“A felszín alá is benézni” – Videó a Csárdáskirálynő próbájáról

2018 június 13. szerda, 14:10

A POSZT TV meglátogatta a kecskeméti Katona József Színház csapatát a Csárdáskirálynő próbáján és beszélgettett Sáfár Mónikával, valamint Béres Attila rendezővel.

Béres Attila rendező elmondta: “Az már önmagában győzelem, hogy a Csárdáskirálynőt vagy ezt a műfajt beválogatták az idei Posztra. Ez a mi műfajunk: kicsit sárga, kicsit savanyú, de az operett már második éve jelen van a Pécsi Országos Színházi Találkozón” – nyilatkozta.

Sáfár Mónika elárulta:Huszonéves koromban eljátszottam Kaposváron a Csárdáskirálynőben Szilviát – ez a mostani felkérés egyrészt arról árulkodik, hogy a művésznő még él, eljátszhatja az idősebb szerepet is, másrészt pedig szakmailag is nagyon jó lehetőség, mert tudom, hogy Szilvia oldaláról milyen ez a szerep, és ez nagyon sok segítséget ad nekem Cecília megformálásában. Ebből az előadásból nincs kihúzva zeneszám, ez egy teljes produkció, aminek az utolsó percét is élvezni fogja a néző”- szögezte le a színésznő.

Béres Attila hangsúlyozta: “Úgy gondolom, hogy a Csárdáskirálynő az operettek abszolút királynője. Megpróbáltuk nem par excellence operettként értelmezni ezt a darabot, hanem a történetét akartuk komolyan venni: a felszín alá benézni, emberi sorsokat elképzelni a színpadra. A zenéje, a dallamvilága csodálatos ennek a darabnak, mindenki imádja ezeket a slágereket” – mondta.

A Csárdáskirálynő június 12-én szerepelt a POSZT-on.

 
 

Kapcsolódó anyagok