Tűzkeresztség – Beszámoló a DESZKA 3. napjáról

2019 április 02. kedd, 9:00

Március 29-én nyitotta meg kapuit a XIII. DESZKA Fesztivál, a kortárs drámák, új színházi szövegek fesztiválja.

DESZKA Fesztivál 3. nap / Fotó: Csokonai Színház

DESZKA Fesztivál 3. nap / Fotó: Csokonai Színház

TŰZKERESZTSÉG (3. nap)

Nincs annál nagyobb öröm, mint évről-évre látni, amint ifjú tehetségek jelentkeznek műveikkel a színházi világban. A debreceni Deszka Fesztivál immár hosszú évek óta helyszíne, fóruma annak a drámafejlesztő folyamatnak, amely a Nyílt Fórum égisze alatt fiatal drámaíróknak kínál bemutatkozási és továbbfejlődési lehetőséget. A Színházi Dramaturgok Céhe ebben az évadban is meghirdette drámafejlesztő kurzusát: az előválogatások során több mint kilencven beérkezett műből választották ki azt a hat kortárs drámát, amelyet dramaturgok, színházi szakemberek és nem utolsó sorban mentorok közreműködésével fejlesztenek tovább. A munkafolyamat első fázisa még Nyíregyházán volt februárban. A következő fázis itt, a Deszka Fesztiválon zajlott, ahol is már felolvasószínházi formában szembesülhettek a szakmabeliek a drámákkal: a Csokonai Színház művészeinek közreműködésével prezentáción mutatták be a közönségnek a darabokat. A szerzők persze még tovább csiszolják/csiszolhatják műveiket, hogy minél teljesebb és véglegesebb formában mutatkozhassanak be velük júniusban, a Pécsi Országos Színházi Találkozón.

A közönséggel s a színészekkel való első találkozás mindig rendkívül izgalmas: az addig csak kéziratlapokon, illetve számítógépen egzisztáló művek részletei először szólaltak meg a világot jelentő deszkákon: jelen esetben a Horváth Árpád Stúdióban. Itt már valamelyest kiderült az is, mennyire színpadképesek a dialógok, mennyi drámai gyúanyag rejtezik a jelenetekben, s mennyire simulnak a megírt mondatok a színészek ajkára, azaz mennyire jól mondhatók. Mindez nyilván sokféle tanulságot jelent a drámaíróknak: hol szükséges dramaturgiai beavatkozás, a szituációk feszesebbé tétele, a figurák karakterének elmélyítése, tömörítés vagy húzás, hogy minél színpadképesebb művek születhessenek. A cél ugyanis nem lehet más, mint az elkészült drámák színpadra kerülése.

DESZKA Fesztivál 3. nap / Fotó: Csokonai Színház

DESZKA Fesztivál 3. nap / Fotó: Csokonai Színház

S hogy mindez egyáltalán nem lehetetlen, mutatja a korábbi évek drámafejlesztési munkálatai idején feltűnt, nagyon fiatal szerzőpáros esete: Kovács Dominik és Kovács Viktor drámája, a Mintapinty éppen itt, a Csokonai Színházban jutott el a megérdemelt premierig, Oláh Zsuzsa formátumos előadásában. A monodrámát író Kovács-testvérek nem kevesebbre vállalkoztak, minthogy egy asszonysors történeteiben jelenítsék meg a viharvert huszadik század létezéstechnikáit, a magánélet, a privát história és az úgynevezett történelem kacifántos fordulatait. Színpadra álmodtak egy bővérű asszonyt, egy roppantul szenzibilis, varázslatos nőalakot, akit Oláh Zsuzsa dús életismerettel, jellemformáló erővel, a színészi perfekció magas fokán jelenített meg, s emelt a színpadi poézis régióiba. Színészi tűzijátékot láttunk, egy briliáns színésznő ragyogását – egy némiképp slampos, nehéz sorsú vidéki asszony bőrébe bújva. A darabbeli Molnár Zsóka sokféle hányattatáson megy keresztül, mígnem eljut a pintyeivel társalgó, a társadalomból jórészt kirekesztett, magányos, és történeteit monomániásan mesélő nő élethelyzetéig. Oláh Zsuzsa szerepformálásának egyik truvája, hogy hallatlan érzékenységgel képes megjeleníteni a lélek benső tudatfolyamatait, a psziché rezdüléseit, úgy, hogy közben a felszínen egy szenvedélyes nő csapongó monológjait halljuk. Az előadást Szabó K. István rendezte, a monodráma Lőkös Ildikó dramaturgiai munkájával nyerhette el jelenlegi formáját.

A szombaton és vasárnap sorra került Nyílt Fórum ifjú szerzőinek bemutatkozása egyébként azért is érdekes, mert azon túl, hogy megmutatkozik felkészültségük, autonóm világuk, láthatóvá vált az is, hogy miféle valóságszeleteket tartanak érdemesnek színpadi szöveggé formálni. Berecz Boglárka Félelmeink című munkájában egy utcában lakó idős asszonyok párbeszédeiből bomlanak ki sajátos élethelyzetek. A dialógokon szinte mindvégig átcsillog a humor, s bár hőseink közvetve a halál fenyegető árnyékával is szembe kényszerülnek nézni, a jelenetek logikája, a kimunkált poéntechnika az élet végtelen áradásáról tanúskodik.

