“Kiegészítik és inspirálják egymást” – Villáminterjú Balázs Áronnal az újvidéki végzősökről

2018 március 24. szombat, 9:03

Kiegészítik és inspirálják egymást, jól működnek csapatként, és nagyon jó együtt dolgozni velük – így jellemezte Balázs Áron az Újvidéki Művészeti Akadémia negyedéves színművész osztályát, akiknek Godot-ra várva előadását a Szín-Tár második napján láthatta a közönség a kecskeméti Ruszt Stúdió Színházban.

Újvidéki Művészeti Akadémia: Godot-ra várva

Újvidéki Művészeti Akadémia: Godot-ra várva

– Abszurd dráma, egy érdekes csavarral. Miért Beckett mellett döntöttek?

– Végzős osztály lévén, fontos volt, hogy olyan darabot találjunk, amely mindenki számára megfelelő lehetőséget kínál. Sokat töprengtünk László Sándorral, s végül Beckett-re esett a választásunk, mégpedig azzal a csavarral, hogy mindenki minden szerepben kipróbálja magát. Tehát aki Estragont alakítja, azt Pozzo szerepében is láthatják a nézők, aki Luckyként lép színpadra, az Vladimirt is játssza és így tovább. A próbafolyamat elején nem is gondoltuk, milyen izgalmas játék kerekedik ebből. Rengeteg ötlet érkezett a diákoktól, igazi közös alkotófolyamat eredményeképpen jött létre a produkció.

Újvidéki Művészeti Akadémia: Godot-ra várva

Újvidéki Művészeti Akadémia: Godot-ra várva

– Az akadémia falain kívül milyen lehetőségek adódnak a vizsga bemutatására?

– Azt látjuk, hogy ez az előadás fontossá vált a hallgatók számára. Rengeteg energiát fektettek abba, hogy lehetőségeket kutassanak fel. Több bemutatójuk volt már Vajdaságban, most elhoztuk Kecskemétre, és hamarosan Temesváron is látható lesz a darab.

– Milyenek az idei negyedévesek? Hogyan jellemezné az osztályt?

– Tarkák, ami nagyon jó! Kiegészítik és inspirálják egymást, jól működnek csapatként, és nagyon jó együtt dolgozni velük.

Újvidéki Művészeti Akadémia: Godot-ra várva

Újvidéki Művészeti Akadémia: Godot-ra várva

– Mit mutatnak az elmúlt évek tapasztalatai: milyen területen tudnak elhelyezkedni a friss diplomások?

– A jelenlegi szerződtetési rendszerben nem könnyű a fiatalok helyzete a Vajdaságban. A színházakra is érvényes létszámstop és a határozatlan időre szóló szerződések miatt nagyon talpra esettnek kell lenni ahhoz, hogy megtalálják a maguk lehetőségeit. De úgy látom, hogy a hallgatóink értik ezt, és nem várják, hogy tálcán kínáljanak nekik szerepet. Bizakodóak vagyunk, azt reméljük, hogy nagy részt megtalálják azt a helyet, ahol kihozhatják magukból a maximumot.

Újvidéki Művészeti Akadémia: Godot-ra várva

Újvidéki Művészeti Akadémia: Godot-ra várva

Hazai és határon túli, magyar nyelvű színészképző intézmények hallgatói találkoznak Kecskeméten március 20. és 24. között, kilencedik alkalommal. A Réczei Tamás ötlete nyomán életre hívott SZÍN-TÁR keretein belül valamennyi magyar nyelvű színészképzést végző intézmény képviselteti magát. Így Kecskeméten mutatják be vizsgaelőadásaikat a budapesti, a kaposvári, a marosvásárhelyi, a kolozsvári és az újvidéki színészképző intézmények másod-, harmad- és negyedéves hallgatói.