgyélus Színház Écsi Gyöngyi mesemondóval, valamint Méhes Csaba előadóművész. A hazai társulatok mellett bemutatkozik a Small Size nemzetközi együttműködésben résztvevő La Baracca – Testoni Ragazzi olasz partnerszínház is. A házigazda Kolibri Színház a Mi újság? című premier előtti előadással készül. Az előadások között a Kolibri Harsona Quartet játszik, a színház bejáratánál pedig a hagyományokhoz híven a Vitéz László bábjáték automata fogadja a gyerekeket – akik ezúttal az új Színjáték-automatával is megismerkedhetnek.

MárkusZínház: Az égigérő fa

MárkusZínház: Az égigérő fa

Novák János, a Kolibri Színház igazgatója elmondta, hogy a fesztivált a színház megalakulása óta Vitéz László világhírű megelevenítője, Kemény Henrik köré szervezik, aki egyben a fesztivál alapítója és a társulat egyik alapító tagja. A Kemény Henrik által megteremtett vásári bábjátékos hagyomány ezúttal a győri Vaskakas Bábszínház és a kaposvári BábSzínTér produkcióiban elevenedik meg. Idén is átadják a Kemény Henrik alapította Michel Indali-díjat, amelyet minden évben a műfaj egy-egy kiemelkedő képviselője érdemel ki. A fesztiválzáró szakmai beszélgetést Szűcs Katalin Ágnes kritikus vezeti. A védnökséget ebben az évben a főváros humán területért felelős főpolgármester-helyettese, Szalay-Bobrovniczky Alexandra és Hassay Zsófia, Terézváros polgármester asszonya látják el.

A fesztivállal egy időben már megvásárolhatók az új évad előadásaira szóló jegyek és bérletek. A Kolibri Fesztiválra a belépés díjtalan – mindenkit szeretettel várnak!

Tatay Színház: Vitéz László vándorúton

Tatay Színház: Vitéz László vándorúton

Mi lesz a program?:

Helyszín: VI. kerület, Jókai téri játszótér és a Kolibri Színház (VI., Jókai tér 10.)

Konferál: Erdei Juli és Ruszina Szabolcs

9.30 Hubay Jenő Zeneiskola Ifjúsági Fúvószenekara (vezényel: Kőrösy Róbert) – szabadtéri produkció

9.30 Mi újság? – Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház – a színház előcsarnoka

10.20 Köszöntő

10.30 Róka szolga – Majorka Színház – szabadtéri produkció

11.30 A világ kenyere – Árgyélus Színház (Szlovákia) – szabadtéri produkció

12.30 János vitéz – Csodamalom Bábszínház – szabadtéri produkció

12.30 Girotondo – La Baracca-Testoni Ragazzi (Olaszország) – színházterem

13.30 Ebédszünet

14.30 Az állatok nyelvén tudó juhász – Aranyszamár Színház – szabadtéri produkció

15.30 Mimióka – Méhes Csaba – szabadtéri produkció

16.30 Kemény Henrik emléktábla koszorúzás

17.00 Pulcinella és a varázskút – Vaskakas Bábszínház – szabadtéri produkció

17.50 Mátyás király szárnyai – MárkusZínház – szabadtéri produkció

19.00 Vitéz László és az elátkozott malom – Báb-Szín-Tér – szabadtéri produkció

19.50 Michel Indali-díj átadás

20.30 Szakmai beszélgetés – a beszélgetést Szűcs Katalin Ágnes kritikus vezeti – színházi előcsarnok

AZ ELŐADÁSOK KÖZÖTT A KOLIBRI HARSONA QUARTET JÁTSZIK, A VITÉZ LÁSZLÓ AUTOMATA VÁRJA A GYEREKEKET A SZÍNHÁZ BEJÁRATÁNÁL

A műsorváltoztatás jogát fenntartják!