DESZKA Fesztivál 3. nap / Fotó: Csokonai Színház

DESZKA Fesztivál 3. nap / Fotó: Csokonai Színház

Drubina Orsolya Brémai muzsikusok című munkájában a legendás Grimm-mese állatszereplőinek történetét vizionárius keretként használva a társadalom számkivetettjeinek súlyos tragédiáiba nyújt bepillantást; a hajléktalanok világába, konfliktusaiba. A prezentáción, a színészek előadásában sokféle erénye csillogott elő a drámának: anya (Varga Klári) és lánya (Zeck Juli) összevillanásaiban, Szürke Mihály (Jámbor József) halk, zsolozsmázó elbeszéléseiben sűrű emberi sorsok fogalmazódtak meg, éppúgy, mint az Öreg Sanyit játszó Miske László ízes mondatfűzéseiben.

Kele Fodor Ákos Az egyse című művében varázslatos nyelvet hoz létre, amellyel történelmi mítoszokat, kuruc kori legendákat jelenít meg, nagy drámai erővel. S a Horváth Árpád Stúdióban zajlott prezentáción arra is rácsodálkozhattunk, hogy milyen gazdag és sokszólamú zenei világ rajzolódik a stilizált nyelv és történéssor mögé, amelyet a színészek illúziót keltően tolmácsoltak. Ahogy Jámbor József megszólaltatott egy cigány férfit, ahogy Újhelyi Kinga elénekelt egy szólamot, arra sokáig emlékezni fogunk: mint egy gazdag zenemű, úgy szólalt meg a költői játék.
Ahogy Dézsi Fruzsina Nehéz az istennek velünk című drámájának bemutatott részletei sem nélkülözték a szellemi izgalmat. A ’90-es években zajlott délszláv háború véres krónikájából metszettek ki egy-egy jellegzetes epizódot a prezentációra. S miközben látjuk egy ájult, kenetteljes riporternő és egy minden hájjal megkent szerb tábornok csavaros párbeszédét, az az érzésünk, nagyon is ismerősek számunkra ezek az alakok, s ez a kelet-európai örökös beszédhelyzet is, a hierarchizált világ, amely ismétlődik újra meg újra, rezsimről rezsimre.

DESZKA Fesztivál 3. nap / Fotó: Csokonai Színház

DESZKA Fesztivál 3. nap / Fotó: Csokonai Színház

Kemény Zsófi Tiszavirág és bölömbika című négyszereplős színpadi játéka gyorsan pergő dialógusokkal, sebes jelenetváltásokkal és a kortárs költői nyelv drámába emelésével operál, többek között. Szerelmeket és megcsalásokat látunk, egy krimibe is hajló sokszálú történetet, amely, miközben kibomlik, sokat elárul szereplői létezésmódjáról, lelki világáról, vágyairól, útkereséseiről is. S a színészek megint csak testet adtak a pompásan megírt figuráknak. Akárcsak O. Horváth Sári Életigen című munkájában. Ismét csak a legmaibb valóság sűrűjében járunk, a jelenetek átúsznak egymásba, a történetek egymásba indáznak, s a gyorsan felvillanó életképek mögött nemcsak színi poézis húzódik meg, hanem filozófia, játékos létszemlélet, illékony derű. S amint a Fórumot záró beszélgetésen is elhangzott, a szerzők sokféle véleménnyel, dramaturgiai és egyéb tanáccsal szembesülhettek, s a júniusi, következő fordulóig még lesz idejük dolgozni darabjaikon.

A vasárnap nagyszínházi előadása Pass Andrea Eltűnő ingerek című drámájának színrevitele volt, a szerző rendezésében. A Trafó és a Füge közös produkciójában gazdagon burjánzó színházi és életanyag került a nézők elé. S bár a színpadi játékban meghúzódó történéssor merőben drámai, mondhatni tragikus végkifejletű, az epizódokat mindvégig átitatta a szarkasztikus humor és a vitriolos irónia. Mindehhez az író-rendező létrehozott egy olyan különleges színpadi nyelvet, amely könnyedén libbentette át a valós cselekményt a szürreáliák, a fantasztikum, a képzelet világába. Pontosabban azt mutatta meg, hogy a valóság eseményeit milyen vékony határvonal választja el a szürreális képzelet játékaitól. A játék főhőse, Endre (Hajdu Szabolcs) súlyosan megbetegszik, agydaganatot kap, s kórházi kezelése közepette feltárul családi élete is, kamaszlányával (Petrik Andrea) való ambivalens viszonya; az életükbe beszivárgó popkultúra. Az előadás legérdekesebb mozzanatai számomra azok az epizódok voltak, amikor a térben mozgó emberi testek tárgyként egzisztáltak. A férfi súlyos diagnózisát meghallva az őt hőségesen támogató feleség (Pető Kata) szinte megdermed, s a nőt mint élettelen bábut ferde testtartásban viszik ki a színről. Feltűnik néhány közvetlen utalás is Buñuel világára, ilyen a „halas” vendéglő abszurdja. S hogy a teremtő képzelet burjánzása miként képes éltetni egy nagyszabású színpadi víziót, azt szinte mindvégig pompásan szemléltette az Eltűnő ingerek. Talán csak a tér nagysága, tágassága csökkentette valamelyest a játék intenzitását.

Kovács Dezső / Csokonai Színház