Gáspár Anna: “Nehéz hitelesnek maradni a mostani körülmények között”

2019 július 23. kedd, 9:01

Alapításának 10. évfordulóját ünnepelte a Manna Produkció, amely előadó-művészeti er­nyő­szer­ve­zet­ként segíti a színházi al­ko­tókat. Az alapítót, Gáspár Annát kérdezte a Pesti Műsor menedzseri feladatairól és a független előadóművészek helyzetéről.

A Manna gazdasági és jogi képviseletet biztosít, vállal me­cé­nás­ke­re­sést, pályázatírást és szak­ta­nácsa­dást színházi al­ko­tó­cso­por­tok­nak, független színházi társulatoknak, művészeknek.

A teljes interjú ITT érhető el.

Arról, hogy képzeljük el mind­ezt a gyakorlatban, Gáspár Anna elmondta: “Hétköznapi megfogalmazásban, ha egy művész szeretne meg­va­ló­sí­tani egy produkciót, és beadna egy pályázatot, de nincs saját cége, színháza, háttere mindehhez, akkor megkeresheti a Mannát, hogy ebben segítsen. A színház a fő irányunk, de szervezünk drá­ma­tá­bo­ro­kat gyerekeknek, táncos workshopokat, közösségi prog­ram­so­ro­za­tot, írunk színészportrékat, forgatunk filmet, installáltunk kiállítást, és ké­szí­tet­tünk már hangoskönyvet is.”

A nyári ZAlaegerszegi KOrtárs Művészeti Fesztivál (ZAKO) a Manna és a Kvártélyház Szabadtéri Színház szervezésében valósul meg. Ennek kapcsán elmondta: “Évekkel ezelőtt Tompagábor Kornél hívott meg a Kvártélyházba több előadást a Mannától, majd ő találta ki, hogy ezeket az előadásokat egy csokorban nyújtsuk át a nézőknek. Azóta minden nyáron egy hét a függetleneké Zalaegerszeg nyári színházában. A nevet én találtam ki, nem is tudva, hogy milyen emlékeket is idéz a zalaegerszegiekben a ZAKO szó, ugyanis Közép-Európa egyik legkorszerűbb ru­ha­gyá­rát hívták így, amelynek épülete a bezárása óta szomorúan és üresen áll a városban. De talán a fesztiválnak már kicsit sikerült átírnia ezt a hangulatot.”

“Ebben az évben kevéssé látunk előre, nem tudjuk, miből finanszírozzuk a fesztivált, szűkültek a lehetőségeink. A kultúra nem versenyképes üzletág Magyarországon, legtöbb esetben állami támogatással képes csak működni. Ismert tény, hogy a kultúrafinanszírozás egyik biztos rendszerét megszüntették, és az is, hogy nincs a helyzetre átgondolt megoldás. Közben telik az idő és fogy a levegő. Mi, szervezők választhatunk, hogy meghirdetünk egy fesztivált vagy egy évadot fedezet nélkül, vagy nem hirdetünk meg semmit, és kivárjuk, amíg biztosan tudjuk, mekkora összegből tervezhetünk, és majd 2020-ban folytatjuk, ha még lesz kivel és kinek játszani. Így lehet, hogy mindenki hoppon marad – néző, művész egyaránt –, és egy fesztiválba fektetett többéves munka kárba vész. Nehéz hitelesnek maradni a mostani körülmények között a szakmánkban” – nyilatkozta Gáspár Anna.

A teljes interjú ITT érhető el.