Danke – Mohai Aletta jelenti a Thealterről

2019 augusztus 05. hétfő, 8:04

A Thealter kritikusműhelye, a blog jr. résztvevői idén is próbanaplót és fesztiváltudósításokat írnak Jászay Tamás mentorálásával.

Fotó: thealterphoto2019

Ivo Dimcsev: egy férfi Marilyn Monroe a 21. században. Megjelenése, művészi jelleme komplex, ellentmondásos, sokak számára provokatív. Mégis, amikor megjelenik a színpadon, ruházatában és pózaiban korok, stílusok, identitások békéje és harmóniája látszódik.

Az előző század első felét idézi rövid, szőkített női frizurája, ami egy erősen sminkelt, határozott élű szép férfiarcot keretez. A kunkorodó tincset, ami szeme sarkát csiklandozza, modoros érzékiséggel söpri félre, kigombolt fekete zakója alatt ing helyett árnyaltan izmos felsőtestet láthatunk. Tépett térdnadrágja és csillogó öve megint csak a múlt egy szeletének nosztalgiája, a szettet pedig magasított piros sportcipője teszi teljessé. Azt már nagyjából tudjuk, hogy néz ki, de milyen valójában? Ez a kérdés legalább olyan összetett, mint amilyen összetett ő maga is.

Néha olyan, mint egy aranyos kisfiú, ahogy összezárt térdekkel ül a bárszéken, klaviatúrával az ölében, lágy hangon beszél, énekel, álszerényen mosolyog. Néha meg szexin vonagló posztmodern popdíva: édesen mesterkélt, zavarba ejtően érzéki, a kifejezetten kecses, nárcisztikus megnyilvánulásai pedig bájosan szórakoztatóak.

Fotó: thealterphoto2019

Amikor énekel, hangja vibrálásában egy túlvilági madár duruzsolását lehet érezni, de ilyen lehet az is, amikor egy szellem altatót dúdol. A mély és magas részek hol kontrasztos váltakozása, hol szép átmenete izgalmas diskurzust folytat egymással, amiben Elvis Presley, egy operaénekesnő és egy kéjelgő moulin rouge-i díva triója szólal meg. Teste folyamatosan kommunikál a zenével, mozdulataival szinte megrajzolja a dallamot, tulajdonképpen olyan ez, mint egy erotikus kígyózás a discóban, de nem közönséges, hanem zsigeri, elemi, ösztönös és őszinte.

Ivo a koncert alatt folyamatosan kokettál a nézőkkel, a hangosítóval, többször megtörte az előadás illúzióját, ami egyfajta próba-főpróba hangulatot adott, főleg az, amikor kereste a megfelelő hangnemet a kis zongoráján.

Az előadás előtt, mint mindig, most is megszólalt a hang az éterből, és felszólította a nézőket a telefonok kikapcsolására. Ivo azonban felülbírálta ezt a szabályt, és elsősorban koncertként definiálta az estét, ahol nyugodtan lehet videózni, fényképezni. Mégis azt kell kell mondanom, hogy aki egy percig is inkább a kameráján keresztül figyelte az előadást, sok értékes pillanatot veszített, ugyanis nincs az a fejlett technika, ami át tudná adni az általa megteremtett atmoszférát.

Fotó: thealterphoto2019

Elgondolkodtató, hogy a színpadi karaktere mennyire őszinte vagy természetes – lehet igazi, felerősített, esetleg teljesen mű. Úgy gondolom, hogy ez egy olyan rejtvény, amire jobb, ha nem keresünk megoldást, mert Ivo jelenségének hatásossága éppen a titokzatosságában rejlik, és ha eloszlatnánk a ködöt, félő, hogy elveszítené a varázsát.

Ivo, tudom, nem vagy se egy fuckin’ angel, se egy alien, és persze túlvilági madár vagy altatódalt éneklő szellem sem. Te Ivo Dimcsev vagy. És köszi, hogy vagy. Illetve danke.

(Ivo Dimcsev: LIVE solo concert)

thealter.hu