Magyar csapat nyerte a Zsolnay fényfestőversenyét

2018 július 02. hétfő, 12:23

A magyarországi Fluid csapata Seven című alkotásával nyerte meg a 3. Zsolnay Fényfesztivál fényfestőversenyének első díját Pécsett.

Zsolnay Fényfesztivál / Fotó: ZsÖK

Zsolnay Fényfesztivál / Fotó: ZsÖK

A baranyai megyeszékhely székesegyházának homlokzatára meghirdetett nemzetközi Zsolnay Light Art Fényfestőverseny öttagú nemzetközi zsűrijének döntése nyomán a második helyezett Kertész Éva lett, harmadikként pedig a mexikói Nullpixel végzett. A közönségdíjat a magyarországi Artcontrols csapata nyerte el – áll a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. közleményében. Mint ismertették, a Zsolnay Street Artist versenyen az utcaszínházi és utcai cirkuszi produkciók versengtek: közülük a közönség az argentin Circo Eguapot választotta győztesnek.

Zsolnay Fényfesztivál / Fotó: ZsÖK

Zsolnay Fényfesztivál / Fotó: ZsÖK

A kft. összesítése szerint a “minden eddiginél látványosabb” idei fényfesztiválon több mint 70 ezer látogató vett részt. A szervezők mintegy 100 programmal, a többi között háromdimenziós fényfestéssel, újcirkuszi és utcaművészeti kavalkáddal várták a látogatókat, a kedvelt pécsi épületek fényfestést, a belváros ismert terei és rejtett zugai
fényinstallációkat kaptak. A vetítések és fényszobrok az eddigieknél is nagyobb területen helyezkedtek el, a teljes belvárost behálózó Fény útja összesen 12 ezer négyzetméternyi vetített felületet keltett életre.

Zsolnay Fényfesztivál / Fotó: ZsÖK

Zsolnay Fényfesztivál / Fotó: ZsÖK

Az összegzés a fesztivál leginkább magával ragadó látványosságai között egy hét méter átmérőjű valósághű, ragyogó Hold-installációt említett meg.

Forrás: MTI, Színház.org

 
 

Kapcsolódó anyagok