Hatodszor rendezik meg a Keresztény Színházi Fesztivált Budapesten

2019 március 23. szombat, 17:09
Április 26. és 30. között hatodik alkalommal rendezi meg az Újszínház a Keresztény Színházi Fesztivált – mondta Dörner György, a színház igazgatója.

A fesztivál az Újszínház előadásával, a Balogh Elemér és Kerényi Imre szövegkönyve alapján készülő Csíksomlyói passióval indul. A rendezvény második napján a Békéscsabai Jókai Színház lép fel Rákosi Viktor-Nemlaha György Elnémult harangok című színművével.

Április 28-án, vasárnap a Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház adja elő Páskándi Géza Lélekharang című drámáját az Újszínház nagyszínpadán, a Bubik István Stúdiószínpadon pedig Csernus Mariann Vizsolyi Biblia estjét láthatják az érdeklődők.

Másnap Böjte Csaba ferences rendi szerzetes és színjátszó gyerekek lépnek fel, akik már korábban is nagy sikert arattak a szentek életéből előadott példázatokkal. Az egri Gárdonyi Géza Színház Fekete Sándor Lenkey tábornok című történelmi drámájával szerepel a fesztiválon.

Az utolsó napon Mihályi Győző színművész előadóestje kerül színpadra, a fesztivált pedig a Bolyki Brothers koncertje zárja.

Forrás: Színház.org, MTI

 
 

Kapcsolódó anyagok