99 nap múlva kezdődik a Kultkikötő

2018 március 14. szerda, 11:51

Már „csak” 99-et kell aludni és indul a Kultkikötő! Az ország leghosszabb összművészeti fesztiválja egész nyáron át, 2018. június 22. és augusztus 26. között, péntektől vasárnapig színházi előadásokkal, könnyűzenei koncertekkel és gyerekprogramokkal várja a közönséget. A szervezők sok újdonsággal, sokszínű programkínálattal és minden korosztály számára tartalmas kikapcsolódást biztosító produkciókkal készülnek.

Az idén 13. alkalommal szervezett programsorozat egyszerre három helyszínen, Balatonbogláron, Balatonföldváron és Balatonfenyvesen nyitja meg kapuit a helyeik, valamint a nyaralást kulturális élményekkel fűszerező nagyközönség előtt.  A felhőtlen szórakozást biztosító programokból ezúttal sem lesz hiány: az ország kőszínházaiban nagy sikerrel játszott, szakmai díjakkal is elismert, folyamatosan teltházas darabok érkeznek a nyár legismertebb szabadtéri játszóhelyére.

Többek között a Thália Színház, a Rózsavölgyi Szalon, a Kecskeméti Katona József Színház, a Veszprémi Petőfi Színház, a FÜGE Produkció és a Belvárosi Színház előadásai is szerepelnek a repertoárban, ami azt jelenti, hogy a Kultkikötő helyszínein látható lesz az Oscar, a Loveshake, A testőr, valamint a Holt Költők társasága című darab is.  A fent említett produkciókban a Kultkikötő közönsége biztosan láthatja majd a színpadon Molnár Piroskát, Schell Juditot, Szabó Győzőt és Rezes Juditot is.

Fotó: Kultkikötő

Fotó: Kultkikötő

A színházi előadások mellett olyan zenei csemegék is helyet kapnak a repertoárban, mint a Víg Színházban óriási sikerrel játszott Pál Utcai Fiúk című darabból ismert színészekből és zenészekből álló GRUND – vígszínházi fiúzenekar. Mellettük fellép majd a Cotton Club Singers, de a Balaton-parti helyszíneken hallható és látható lesz Dés László Nagy utazás című koncertje, a Müller Péter Sziámi AndFriends, a Blahalousiana szimfonikusok is – és természetesen idén sem maradhat el a Kultkikötőbe már szinte hazajáró Quimby évek óta teltházas földvári koncertje sem.

Az egész nyáron át tartó fesztiválsorozat említett, és már meghirdetett produkcióira folyamatosan és a „készlet erejéig” kedvezményesen lehet jegyet vásárolni, ezt a szervezők szerint érdemes időben megtenni, hiszen a helyek folyamatosan fogynak, és ahogy minden évben, idén is minden produkció csak egyszer lesz látható!

Fotó: Kultkikötő

Fotó: Kultkikötő

„Évről évre nagy öröm számunkra, amikor a közönség elismerően szól a játszóhelyeinkre hozott produkciók színvonaláról. Azt látjuk, hogy a közönségünk körében a Kultkikötő már egyfajta garancia a minőségre, és arra, hogy a nálunk szervezett programokban biztosan nem fognak csalódni. Természetesen ezen a nyáron is mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez most se legyen másként” – mondta Nagy Viktor, a Kultkikötő alapító igazgatója. Hozzátette: az elsősorban felnőtt korosztálynak szóló, csütörtök, péntek és szombat esti színházi, zenei és táncos produkciók mellett, délelőttönként gyerekprogramok, csecsemőszínház, bábszínház és interaktív foglalkozások várják a legkisebbeket.

További információ: www.kultkikoto.hu

 
 

Kapcsolódó anyagok