“A kihívás és a belső felelősség maga a színházcsinálás” – Interjú Keresztes Attilával

2018 június 10. vasárnap, 8:06

A POSZT versenyprogramjában szereplő marosvásárhelyi Hedda Gabbler-előadás rendezője válaszolt.

Az idei POSZT versenyprogramjának Brecht mellett Ibsen a másik slágere: a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Hedda Gabblerrel érkezik Pécsre. Az előadásról rendezőt, Keresztes Attilát kérdezte a poszt.hu.

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház: Hedda Gabler / Fotó: Rab Zoltán

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház: Hedda Gabler / Fotó: Rab Zoltán

A Hedda Gabler – a Nóra és a Peer Gynt mellett – Ibsen egyik legismertebb darabja, folyamatosan játsszák a színházak. Lehet még újat mondani egy ilyen klasszicizálódott történetről?

Minden jó dráma kimeríthetetlen, ismertségtől vagy klasszicizálódástól függetlenül. A nagy történetek mindig hordoznak magukban újabb és újabb mélységeket, sokadszorra is képesek új kérdéseket felvetni, elsősorban amiatt, mert magáról az emberről, erről a maga teljességében kimeríthetetlen és kiismerhetetlen lényről szólnak.

Mennyiben jelent nagyobb kihívást és felelősséget egy ilyen erős előképekkel rendelkező darab színpadra állítása, mint egy kevésbé ismert drámáé?

Mindkettőnek megvannak az előnyei és a hátrányai. Az ismertség hordozza az ismétlés veszélyét, az ismeretlenség pedig lehet, hogy nem érdekli a nézőt. Ha bármelyiktől félnénk, már régóta senki nem mutatná be Shakespeare, Molière vagy Csehov műveit, de soha egyetlen ősbemutató se jöhetne létre. A kihívás és a belső felelősség maga a színházcsinálás, egy előadás létrehozása, nem egyik vagy másik cím műsorra tűzése. A felelősség mindig önmagunkkal, saját őszinteségünkkel szembeni, soha nem téveszthető össze semmilyen megfelelni vágyással vagy megfelelési kényszerrel.

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház: Hedda Gabler / Fotó: Rab Zoltán

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház: Hedda Gabler / Fotó: Rab Zoltán

Mi érdekelt téged most leginkább a Hedda Gabblerben?

A színháznak mindig az a feladata, hogy a maga fogalmazott valósága által magát az embert boncolgassa, próbálja megérteni és bemutatni, még akkor is, ha nem tud minden esetben nagy tanulságokat levonni, ám olyan hibákat, tévedéseket tud felmutatni, amikre az ember akarva vagy akaratlan, tudatosan vagy öntudatlan is képes. A Heddában is maga az ember, annak önmagával és másokkal való konfliktusai, összeférhetetlensége, a bukáshoz vezető út érdekel.

Milyen képet fest a Hedda Gabler az emberről, a társadalomról?

Mint Ibsennél oly gyakran, egy hideg északi kisvárosi közösség jelenik meg, a maga szabályaival és hazugságaival. Egy kiürült, ingerszegény világ, amiből valósággal kiviláglik Hedda, aki viszont cipeli magában azt a tábornok apja által meghatározott autoriter világot, amiből érkezik. Az a fájdalmasan szép ebben a történetben, hogy semmi nem igazi, az emberi kapcsolatok nem kapcsolatok, a szerelmek nem szerelmek… Az sem mellékes, hogy minden drámaisága és tragikuma ellenére ezt a történetet egy finom humor is átjárja, ahogyan a világot és a szereplőket a Hedda maró iróniáján keresztül mutatja.

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház: Hedda Gabler / Fotó: Rab Zoltán

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház: Hedda Gabler / Fotó: Rab Zoltán

Maga Hedda Gabler milyen értékeket, elveket képvisel tulajdonképpen? És mennyire reálisak ezek az eszmények?

Heddának olyan morális elvárásai vannak önmagával és a világgal szemben, amiket ő maga sem tud teljesíteni. Ebből fakadóan folyamatosan iróniával és öniróniával reflektál a környezetére, és beleesik a középszerűség csapdájába. Az elvei, a megfogalmazott öntörvényűsége ugyanúgy menekülés, ahogyan a házasságba is egy szakítás következtében menekült, és nem veszi észre, hogy a világ nem így működik.

Mennyire mondható törvényszerűnek az ő bukása?

Saját idealizmusának a csapdájába esik, bár folyton a szabadságról beszél, nem tud szabadnak lenni. Innen már egyenes út vezet ahhoz, hogy az egyetlen tett nagyon rossz irányba vezet: nem az életet veszi kézbe, ahogyan folyton mondja, hanem a halált. Hedda nem csak a másoknak való megfelelést utasítja el, hanem magát az életet is.

 

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház: Hedda Gabler / Fotó: Rab Zoltán

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház: Hedda Gabler / Fotó: Rab Zoltán

Korábban már rendezted a Hedda Gablert Szegeden. Teljesen el tudtál szakadni ettől az előadásodtól, vagy vittél át gondolatokat, megoldásokat a vásárhelyi rendezésedbe?

Minden előadásomban arról próbálok beszélni, amit érvényesnek tartok, ami érdekel, amit fontosnak gondolok. Bár a szegedi előadás óta eltelt pár év, annyira hosszú idő nem, hogy akár én magam, akár maga a világ teljesen megváltozott volna. Nem azt az előadást akartam újrarendezni, de elszakadni se akartam semmitől, ami ma is érvényes. Önmagamtól nem szakadhatok el.

Másodjára rendezni egy előadást jelent valamiféle könnyebbséget, vagy ugyanolyan kihívás és küzdelem, mint első alkalommal?

Mivel más színészekkel dolgozom, mások az interakcióink, más impulzusokat kapok magam is. Ebben az előadásban egyfajta partneri viszonyból dolgoztunk, a színészekkel együtt éltük és elemeztük végig a történetet és a szereplőket, hogy aztán ők a saját legbelsőbb mélységeikből, titkaikból építsék fel.

Keresztes Attila

Keresztes Attila

Ebben az öt évben, ami elválasztja egymástól a két Heddát, mennyire formálódott benned a történet értelmezése? Mennyire látod most másként a dráma rétegeit?

Maguk az alapkérdések és a felvetett problémák nem változtak, maga az előadás azonban mégis más. A Hedda egy olyan történet, amely színrevitelekor az előadás milyenségét erőteljesen a játszók milyensége határozza meg, különösen akkor, ha ilyen vallomásos módon próbáljuk megfogalmazni, mint ebben az előadásban tesszük.

Mit gondolsz, néhány év múlva megrendeznéd akár harmadjára is? Van még ebben a történetben számodra valami felfejtetlen?

Ha néhány év múlva ismét érdekelni fog ennek a történetnek a mélysége, ha úgy alakulnak ismét a körülmények, ha azt gondolom, hogy egy színésznőnek mindenképp el kell játszani ezt a fantasztikus szerepet, ha valahool fontossá válik, hogy a nézők találkozzanak azzal, amit majd akkor gondolok a Heddáról és a világról, akár az is előfordulhat. A közeljövőben nincs a terveim közt, de a jövőt egyikünk sem ismeri.

Az interjút készítette: Dézsi Fruzsina / poszt.hu

 
 

Kapcsolódó anyagok