“Egy előadásnak bele kell avatkoznia a néző lelki életébe” – Interjú a POSZT-válogatókkal

2019 június 12. szerda, 14:52

A 19. POSZT két válogatójával, Gulyás Gáborral és Zalán Tiborral beszélgetett a válogatás szempontjairól, dilemmákról a Pótszékfoglaló.

Részlet az interjúból:

Melyikőtök mikor válogatott utoljára bármit is?

Tibor: Pécsre induláskor válogattam az ingeimet, trikóimat, gatyáimat, zoknijaimat, amelyeket magammal hoztam. Válogatás: egy csomó dolgot átnézni, és utána valamilyen szempontból elkülöníteni azokból négyet, ötöt, bármennyit. A POSZT-munka sem volt egyéb, csak előadásokból, kétszázból,kellett kiválogatni tizennégyet.

Gábor: Szentendrén, ahol múzeumigazgató vagyok, természetesen rendszeresen válogatok műveket. Persze képzőművészeti alkotásokat válogatni egészen más, mint egy teljes színházi évadból, kötött szempontrendszer alapján kiválasztani tizennégy előadást.

Mennyire voltatok úgy, mint a Jókai-mesében, a Melyiket a kilenc közül-ben, ahol a csizmadia végső soron nem tud választani a gyerekei közül?

Gábor: Más gyermekeit nyilván könnyebb elfogulatlanul megítélni, s itt inkább valami ilyesmiről volt szó. De ha nem értékeltük volna már menet közben írásban az egyes előadásokat, s így nem lett volna hamar egy sorrend közöttük, a végén alighanem hasonló kínokat élünk át a választással, mint Jókai általad említett elbeszélésében János mester. Külön pontoztuk a színészi játékot, a rendezést, a dramaturgiát, a látványt stb, ezeket összeadva állt össze az előadás pontszáma, amely kijelölte a sorrendbeli helyét. Tibor nagylelkűbben pontozott, mint én, de természetesen nem a pontszám volt a lényeges, hanem a sorrend. Bennünket is meglepetett, hogy ebben nem voltak nagy eltérések. Könnyen konszenzusra jutottunk a végén.

Tibor: A körülbelül kétszáz előadás között mintegy ötven egészen különleges produkció volt, ezek közül választottunk ki tizennégyet. Azok, amelyek kimaradtak ebből a “bő keretből”, legalább annyira jó előadások, mint azok, amelyek bekerültek. Nincs jó döntés, mert mindig azt sajnálja az ember, ami valami miatt kimaradt, és nem tud felszabadultan örülni annak, hogy megvannak a kiválasztottak.

Csatádi Gábor, Gulyás Gábor, Zalán Tibor / Fotó: Simara László

Számotokra mitől kiváló egy előadás?

Gábor: Fontos, hogy esztétikai szempontból érvényes módon szóljon, rezonáljon valamire, ami most Magyarországon lényegi kérdés, legyen koncepciója… Nem árt, ha egy érdemi társadalmi vagy egzisztenciális témához tud kapcsolódni. És természetesen fontos a színpadi látvány, s minden más hatáselem is, különös tekintettel a dikcióra. Ha mindezek együtt vannak, akkor ezek elvezethetnek valamiféle katartikus befogadói élményhez. Természetesen nem zárhatjuk ki, hogy egy előadás ott, a saját helyén egészen másként “szól”, mint itt, a Poszton, de mi az alapján válogattuk be, ahogyan otthon, a saját környezetében láttuk.

Az az ötven “kiváló” előadás milyen képet adott az általatok látott évadról?

Tibor: Elsősorban azok vannak e között az ötven között, amelyek “elvittek” magukkal – nyilván ez egy szubjektív szempont –,és ha már elvittek magukkal, akkor kezdek el gondolkodni azon, hogy mi miatt vihettek magukkal. Az elemzés során vagy arra jutok,később, hogy érzéki csalódás áldozata lettem, és esetleg mégiscsak több dolog nem vagy rosszul működött abban az előadásban, vagy azt kell látnom, hogy a friss benyomásom az elemzés során is megállja a helyét, és akkor ebben az esetben a produkcióval számolnom kell.

Gábor: Nagyon különböző színházakról beszélünk. Vannak olyan vidéki játszóhelyek, melyeknek az a missziója, hogy egymástól eltérő esztétikai igényeket elégítsenek ki, de akadnak olyanok is, melyek a populárisabb darabokra rendezkednek be, és mintha csak alibiből kerülnének be “klasszikus”, “komolyabb” darabok a repertoárjukba. Nyilván pontosan értjük, hogy miért, de attól még sokkal jobban érdekelnek az olyan színházi műhelyek, amelyek fontos társadalmi vagy univerzális kérdéseket igyekeznek színre vinni.

Ebből következhet esetleg, hogy a tizennégy előadásból kilenc budapesti?

Gábor: Ebből az aktuális arányból nem lenne korrekt erre vonatkozóan következtetéseket levonni. Talán csak annyit, hogy a fővárosi színházakban a fiatal rendezők több lehetőséget kapnak – a budapesti játszóhelyek ebből a szempontból nyitottabbak valamivel.

Hallgatva titeket megértem a választási módszereiteket, ám nekem, első ránézésre ez a tizennégy előadás kicsit úgy tűnt, mint amikor bemegyek a Tescóba, és minden polcról leveszek valamit, hogy legyen minden polcról valami a kosaramban.

Gábor: Ezt azért is érdekes hallani, mert éppenséggel nem így választottunk: vannak polcok, amelyekről több mindent levettünk, másokról pedig semmit.

Tibor: Egy előadásnak, bármelyik előadásnak ,bele kell avatkoznia a néző lelki életébe, és akkor, onnantól kezdve a hatása, létezése máris társadalmi kérdéssé válik. Nem gondolom, gondoljuk, hogy a kiválasztott előadások valamilyen közös szálra felfűzhetőek lennének – abban a pillanatban, ha ez így lenne, akkor valami koncepció mentén döntöttünk volna, ami idegen az eredeti szándékainktól.

Gábor: Engem inkább meglepett a válogatásunk, előzetesen például nem számítottam rá, hogy a Váci Dunakanyar Színház előadása bekerülhet a POSZT versenyprogramjába, ahogyan az sem volt papírforma, hogy a József Attila Színházból lesz itt előadás…

A teljes beszélgetést itt olvashatja.